Hakeem Olajuwon a Clippersnél?

Huszonöt évvel ezelőtt, 1992 szeptemberében a Houston Rockets kis híján a Los Angeles Clippershez cserélte a franchise történetének legjobb játékosát, a legendás Hakeem Olajuwont.

Hakeem „The Dream” Olajuwon intézménynek számít az egész NBA-ben: minden idők egyik legjobb centere, kiemelkedően képzett magasember, ha nem is biztosan a valaha volt tíz, de mindenképp a valaha volt húsz legjobb NBA-játékos egyike. Neve örökre egybeforrt a Houston Rockets-szel, hiszen a franchise javarészt Olajuwonnak, az 1994-ben az alapszakasz és a nagydöntő, majd egy évvel később ismét a finálé MVP-jévé választott szupersztárjának köszönheti története mindkét bajnoki címét. Ennek fényében nehezen hihető, ám tény, hogy pár évvel Olajuwon és a Rockets diadalmenete előtt a Houston közel állt ahhoz, hogy elcserélje franchise-centerét.

A történet gyökerei a nyolcvanas évekre nyúlnak vissza. 1986-ban a Houston Rockets fiatal „ikertornyai”, a harmadéves Ralph Sampson és a másodéves (akkor még „Akeem”) Olajuwon vezetésével bejut a nagydöntőbe, miután a nyugati főcsoport fináléjában meggyőző játékkal simán kiütik a címvédő Los Angeles Lakerst. Ugyan a Rockets a döntőben aztán veszít a Boston Celtics-szel szemben, a jövő fényesnek tűnik – a következő szezonban aztán viszont Sampson súlyosan megsérül, soha nem szerzi már vissza korábbi formáját, a Rockets több fontos kiegészítő játékosát pedig kitiltják a ligából, miután droghasználaton kapják őket. Az ifjú Akeem ugyan folyamatosan fejlődik tovább, és az NBA legjobb centerei közé emelkedik, de az 1986-os Rockets-garnitúra széthullása után a houstoni vezetők nem tudnak köré évekig olyan csapatot építeni, amely felvehetné a versenyt a nyugati elittel, legfőképp a Lakersszel.

A nyolcvanas évek végén a Luisiana State egyetem kosárcsapatában egymás mellett szerepel két elképesztő tehetségű fiatal center: egyiküket úgy hívják, hogy Stanley Roberts, a másikat pedig úgy, hogy Shaquille O’Neal. A 18 éves Shaq és a pár évvel idősebb Roberts, önmaguk és társaik szórakoztatására, rendszeresen egy-egy elleni meccseket vívnak egymással. A hasonlóan robosztus testfelépítésű, palánkzúzó zsákolásokra képes két center közül Robertsnek van még egy extra fegyvere is: megbízható gyűrűtől távoli tempódobása, amellyel az ifjú O’Neal nem tud mit kezdeni, a meccseket rendszeresen Roberts nyeri. Gondolhatnánk, hogy az egyetemistaként O’Nealt leiskolázó Robertsnek egyenes útja vezet az NBA-be, azonban 1990-ben kibukik az egyetemről rossz tanulmányi eredményei miatt, majd elfelejt időben jelentkezni az NBA-draftra, végül kénytelen egy évet Európában játszani. 1991-ben aztán a draft első körének huszonharmadik helyén az Orlando Magic választja ki az elmúlt egy év eseményeinek hatására kissé megkopott megítélésű Robertst.

Az 1991/92-es idény a mélypontot jelenti Hakeem Olajuwon houstoni karrierjében, aki pályafutása során először lemarad a rájátszásról. Bár ma ligaszerte sztoikus nyugalmáról, bölcsességéről ismert jófiú az öreg Hakeem, ez nem volt mindig így, fiatalabb korában ugyanis hajlamos volt kimondottan forrófejű viselkedésre, és nem átallott a csapat vezetőségének is nekimenni, sajtónyilvánosságot is kapó balhékat generálva. A sikertelen 1992-es szezonban Olajuwon többször is sérelmezi alacsony fizetését, kikezdi a franchise vezetőit, amiért képtelenek ütőképes csapatot rakni köré, majd a Rockets tulajdonosával, Charlie Thomas-szal is nagyon csúnyán összerúgja a port, miután egy combizom-sérülés elszenvedését követően Thomas állítólag azzal vádolja meg az újságokban Hakeemot, hogy a sérülését csak színleli, ezzel „állva bosszút” a Rocketsen, amiért nem hajlandóak megemelni a fizetését. Az ellentétek kibékíthetetlennek tűnnek 1992 nyarán, a média is biztosra veszi, hogy az 1992/93-as idényt Olajuwon már egy új csapatban kezdi meg.

Mindeközben az Orlando Magicnél teljesíti első NBA-szezonját az újonc Stanley Roberts, nem is rossz eredménnyel, hiszen tíz pontot és hat lepattanót átlagol meccsenként, és beválasztják az All-Rookie Second Team soraiba. Ám miután a Magic megkapja az 1992-es draft 1/1-es választási jogát, amellyel kihúzza Roberts egykori egyetemi csapattársát, az elmúlt két évben az NCAA küzdelmeit domináló Shaquille O’Nealt, Stanley mondhatni feleslegessé válik, és a Magic áruba bocsátja a másodéves centert. Roberts 1992 nyarán jelentős mértékben elengedi magát és 145 kilósra hízik, de ahogy az az idő előtt elkallódó tehetségekkel kezdetben lenni szokott, a benne rejlő kiaknázatlan potenciál okán számos csapat érdeklődik a megszerzése iránt, így a Clippers, a Pistons, a Bucks és a Rockets is.

Houstonban például konkrétan úgy vélik, Robertsből olyan szintű játékos lehet, aki hosszú távon pótolni tudja centerposzton az elvágyódó Olajuwont. Hosszadalmas tárgyalásokba bocsátkoznak hát az Orlandóval, de a buliba más csapatok is rövidesen beszállnak, konkrétan a Clippers és a Knicks, akik közül a Clippersnek is mindenképp Robertsre fáj a foga. A Rockets nemsokára körön kívülre kerül, mivel a Clippers, a Knicks és a Magic rövidesen összerakják egy háromcsapatos csere tervét, amelynek során Roberts a Clippershez kerülne, de Stanley ekkor nyilvánosan kijelenti, hogy nem akar a Clippersnél játszani. Ekkor visszaszáll a játszmába a Houston, és nagy nehezen csak összeáll egy őrült, négycsapatos ügylet terve: a Rocketstől Olajuwon és Sleepy Floyd a Clippershez kerülne, cserébe érkezne Houstonba Los Angelesből Danny Manning (az 1988-as draft 1/1-ese) és Loy Vaught, továbbá az Orlandótól Stanley Roberts, valamint a Knickstől Gerald Wilkins (Dominique Wilkins öccse). Eközben a New York szintén a Clippershez küldene Charles Oakley-t és Mark Jacksont, cserébe megkapná Charles Smith-t és Doc Riverst (aki ugyebár jelenleg épp a Clippers edzője), míg az Orlando első körös draftjogokat szerezne Stanley Roberts elengedéséért.

Egyszóval a Clippers ugyan lemaradna Stanley Robertsről, de a sérülékeny Manningért, a jómunkásember Vaughtért, a megbízhatatlan Charles Smith-ért és a karrierje vége felé járó Doc Riversért cserébe megkapná Hakeem Olajuwont és a Charles Oakley-Mark Jackson párost (ne feledjük, Oakley korának egyik legjobban védekező magasembere, Jackson pedig minden idők harmadik legtöbb gólpasszát regisztráló irányítója).  Los Angelesben ugyanakkor úgy gondolják, nagyobb érték a 22 éves Stanley Roberts potenciálja, mint a harminc felé közelítő Olajuwon és bármi, amit a Knicks ajánl még mellé. Így aztán Roberts tesz még egy látogatást Los Angelesben, melynek során meggyőzik arról, hogy feladja a Clippersszel kapcsolatos aggályait, így a Rockets csak kihullik a versengésből, és az eredeti hármas csere valósul meg: Roberts a Clippershez kerül, Charles Smith, Bo Kimble és Doc Rivers mennek New Yorkba, ahonnan így Oakley már nem, csak Mark Jackson költözik Los Angelesbe, míg a Magic draftjogokkal gazdagodik.

Így hát a Houston „hoppon marad” és „kénytelen” megtartani a sértődött Olajuwont. Ugyan felmerül ezt követően még egy cserelehetőség, melynek során Hakeem a Miami Heathez kerülne (Steve Smith, Glen Rice és Rony Seikaly érdekli a Houstont), de abból sem lesz semmi. Olajuwon még egy hónapig duzzog, de aztán az edzőtábor során a Rockets élére az előző idényben kinevezett új tréner, Rudy Tomjanovich végül csak jobb belátásra bírja, majd 1992 novemberében, amikor a Rockets Japánba utazik, hogy ott csapjon össze két kihelyezett alapszakasz-meccsen a Seattle SuperSonics-szal, a hosszú repülőút során Olajuwon és Charlie Thomas csapattulajdonos hosszasan elbeszélgetnek és végül kibékülnek.  Tomjanovich oktató-nevelő projektje rendet rak Hakeem fejében, aki újrafókuszálja energiáit, végül remek szezont produkál a Rockets-szel 1992/93-ban (karriercsúcs pontok és gólpasszok terén, és a legtöbb blokk a ligában), de a java csak ezután jön. 1993/94-ben Olajuwon lesz az alapszakasz MVP-je, az Év Védője és a nagydöntő legértékesebb játékosa is, története első bajnoki címéig vezetve a Houstont, majd a Rockets 1995-ben megvédi címét, és ismét Hakeem a Finals MVP, miután lejátssza a pályáról az első nagydöntőjében szereplő fiatal Shaquille O’Nealt.

Valószínűleg ezek után mindenkit kimondottan érdekel, mi történhetett Stanley Roberts-szel a Clippersnél. Ugyan Roberts 1992/93-ban még tisztességes számokat hoz (77 meccsen 11.3 pont, 6.2 lepattanó, 1.8 blokk), már ez sem Olajuwon- vagy Shaq-szintű teljesítmény, majd aztán karrierje hátralevő része szomorú küzdelem lesz már csak a sérülésekkel, a túlsúllyal, az ivással és a drogokkal. Roberts 1993 novemberében elszakítja az Achilles-inát az egyik lábában, 1994 szeptemberében pedig a másik lábában. Közel két évet hagy ki teljesen, majd visszatérése után is tovább küzd a súlyával és a függőségekkel. A Clippers 1997-ben a Minnesotához cseréli, ott produkál még egy elfogadható szezont cserecenterként, majd jut neki még pár alapszakasz-meccs a Houstonnál (milyen ironikus), és a Philadelphiánál, mielőtt 1999 novemberében két évre kitiltanák a ligából, mert vérében amfetamin-származékokat találnak. 2000 nyarán kokain birtoklása miatt öt év próbaidőt kap, majd több nő is elmaradt gyerektartás miatt perli be. Nem csoda, hogy Roberts eltiltása leteltét követően sem tér vissza soha többé az NBA-be. 

Nem tudni, a Clippers vezetősége mivel vette rá huszonöt évvel ezelőtt Stanley Robertst arra, hogy mégis hajlandó legyen náluk játszani. Akármi is volt a Clippersnél a Roberts meggyőzésére alkalmazott taktika, a Houston Rockets háza táján, így huszonöt év távlatából minden bizonnyal fenemód hálásak azért, hogy bejött.