86 éves korában elhunyt a Lakers legendája, az NBA-történelem egyik első szupersztárja, a gyűrű feletti, látványos kosárlabda úttörője, Elgin Baylor.
Az NBA-t egy emberöltővel ezelőtt, az ötvenes-hatvanas években domináló legendás játékosok szinte mindegyike kapcsán fennmaradt valami mitikus, nem evilági kapcsolódási pont, amivel a mai napig összeköti e játékosok nevét az egyszeri NBA-rajongó: Bill Russell 11 bajnoki gyűrűje, Wilt Chamberlain 100 pontos meccse, Oscar Robertson tripla-dupla szezonátlaga, Jerry West az NBA logójában...
E nagy formátumú egyéniségek kortársa és a maga korának legjobb "forward" poszton játszó játékosa volt a tegnap 86 éves korában elhunyt Elgin Baylor, akinek kapcsán viszont némiképp méltatlan módon az maradt meg a legalapvetőbb emlékként az NBA-folklórban, hogy soha nem nyert bajnoki címet, és hogy pont akkor vonult vissza szezon közben, amikor az általa 14 éven keresztül odaadóan szolgált Lakers nyolc elveszített döntőt követően végre a csúcsra ért - immáron nélküle.
Baylor sok szempontból úttörője volt a ligának. Mindössze 196 centis magassággal szerepelt a hármas pozícióban, és volt a maga korának egyik legkiemelkedőbb pontszerzője (27,4-es karrierátlag!) és lepattanózója (13,5-es karrierátlag!). Statisztikai mutatóit elképesztő ruganyosságának, és látványos, gyűrű feletti játékának köszönhette. Az egyik első NBA-sztár volt, aki közönségszórakoztató módon játszott, a magyarul nehezen visszaadható "hang time" egyik első mesterét is személyében tisztelhetjük, hiszen Baylor még akkor is képes volt a levegőben "lógni", amikor a védője már rég visszahullott a földre, hogy feje felett helyére küldhesse elegáns mozdulattal elengedett tempódobását.
 |
| Elgin Baylor (22), 1934-2021 |
Az 1958-as draft 1/1-ese egy Seattle-i Egyetemmel nyert NCAA-bajnoki címet követően érkezett az akkor még Minneapolisban működő Lakershez, és rögtön újoncként letett az asztalra egy 25 pont, 15 lepattanós átlagot, csapatával pedig bejutott az 1959-es nagydöntőbe, ahol a Bostontól szenvedtek vereséget. Mindez előrevetítette nagyjából mindazt, ami Baylorra várt egészen 1971 őszi visszavonulásáig: bámulatos statisztikák egy jó csapat első (később második) számú opciójaként, de a bajnoki címig vezető utat állandó jelleggel eltorlaszolta előtte a Celtics dinasztiája. Baylor mellé 1960-ban csatlakozott a Lakers élén a szintén legendás Jerry West, ketten együtt rendszeresen 50-60 pontot átlagoltak meccsenként egy szezonban, és hét alkalommal jutottak be a nagydöntőbe, ám győzniük egyetlen alkalommal sem sikerült.
Baylor 1962-es finálé ötödik meccsén szerzett 61 pontja a mai napig fennálló döntőbeli rekord, az alapszakaszban pedig volt 71 pontos mérkőzése is (1960 novemberében). Az 1961/62-es szezonban úgy átlagolt 38,3 pontot és 18,6 lepattanót mérkőzésenként, hogy egyébként az idény során sorkatonai szolgálatát töltötte, csak a hétvégi eltávozásai során lépett pályára a Lakersnél, edzeni pedig szinte egyáltalán nem tudott a csapattal. Ő volt az 1959-es Év Újonca, tízszer szerepelt az All-Star meccsen, és tízszer volt tagja valamelyik All-NBA csapatnak.
A hatvanas évek derekán kezdődött Baylor hosszan tartó küzdelme az állandó sérülésekkel. Az 1965-ös rájátszásban súlyosan megsérült a térde, amelyből egy gyengébb idényt követően még vissza tudott régi önmagát idézően térni, és még négy éven keresztül átlagolt továbbra is minimum 24 pontot és 10 lepattanót mérkőzésenként, de az 1970-ben elszenvedett Achilles-szakadása lényegében pályafutása végét hozta el. Az 1971/72-es szezonban kilenc lejátszott mérkőzést követően a 37 éves Elgin bejelentette visszavonulását, miután fájdalmai nem enyhültek.
A sztori hátralevő része sokak előtt ismert: a Lakers Baylor kiválása után 33 mérkőzésből álló győzelmi sorozatot repesztett, majd zsinórban nyolc elbukott nagydöntőt követően 1972-ben végre megnyerte az aranygyűrűket West és Chamberlain vezetésével. Baylor tehát bajnoki gyűrű nélkül fejezte be illusztris karrierjét (bár a Lakers adott neki aranygyűrűt, amit viszont olyan nagyon sosem érzett magáénak, és 2013-ban, szinte minden egyéb, pályafutása során nyert díjával és ereklyéjével együtt el is árvereztetett). A Hall of Fame tagjai közé már 1977-ben beiktatták, 22-es számú mezét a Lakers 1983-ban vonultatta vissza, 1997-ben minden idők 50 legjobb játékosának egyikévé választották.
Elgin volt kevés sikerrel a New Orleans Jazz vezetőedzője a hetvenes évek második felében, majd 1986-tól egészen 2008-as távozásáig ő volt a nehezebb sorsú Los Angeles-i franchise, a Clippers GM-je. 74 éves koráig volt része a liga vérkeringésének, és becsülettel, de szintén nem sok sikerrel végezte munkáját: 22 év alatt két rájátszásbeli szereplést vívott ki a Clippers, viszont ebből az egyik alkalommal, 2005/06-ban Baylort választották meg az Év Csapatvezetőjének (Executive of the Year). Miután némiképp méltatlan körülmények közepette távozott a Clipperstől - elmondása szerint Donald Sterling, az azóta minden NBA-vel kapcsolatos tevékenységtől eltiltott volt tulajdonos és Mike Dunleavy vezetőedző fúrta meg őt, és bőrszíne, valamint életkora miatt menesztették, a Clippers hivatalosan ugyanakkor Baylor önkéntes távozásáról beszélt - többé nem vállalt szerepet a ligában.
Elgin Baylor egy sok szempontból peches, de még több szempontból kiemelkedő alakja az NBA történelmének. Hogy ő-e a valaha volt legjobb játékos, aki soha nem nyert bajnoki címet, azt eldönteni lehetetlen (az ebben a tárgykörben leggyakrabban emlegetett legendák, mint Charles Barkley, Karl Malone, Patrick Ewing évtizedekkel őutána szerepeltek a ligában), és talán ne is emiatt emlékezzünk rá, sokkal inkább amiatt, hogy egy bámulatos játékos volt, aki mind a két Los Angeles-i csapatot szó szerint az utolsó erejéig szolgálta évtizedeken keresztül, számos nehézség közepette is.
Elgin Baylor 86 évet élt. Emlékét megőrizzük.
