Odaát pattogtatnak tovább

Az év utolsó napján visszatekintünk azokra az egykori NBA-játékosokra, akik 2018-ban távoztak az élők sorából.

Jo Jo White (1946. november 16. - 2018. január 16.) 71 éves korában, évek óta tartó, súlyos betegsége következtében hunyt el a Boston Celtics franchise-legendája. A Kelták színeiben kétszeres bajnok (1974, 1976), hétszeres All-Star White korának egyik leghatékonyabb pontszerzője volt hátvédposzton, emellett igazi "clutch" játékos is, aki nagy meccseken rendre rá tudott tenni még egy lapáttal. Az 1968-ban, még a Kansas egyetem játékosaként olimpiai bajnok irányító közel tíz évet húzott le Bostonban, az 1976-os bajnoki cím mellett abban az évben a nagydöntő MVP-je is ő volt, és igazi "vasembernek" is számított karrierje legjobb éveiben, 1972/73-tól kezdve öt idényen át egyetlen alapszakasz-mérkőzést sem hagyott ki. A Celtics már 1982-ben visszavonultatta 15-ös számú mezét, a Hall of Fame tagjai közé ugyanakkor csak jóval később, 2015-ben választották be.

Jo Jo White, 1946-2018

Rasual Butler (1979. május 23. - 2018. január 31.) A mindössze két éve visszavonult kiscsatár 38 éves korában egy autóbalesetben halt meg. Butler második körös pick volt a 2002-es drafton, és igen tisztességes, 15 éves karriert futott be az NBA-ben, emlékezhetünk rá a Miami (2002-2005) vagy a New Orleans Hornets (2005-2008) csapataiból az előző évtizedből, de akár a közelmúltból a 2015-ös rájátszásban menetelő Washington, vagy a 2016-ban 67 alapszakasz-győzelmet szerző San Antonio hasznos veteránjaként is. Butlert pályafutása során elsősorban szorgalmáért és jó hozzáállásáért tisztelték,  halála ezért is érthetetlen, ugyanis a balesetet, amelyben nem csak ő, de 31 éves barátnője (más források szerint a felesége) is életét vesztette, az okozta, hogy Butler részegen és többféle kábítószer hatása alatt száguldozott a Los Angeles-i éjszakában, majd egy oszlopnak csapódott sportkocsijával.

Hal Greer (1936. június 26. - 2018. április 14.) A hatvanas évek kiemelkedő játékosa volt a 81 évesen elhunyt egykori dobóhátvéd, aki teljes, tizenöt éves (1958-1973) pályafutását a Syracuse Nationals/Philadelphia 76ers csapatánál töltötte, és a mai napig ő a csúcstartó jó pár kategóriában a Sixers örökranglistáin (dobott pontok, sikeres mezőnykísérletek, lejátszott meccsek). Greer tízszer volt All-Star, 1967-ben Wilt Chamberlain és az ő vezetésével a Philadelphia meg tudta törni a Boston Celtics nyolc éven át tartó egyeduralmát, megnyerték a bajnokságot, azok után, hogy akkoriban rekordnak számító 68-13-as győzelem/vereség mutatóval zárták az alapszakaszt. A Sixers 1976-ban visszavonultatta Greer 10-es mezszámát, 1982-ben beiktatták a Hall of Fame tagjai közé, 1996-ban pedig minden idők 50 legjobb játékosának egyikévé választották. Élete utolsó éveiben szülővárosában, a virginiai Huntingtonban utcát is elneveztek róla, a Sixers pedig szobrot is állított neki.

Hal Greer, 1936-2018

Bill Kenville (1930. december 1. - 2018. június 19.) A 87 éves korában elhunyt egykori hátvéd a Syracuse Nationals 1955-ös bajnokcsapatának volt a tagja. Ez a gárda nem csak a ma Philadelphia 76ers néven ismert franchise történetének első bajnokcsapata volt, hanem a 24 másodperces támadóidő 1954-es bevezetése utáni első bajnokcsapat is. Kenville 1953 és 1956 között három szezont töltött a Nationalsnél, majd 1956 és 1960 között egy éves megszakítással (amikor is egy másik, alsóbb szintű profiligában szerepelt) a Fort Wayne Pistons  (a mai Detroit Pistons előzménye) játékosa volt.

Clifford Rozier (1972. október 31. - 2018. július 6.) Az egykori első körös pick, az 1994-es drafton 1/16-ként kiválasztott erőcsatár sikeres középiskolai és egyetemi pályafutást követően rövid és nem túl sikeres karriert futott be az NBA-ben, melynek során két évig az őt draftoló Golden State Warriors cserejátékosa volt, majd az 1997-es naptári évben megfordult a Toronto és a Minnesota kispadján is. Miután NBA-karrierje ezt követően véget ért, Rozier hátralevő élete nem volt egy túl szép történet, drogfüggő lett, skizofréniával diagnosztizálták, többször volt börtönben és elmegyógyintézetben is, utolsó éveiben egy hajléktalanszállón lakott. 45 éves korában egy szívroham okozta a halálát.

Tyler Honeycutt (1990. július 15. - 2018. július 7.) Nem teljességgel tisztázott körülmények között halt meg egy héttel a 28. születésnapja előtt a Sacramento Kings által a 2011-es draft második körében kiválasztott kiscsatár. Honeycutt az NBA-ben két idény alatt mindössze 24 meccsen léphetett pályára, majd Európába szerződött. Megfordult Izraelben és Törökországban, halálakor a Khimki Moszkva játékosa volt, ahol sikeres idényt futott 2017/18-ban, és vissza is várták a csapathoz a következő szezonra. Július 6-án Honeycutt anyja rendőröket hívott a Los Angeles-i házukban "zavartan viselkedő" fiára, aki előbb rálőtt a kiérkező rendőrökre, majd elbarikádozta magát a házban. Az órákkal később behatoló rendőrök holtan találták a fiatal kosarast, aki a boncolás szerint saját magával végzett. Tettére nincs magyarázat, az anyja elmondása szerint halála előtt hónapokig "nevetőgázt" szívott, ez okozhatta furcsa viselkedését, majd a tragédiát.

Tyler Honeycutt, 1990-2018

Frank Ramsey (1931. július 13. - 2018. július 8.) A ligatörténet első igazi "hatodik embere" volt a 87. születésnapja előtt nem sokkal elhunyt egykori swingman, a Boston Celtics ötvenes-hatvanas évekbeli dinasztiájának egyik alapembere. Ramsey NCAA-bajnokként mutatkozott be az NBA-ben 1954-ben, majd egy éves sorkatonai szolgálatát követően 1956-tól visszavonulásáig, 1964-ig a Celtics mezét viselte, és a Keltákkal hétszer (1957, 1959-1964) volt NBA-bajnok. A legendás bostoni edző, Red Auerbach rendre a kispadról küldte pályára a kiváló "clutch" játékos Franket, aki képességei alapján kezdő is lehetett volna a csapatban, de teljességgel megelégedett a hatodik ember szerepkörével. 23-as mezszámát visszavonultatták Bostonban, 1982 óta a Hall of Fame tagja volt.

Lonnie Shelton (1955. október 19. - 2018. július 8.) Ramsey-vel egy napon halt meg a Seattle SuperSonics története egyetlen, 1979-es bajnokcsapatának kezdőjátékosa, az egykori erőcsatár Lonnie Shelton. 1976-ban megkezdett NBA-pályafutása első két évét New Yorkban töltötte, majd rögtön Seattle-be kerülését követően bajnoki címet ünnepelhetett 1979-ben. 1983-ig szerepelt a Sonicsnál, 1982-ben egy alkalommal az All-Star meccsre is meghívták, karrierjét 1986-ban Clevelandben fejezte be. A Sonics szurkolói körében népszerű, brusztolós, hajtós magasember 62 évesen hunyt el, még májusban kapott szívrohamot, két hónapig volt kómában, amiből már nem ébredt fel.

Lonnie Shelton (1955-2018)

Len Chappell (1941. január 31. - 2018. július 12.) A 77 évesen elhunyt egykori erőcsatár a Wake Forest egyetem sztárja volt a hatvanas évek legelején, majd az 1962-es drafton 1/4-esként választotta ki a Syracuse Nationals. Újoncidényét követően került a New York Knickshez, ahol az 1963/64-es idényben karrierje legjobb teljesítményét nyújtva 17 pontot és közel 10 lepattanót átlagolt meccsenként, és részt vehetett az 1964-es All-Star meccsen. 1966-ig szerepelt New Yorkban, majd a következő öt év során megfordult Chicagóban, Cincinnatiban, Detroitban, Milwaukee-ban, Clevelandben és Atlantában is, karrierjét 1972-ben fejezte be az ABA-ben, a Dallas Chaparrals (a mai San Antonio Spurs) volt az utolsó csapata.

Art "Hambone" Williams (1939. szeptember 29. - 2018. szeptember 27.) A 79. születésnapja előtt két nappal elhunyt egykori irányító furcsa karriert futott be az NBA-ben. Kimondottan későn, 28 évesen mutatkozott be a ligában 1967-ben, az újonnan létrejött San Diego Rockets (a mai Houston Rockets előfutára) játékosaként, és rögtön pályafutása negyedik meccsén összehozott egy tripla-duplát (ilyet rajta kívül csak Oscar Robertson tudott az NBA történetében). "Hambone" három idény után került a Rocketstől a Boston Celticshez, 1974-ben a csapat harmadik számú irányítójaként bajnoki címet ünnepelhetett. 34 éves volt már ekkor, rövidesen ki is kopott a ligából, a következő szezonban ismét San Diegóban, a San Diego Conquistadors ABA-csapatában lépett még pályára pár mérkőzésen, mielőtt visszavonult.

Willie Naulls (1934. október 7. - 2018. november 22.) Karrierje első felében a New York Knicks színeiben négyszeres All-Star, második felében pedig a Boston Celtics színeiben háromszoros NBA-bajnok volt a 84 évesen elhunyt Naulls. A kiváló pontszerző és lepattanózó kiscsatár a Knicks játékosaként 1960 és 1962 között három idényen át mindig legalább 21 pontos és 11 lepattanós meccsátlagokat produkált, játszott azon a legendás, 1962. március 2-i Philadelphia Warriors elleni találkozón, amelyen Wilt Chamberlain 100 pontot dobott, sőt, a meccs után ő vitte vissza a pennsylvaniai Hershey-ből kocsijával jó barátját, Chamberlaint New Yorkba, hogy az harlemi nightclubjában ünnepelhessen. Naulls 1963-ban került a Boston Celticshez, ahol már csak kiegészítő játékos volt inkább, ugyanakkor 1964 és 1966 között három bajnoki címhez is hozzásegítette a Keltákat. 1966-ban vonult vissza, tízéves pályafutása során több mint 11 ezer pontot dobott az NBA-ben. Az elmúlt évtizedekben lelkipásztorként tevékenykedett.

Willie Naulls, 1934-2018

Mel Hutchins (1928. november 22. - 2018. december 19.) A 90 éves korában elhunyt Mel Hutchins még az ötvenes években volt NBA-játékos, 1951 és 1958 között. A centert és erőcsatárt is játszó magasember 1951/52-ben a Milwaukee Hawks (a mai Atlanta Hawks előzménye) újoncaként az egész liga legtöbb lepattanót szerző játékosa lett (13.3-as meccsátlaggal), később a Fort Wayne Pistons színeiben ért el sikereket, kétszer, 1955-ben és 1956-ban is bejutott csapatával a nagydöntőbe, de a Pistons mindkétszer veszített. A négyszeres All-Star (1953, 1954, 1956, 1957) Hutchins 1958-ban a New York Knicks játékosaként fejezte be pályafutását egy súlyos térdsérülés következtében. Mind a mai napig csak Hutchins és Wilt Chamberlain az a két játékos az NBA történetében, akik újoncként a liga legjobb lepattanózói tudtak lenni.

Szintén a 2018. év során hunyt el a Portland TrailBlazers 1977-es bajnokcsapatának tagja, Robin Jones (1976 és 1978 között játszott az NBA-ben, 64 éves volt), valamint a Minneapolis Lakers (a mai Los Angeles Lakers előzménye) 1949-es, legelső bajnokcsapatának tagja, Donnie Forman (1948-1949, †92). Fájdalmasan fiatalon, mindössze 36 évesen rákbetegség következtében halt meg a Phoenix Suns által a 2001-es draft második körében kiválasztott magasember, Alton Ford (2001-2004). Szintén idejekorán, 48 évesen távozott a New York Knicks 1994-ben nagydöntőt játszó alakulatának cserejátékosa, Eric Anderson (1992-1994).

Emlékezzünk meg rajtuk kívül a 96 éves korában elhunyt Tex Winterről (1922. február 25. - 2018. október 10.) is, aki ugyan sem játékos, sem vezetőedző nem volt soha az NBA-ben, Phil Jackson állandó segítőjeként ugyanakkor közismerten az ő nevéhez fűződik az ún. "triangle offense" feltalálása, amelynek alkalmazásával a Chicago Bulls a kilencvenes években hat, a Los Angeles Lakers pedig az előző évtizedben öt bajnoki címet nyert. Winter hivatalosan 1985 és 1998 között volt a Bulls, 1999 és 2008 között pedig a Lakers segédedzője, 2008-ban, 86 évesen vonult nyugdíjba, de tanácsadói minőségben még a 2009-es Lakers-bajnokcsapat mellett is tevékenykedett. 2011-ben a Hall of Fame tagjai közé is beiktatták.

Maga mögött hagyta az árnyékvilágot továbbá Tim Bassett (1976-1980, †67), Elmer Behnke (1951-1952, †89), Gene Berce (1949-1950, †91), Mike Green (1976-1980, †67), George Kaftan (1948-1953, †90), Ed Leede (1949-1951, †90), Bud Olsen (1962-1969, †77), Craig Raymond (1968-1969, †73), Jim Riffey (1949-1950, †94), Gene Rhodes (1952-1953, †90), Jim Springer (1948-1949, †91) és Gene "Bumper" Tormohlen (1962-1970, †81).

Emléküket megőrizzük.