In Memoriam Paul Westphal

70 éves korában meghalt Paul Westphal, az egykori ötszörös All-Star hátvéd, a Hall of Fame tagja, a Phoenix Suns történetének játékosként és edzőként is kiemelkedő alakja.

A Phoenix Suns a franchise 1968 óta íródó története során kétszer játszott csak nagydöntőt az NBA-ben: 1976-ban, amikor Paul Westphal volt a csapat kezdő irányítója, és 1993-ban, amikor Paul Westphal volt a csapat vezetőedzője.

A Suns története egyik legjelentősebb személyisége NBA-pályafutását a Boston Celticsnél kezdte 1972-ben. Az újonc "Westy" egyből a liga egyik legerősebb csapatánál találta magát, miután a bostoniak az 1972-es draft 10. pickjével kiválasztották, és bár első szezonjában még nem jött össze nekik a bajnoki győzelem, Westphal egy évvel később, 1974-ben a Celtics cserejátékosaként máris egy bajnoki aranygyűrűvel gazdagodott. Igazán viszont akkor indult be a karrierje, amikor a Celtics a Phoenix Sunshoz cserélte 1975 nyarán.

Westphal öt évet töltött Phoenixben, minden egyes ottan idényében meccsenkénti húsz pont felett átlagolt, négyszer volt All-Star, háromszor az All-NBA First Team, egyszer a Second Team tagja. Vezetésével a Suns az 1976-os rájátszásban valószerűtlen menetelést mutatott be, mindössze 42-40-es alapszakasz után a nagydöntőig mentek, ahol Westphal volt csapatától, a Bostontól végül ugyan kikaptak, de ez a sorozat produkálta azt a meccset (az ötödik találkozó), amelyet az NBA-folklór azóta is minden idők legjobb mérkőzéseként emleget (háromszori hosszabbításban nyert végül két ponttal a Boston).

Paul Westphal (44), 1950-2021

Westphalt a Phoenix 1980-ban Seattle-be cserélte Dennis Johnsonért, ahol Paul lehozott ugyan még egy All-Star szezont, de sorozatos sérülések miatt teljesítménye az ezt követő években visszaesett. 1984-ben vonult vissza, miután New Yorkot is megjárva még egy utolsó idényre visszatért a Phoenixhez.

Paul 1988-ban került újra az NBA vérkeringésébe több évnyi egyetemi edzősködés után, és lett segédedző a Sunsnál, majd 1992-ben vezetőedzővé nevezték ki. A Suns, amely ugyanezen a nyáron szerezte meg a szupersztár Charles Barkley-t is, története második nagydöntős szereplését vívta ki 1993-ban, de ez is vereséggel végződött, a Chicago Bulls ellenében. Westphalt az 1995/96-os idény során menesztették pozíciójából, volt később vezetőedző Seattle-ben és Sacramentóban, valamint segédedző Dallasban és utoljára, 2014 és 2016 között, a Brooklyn Netsnél.

A Hall of Fame tagjai közé 2019-ben beiktatott Westphalnál tavaly nyáron diagnosztizáltak agytumort. 70 éves korában hunyt el 2021. január 2-án.

Emlékét megőrizzük.

Odaát pattogtatnak tovább

A legendás Fekete Mambától a Utah Jazz örökös vezetőedzőjén át az ötvenes-hatvanas évek bostoni kulcsfiguráiig számos neves egykori játékostól, edzőtől kellett elköszönnünk a szomorú 2020-as esztendő során is.

Dick Schnittker (1928. május 27. – 2020. január 12.) A 91 éves korában elhunyt Schnittker az 1950/51-es idényben a Washington Capitols, majd 1953 és 1958 között a Minneapolis Lakers játékosa volt. A legendás George Mikan vezette gárdával két bajnoki címet is nyert, 1953-ban és 1954-ben, az előbbi alkalommal úgy, hogy az azévi alapszakaszban nem, csak a rájátszásban lépett pályára, így ő az egyetlen olyan NBA-játékos a történelem folyamán, aki úgy lett bajnok, hogy az adott évi alapszakaszban egyetlen meccset sem játszott.

Kobe Bryant (1978. augusztus 23. – 2020. január 26.) Az egész világot sokkolta a világ egyik legismertebb sportolója, a Los Angeles Lakers ikonja, a mindössze négy éve visszavonult Kobe Bryant tragikus januári halála. Az 1996 és 2016 között a Lakersnél 20 idényt lehúzó Kobe 13 éves lányával, Giannával, valamint a velük utazó hét személlyel és a pilótával együtt helikopter-baleset áldozata lett. Bryant ötször nyer bajnokságot a Lakersszel (2000, 2001, 2002, 2009, 2010), kétszer volt a nagydöntő (2009, 2010) és egyszer az alapszakasz (2008) MVP-je, 18-szoros All-Star, számos alkalommal az év végi All-NBA és All-Defensive csapatok tagja. Minden idők negyedik legtöbb alapszakaszban és rájátszásban szerzett pontja is az ő nevéhez fűződik, az alapszakasz-örökranglistán épp halála előtt egy nappal előzte őt meg LeBron James. Posztumusz iktatták be a Hall of Fame tagjai közé.

Kobe Bryant, 1978-2020

Jim Tucker (1932. december 11. – 2020. május 14.) Bár mindössze három szezont játszott az NBA-ben 1954 és 1957 között, Tucker egyrészt az Syracuse Nationals (a mai Philadelphia 76ers) 1955-ös bajnokcsapatának utolsó élő tagja volt, másrészt pedig egy 1955-ös meccsen mindössze 17 percnyi játékidő alatt ért el tripla-duplát, ami egy 63 évig, azaz egészen 2018-ig fennálló ligarekord volt (Nikola Jokics döntötte végül meg). Az élete utolsó éveiben Alzheimer-kórral küzdő, és küzdelméről dokumentumfilmet is forgató Tucker 87 évet élt.

Jerry Sloan (1942. március 28. – 2020. május 22.) Mind játékosként, mind edzőként jelentős figurája az NBA történetének a 78 évesen elhunyt Sloan. 1966 és 1976 között tíz évet húzott le a Chicago Bulls kőkemény hátvédjeként, és bár a Bulls 1966-ban, tehát Sloan érkezésekor csatlakozott mindössze a ligához, az ezt követő 10 évben nyolc alkalommal a rájátszásig jutottak. A ’90-es évek NBA-jén szocializálódott közönség pedig a Utah Jazz vezetőedzőjeként emlékezhet rá, hiszen klubrekordot jelentő 23 éven át volt a Jazz kispadjának első embere, Karl Malone és John Stockton fémjelezte csapatával 1997-ben és 1998-ban is a nagydöntőig jutott, több mint 1200 vezetőedzőként aratott győzelem fűződik a nevéhez. A játékosként kétszeres All-Star, edzőként a Hall of Fame tagjai közé 2009-ben beiktatott Sloan Parkinson-kór következtében hunyt el.

Jerry Sloan, 1942-2020

Wes Unseld (1946. március 14. – 2020. június 2.) A kezdetben Baltimore Bullets, majd Washington Bullets, manapság pedig Washington Wizards néven futó franchise történetének szó szerinti és átvitt értelemben is legnagyobb alakja a 74 évesen elhunyt egykori center. „Big Wes” 1969-ben újoncként volt az alapszakasz MVP-je (ilyen azóta se fordult soha elő, és előtte is csak egyszer, Wilt Chamberlainnek köszönhetően), majd a Bullets történetének legsikeresebb időszakában négy NBA-döntőben is szerepelt csapatával (1971, 1975, 1978, 1979), egy alkalommal, 1978-ban győzni is tudtak, ezzel a franchise történetének egyetlen bajnoki címét szerezve. Az 1978-as nagydöntő MVP-jének is megválasztott center sohasem volt egy látványos játékos, de kőkemény védekezésével, kiemelkedő játékintelligenciájával és passzaival igazi „szellemi vezére” volt csapatának. A Hall of Fame-be 1988-ban beiktatott Wes később vezetőedzőként és GM-ként is dolgozott a washingtoni gárdánál.

Dick Garmaker (1932. október 29. – 2020. június 13.) Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján a liga egyik legjobb hátvédjének számított a 87 évesen elhunyt Garmaker, aki hat éves profi pályafutása java részét a Minneapolis Lakers színeiben játszotta le. A mai Lakers jogelődjének játékosaként Garmaker zsinórban négy idényben (1957-1960) szerepelhetett az All-Star meccsen, majd a New York Knickshez cserélték, ahonnan 1961-ben vonult vissza. Csapatszinten legnagyobb sikerét 1959-ben érte el, amikor az ifjú Elgin Baylor vezette Lakersszel bejutott a nagydöntőbe, de ott négy mérkőzésen vereséget szenvedtek a Bostontól.

Clifford Robinson (1966. december 16. – 2020. augusztus 29.) A kilencvenes években a Portland TrailBlazers sokak által kedvelt, meghatározó játékosa volt az elsősorban fejpántjáról és magasember létére hatékony triplázásáról ismert Robinson. „Uncle Cliffy” 1989-től 2007-ig tartó, 18 éves karrierje első nyolc szezonját töltötte a Blazersnél, kétszer szerepelt a csapattal a nagydöntőben (1990, 1992), volt a liga Legjobb Hatodik Embere (1993) és egy alkalommal All-Star is (1994). Később a Phoenix Suns színeiben húzott még le több sikeres évet (2000-ben még egy 50 pontos meccsel is előrukkolt), majd megfordult a Pistons, a Warriors és a Nets gárdájánál is, 1380 lejátszott alapszakasz-meccsével az örökranglista 13. helyét foglalja el jelenleg. Sajnos élete utolsó éveiben egy agyvérzéssel és egy daganatos betegséggel is meg kellett küzdenie, és utóbbi meglehetősen fiatalon, mindössze 53 évesen elragadta.

Clifford Robinson, 1966-2020

John Thompson (1941. szeptember 2. – 2020. augusztus 30.) Bár játékosként is szerepelt az NBA-ben, és a Boston Celtics cserecentereként 1965-ben és 1966-ban is bajnokságot nyert, Thompson elsősorban egyetemi edzőként ismert. 1972 és 1999 között, azaz 27 éven át volt a Georgetown egyetem kosárlabdacsapatának vezetőedzője, és mint ilyen, ő lett az első fekete tréner, aki győzni tudott csapatával az egyetemi bajnokságban, amikor 1984-ben Patrick Ewinggal a centerposzton a Georgetown megnyerte az NCAA küzdelmeit. Ewing mellett olyan centerlegendák kerültek még ki Thompson keze alól, mint Alonzo Mourning vagy Dikembe Mutombo, de az ő játékosa volt egyetemistaként Allen Iverson is. 79. születésnapja előtt három nappal hunyt el.

„Fast Eddie” Johnson (1955. február 24. – 2020. október 26.) Az Atlanta Hawks egykori kétszeres All-Star (1980, 1981) irányítója 65 éves korában halt meg egy floridai börtönben. „Fast Eddie”a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján posztjának legjobbjai közé tartozott a ligában, ám egész karrierjét végigkísérte állandó küzdelme a drogfüggőséggel. Már aktív játékosként számtalanszor tartóztatták le, volt, hogy rá lövöldöző drogdílerek elől egy második emeleti ablakon kiugorva menekült, de olyan is, hogy a Hawks a csapat edzése közben hívta ki rá a rendőröket, hogy egy pszichiátriai intézetbe szállíttassa. Miután 1987-ben életre szóló eltiltást szabott ki rá a liga, Johnson élete végképp a lejtőre került, tolvajként, betörőként szerezte a drogra a pénzt, mígnem 2008-ban egy 25 éves nő és egy 8 éves kislány szexuális bántalmazása miatt, mint többszörös visszaesőt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték.

Tom Heinsohn (1934. augusztus 26. – 2020. november 9.) A Boston Celtics játékosként nyolcszoros, vezetőedzőként kétszeres bajnok legendája, a csapat meccseinek szakkommentátoraként egészen az elmúlt évig aktív Tommy Heinsohn 86 éves korában távozott. Az 1957-es Év Újonca díj nyertese kilenc évet játszott a ligában a legendás Red Auerbach irányította Celtics színeiben, majd 1965-ös visszavonulása és páratlanul sikeres játékoskarrierje után (melynek során mindössze egy idényben, 1958-ban nem lett bajnok a csapattal) 1969-ben a Kelták vezetőedzőjévé nevezték ki. A bostoni kispadon Tommy még két további bajnoki elsőséggel (1974, 1976) gazdagodott, majd 1978-ban lemondott és a nyolcvanas évek eleje óta tévés kommentátorként maradt szerves része a csapat életének. Játékosként és edzőként is a Hall of Fame tagja.

Tom Heisohn, 1934-2020

Terry Duerod (1956. július 29. – 2020. november 13.) A dobóhátvéd Duerod a Boston Celtics 1981-es bajnokcsapatának volt a cserejátékosa, egyúttal egyfajta közönségkedvenc a Boston Gardenben, akit, bár rendszerint csak pár perces játéklehetőséget kapott, a nézők mindig hangos üdvrivalgással köszöntöttek a pályán. Terry játszott Detroitban, Dallasban és a Golden State-ben is 1979 és 1982 közötti NBA-pályafutása során, majd 27 évig Detroitban dolgozott tűzoltóként. 64 éves korában leukémiában halt meg.

Walt Davis (1931. január 5. – 2020. november 17.) Korszakalkotó egyéniségnek számít a 89 éves korában elhunyt Davis, ugyanis profi kosárlabdázói pályafutása előtt magasugró volt, nem is akármilyen: 1952-ben a helsinki olimpián aranyérmet szerzett a számban. 1953-ban aztán a Philadelphia Warriors szerződtette, akikkel 1956-ban NBA-bajnoki címet nyert, majd két évvel később a St. Louis Hawks játékosaként újfent bajnok lett a ligában az erőcsatár és center poszton is szereplő Walt.

K.C. Jones (1932. május 25. – 2020. december 25.) Sajnos nem Heinsohn volt a Celtics legendás ötvenes-hatvanas évekbeli dinasztiájának egyetlen halottja, karácsony napján ugyanis 88 éves korában követte őt a Keltákkal szintén nyolc alkalommal bajnok irányító, K.C. Jones is. A maga idejében a liga egyik legjobb védőjének számító K.C. 1958-tól 1967-ig szerepelt a ligában, majd visszavonulása után edzőként is komoly sikereket ért el, volt bajnok a Lakers (1972) majd a Celtics (1981) segédedzőjeként, 1984-ben és 1986-ban pedig már vezetőedzőként ült a Larry Bird fémjelezte Celtics-bajnokcsapatok kispadján. Később volt még a Detroit és a Seattle trénere is. 1989 óta a Hall of Fame tagja.

Szintén a 2020-as év során hunyt el: Henry Akin (1966 és 1968 között játszott az NBA-ben, 75 éves volt), Peter Aluma (1998-1999, †46), Dwight Anderson (1982-1983, †59), Robert Archibald (2002-2004, †39), Jesse Arnelle (1955-1956, †86), Dick Atha (1955-1958, †88), William “Bird” Averitt (1976-1978, †68), Bob Bigelow (1975-1979, †66), Jim Burns (1967-1968, †75), George Carter (1967-1968, †76), Jimmy Collins (1970-1972, †74), Jack Foley (1962-1963, †81), Mike Gale (1976-1982, †70), Les Hunter (1964-1965, †77), Eugene “Goo” Kennedy (1976-1977, †71), Earnie Killum (1970-1971, †71), Bob Lochmueller (1952-1953, †93), Johnny McCarthy (1956-1964, †86), Mark McNamara (1982-1991, †60), Carl McNulty (1954-1955, †89), Chuck Mrazovich (1950-1951, †96), John Oldham (1949-1951, †97), Connie Rea (1953-1954, †89), Rick Roberson (1969-1976, †72), Joe Ruklick (1959-1962, †82), Bruce Seals (1975-1978, †67), Andre Spencer (1992-1994, †56), Jeff Taylor (1982-1987, †60) és Dave Zeller (1961-1962, †81).

És végül, de egyáltalán nem utolsósorban emlékezzünk meg az elmúlt év legelső napján, 77 éves korában elhunyt David Sternről (1942. szeptember 22. - 2020. január 1.), aki 1984 és 2014 között 30 éven keresztül volt az NBA első embere, és irányítása alatt vált a liga a világ egyik legjövedelmezőbb üzleti vállalkozásává, és tett szert máig tartó népszerűségére szerte a világon. 

Sajnos akárcsak a 2020-as esztendő, a 2021. év is egy szomorú hírrel vette kezdetét: január 2-án elhunyt Paul Westphal, a Phoenix Suns történetének nagy alakja, NBA-bajnok, a Hall of Fame tagja. Róla egy külön írásban emlékezünk majd meg.