2017. április 28., péntek

1965: "Havlicek stole the ball!"

Egy év kihagyás után ismét Celtics-Lakers nagydöntőt láthatott az NBA műértő közönsége 1965-ben. A végeredmény a szokásos: Bill Russell és társasága legyűrte a Jerry West vezette, de Elgin Baylor nélkül játszó Lakerst, így a Boston sorozatban hetedik bajnoki címét szerezte meg.

A Boston Celtics NBA-rekordot jelentő 62 sikerrel zárta az 1964/65-ös alapszakaszt, annak ellenére, hogy nehéz időszakot kellett megélnie, hiszen a csapat alapítója és tulajdonosa, Walter A. Brown a szezont megelőzően, 1964 szeptemberében elhunyt. Az idény legnagyobb sztorijának ugyanakkor nem ez, hanem egy játékoscsere számított: Wilt Chamberlaint, aki ugyebár a kosárlabdatörténet legnagyobb alakjainak egyike volt, de mindezidáig csak egy darab elveszített nagydöntőt tudott felmutatni ötéves pályafutása során, a San Francisco Warriors 1965 februárjában visszaküldte szülővárosába, a „Big Dipper” a Philadelphia 76ers játékosa lett. A sikeres előző szezon ellenére a váltás régóta lógott a levegőben, hiszen Chamberlain a Warriors 1962-es odaköltözése óta nem érezte túl jól magát San Franciscóban, meggyűlt a baja az edzőivel, a csapattársaival és a szurkolókkal is.

A Wiltet elveszítő Warriors össze is omlott, az előző évi finalista a Nyugati Divízió utolsó helyén végzett 1965-ben. A Philadelphia 76ers ugyanakkor (akiknek ez volt a második szezonjuk a ma jól ismert néven, 1963-ban költözött az addig Nationals néven futó franchise Syracuse-ból Philadelphiába) megtáltosodott Chamberlain érkeztével, és bár mindössze 40-40-es mérleggel, a Keleti Divízió harmadik helyén fejezték be az alapszakaszt, a rájátszásban kiverték a Cincinnati Royalst, a keleti döntőben pedig hétmeccses csatára kényszerítették a Bostont. Hajszál híján pedig a nagydöntőbe is bejutottak: a hetedik meccs utolsó pillanataiban Bill Russell eladott labdája után a Celtics palánkja alól jöhettek bedobással, és támadhattak a győzelemért, de John Havliceknek sikerült Sam Joneshoz ütnie a Hal Greer által játékba hozott labdát. „Havlicek stole the ball!”, azaz „Havlicek ellopta a labdát!” kiáltozta átszellemülten Johnny Most, a Celtics legendás kommentátora, miközben Sam Jones lepörgette az órát, és egy igen emlékezetes párharc végén ismét a Boston jutott be a fináléba.

A Los Angeles Lakers volt ott az ellenfelük, akik 49 sikerrel zártak a Nyugati Divízó élén. A Baltimore Bullets (a mai Washington Wizards jogelődje, akik első szezonjukat futották ezen a néven, és összességében a harmadikat a ligában) kiütötte a rájátszásból a térdsérüléssel küszködő, és a szezon végén vissza is vonuló legenda, Bob Pettit csapatát, a St. Louis Hawkst, a fiatal gárda azonban nem bírt a tapasztaltabb Lakersszel a nyugati döntőben, annak ellenére, hogy a szupersztár Elgin Baylor szintén egy térdsérülés miatt szinte a teljes rájátszást ki kellett, hogy hagyja.

Baylor nélkül pedig nem sok esélye volt a Los Angelesnek a Celtics gépezete ellen. Jerry West ugyan mindent megtett, az első meccs könnyed Celtics-sikere (142-110) után a második találkozón 45 pontot szerzett, de a sokszoros címvédő így is behúzta a mérkőzést (129-123). Los Angelesben a harmadik összecsapáson a Lakersnek sikerült nyernie West 43 pontjának köszönhetően (126-105, az ünneplő Lakers-szurkolók szivarokkal dobálták meg a Celtics-edző Red Auerbachot), de a negyedik meccset Sam Jones 37 pontjának köszönhetően elhozta L.A.-ből a Boston (99-112), az ötödik találkozón, ismét Bostonban pedig különösebb nehézség nélkül, 33 ponttal nyertek Russellék (129-96), az 1965-ös NBA-bajnoki címet is bezsebelve ezáltal.


Állnak: Ron Bonham, Larry Siegfried, Willie Naulls, Mel Counts, John Thompson, Tom Sanders John Havlicek, Buddy LeRoux segédedző.
Ülnek: K.C. Jones, Tom Heinsohn, Louis A.R. Pieri társtulajdonos, Red Auerbach vezetőedző, Bill Russell, Sam Jones.

Ron Bonham. A "Muncie Mortar" becenévvel bíró újonc hátvéd-bedobó meccsenként 7 ponttal és 2 lepattanóval segítette a Bostont átlag 10 percnyi játékideje alatt 1964/65-ben. A Philadelphia elleni sorozatban kettő, a Lakers elleni döntőben három mérkőzésen került pályára.

Mel Counts. Az 1964-es tokiói olimpián győztes amerikai válogatottban is szereplő újonc center feladata Bill Russell tehermentesítése volt, Ron Bonhamhez hasonlóan ő is tíz percet kapott meccsenként, ez idő alatt a produkciója 5 pont és 5 lepattanó volt, majdhogynem. Három találkozón szerepelt a Lakers elleni fináléban.

John Havlicek. Hondo, a Celtics hatodik embere 18 pontot és közel 5 lepattanót szállított mérkőzésenként 1964/65-ben, a rájátszásban pedig, mint az márt fentebb is említésre került, az igen gazdag Celtics-történelem egyik legemlékezetesebb jelenetét produkálta a Philadelphia elleni keleti döntő hetedik meccsének utolsó másodperceiben végrehajtott labdaszerzésével. A nagydöntő első mérkőzésén 22, a másodikon 24 ponttal szomorította a Lakerst.

Tom Heinsohn. A Celticset 1956 óta fáradhatatlan dobógépként és mókamesterként is szolgáló Tommy Heinsohn 1965 nyarán visszavonult. Kilencéves karrierje során minden szezonjában nagydöntőt játszott, nyolc bajnoki címet nyert, több mint tizenkétezer pontot gyűjtött össze, és utolsó idényében is ott volt a keleti All-Star csapatban. Az éjszakázást, a cigarettát és az alkoholt köztudottan nem megvető Tommy fizikailag azonban már pár éve leszállóágba került, és bár mindössze 31 éves volt 1965-ben, jobbnak látta befejezni a játékot. Heinsohn egyébként igen sajátságos kapcsolatot ápolt mesterével, Red Auerbach-hal. A hirtelen haragú Red igen gyakran hordta le, szidta, figurázta őt az egész csapat előtt, mások helyett is rajta töltve ki dühét, ám mindezt annak tudatában tette, hogy a nagypofájú, nagy életű Tommy mindezt elbírja, míg érzékenyebb lelkű csapattársai, mint Bob Cousy vagy Bill Russell, nehezebben viselnék a kritikát. Amikor Auerbach 1966-ban távozott a Celtics padjáról (lásd lentebb), Frank Ramsey mellett Heinsohnt is felkérte utódjául, Tommy azonban nemet mondott, mondván, nem tudná edzeni a nagyon önérzetes Bill Russellt. Így aztán végül maga Russell vette át a Boston irányítását, de Tommy nem kerülhette el a sorsát: miután Russell is visszavonult, 1969-ben csak leült a Kelták kispadjára, és egészen 1978-ig ő edzette a csapatot. Két további bajnoki címet nyert e minőségében, így fogunk még a nevével találkozni e sorozat hasábjain.

K.C. Jones. A védekezőspecialista irányító a 1965-ös rájátszásban is nagyot dolgozott, a 76ers elleni sorozatban Hal Greernek, a Lakers elleni fináléban pedig Jerry Westnek keserítette meg a végletekig az életét. A Lakers edzője, Fred Schaus nehezményezte is, hogy Jones rendszeresen inkább felöklelte Westet, mintsem hogy hagyja dobáshoz jutni. 

Sam Jones. Ihletett formában játszott az 1964/65-ös szezonban a Celtics dobógépe, aki meccsenkénti 25.9-es átlaggal volt a csapat legjobb pontszerzője az alapszakaszban, ott volt az All-Star mérkőzésen, és bekerült az All-NBA Second Team soraiba is. A rájátszásban is ő bizonyult a legponterősebb bostoninak, a nagydöntőben a második mérkőzés kivételével végig ő volt a Celtics legeredményesebb dobója.

Willie Naulls. A pályafutása vége felé járó egykori All-Star bedobó 10 pontos meccsenkénti átlaggal segítette a Celticst újabb bajnoki címhez 1965-ben. A fináléban a harmadik mérkőzésen szerzett 14 pontja volt a legjobb teljesítménye.

Bill Russell. A ligarekordot jelentő 62 alapszakasz-győzelem legfőbb letéteményese szokás szerint Bill Russell volt, aki karrierje ötödik (egyben utolsó) MVP-címét gyűjthette be, emellett ő volt a liga legjobb lepattanózója, szokás szerint All-Star, és ezúttal az All-NBA First Team tagja is. A rájátszásban sem tétlenkedett persze, miután a keleti döntőben újabb győzelmet aratott nagy riválisa, Wilt Chamberlain fölött, nem okozott gondot neki semlegesíteni az Elgin Baylor nélkül játszó Lakers magasembereit, a finálé utolsó, ötödik mérkőzésén pedig 30 lepattanót szedett.

Tom "Satch" Sanders. Sanders a kiegyensúlyozottság megtestesítője volt a Celtics gépezetében, 1964/65-ben is minden mérkőzésen pályára lépett, és szokásos meccsenkénti 12 pontjával, 8 lepattanójával és kemény védekezésével tett sokat a bostoni győzelmekért.

Larry Siegfried. Bár csak 13 perc jutott neki mérkőzésenként átlagosan az alapszakaszban, a több csapattársához hasonlóan elsősorban védekezésével kitűnő csereirányító, Siegfried szerepe a rájátszásra némiképp megnőtt, minden meccsen pályára lépett, a döntő első összecsapásán pedig 25 perc alatt 19 pontot dobott.

John Thompson. A Celtics másik cserecentere Mel Counts mellett a szintén újonc Thompson volt, aki átlag 3.6 pontjával és 3.6 lepattanójával igen kevés szerepet kapott. Három mérkőzésen játszhatott a Lakers elleni döntőben. 

Gerry Ward. Mindössze három alapszakasz-mérkőzésen lépett pályára a Celtics színeiben 1964/65-ben a Boston előtt a St. Louis Hawksnál, Boston után pedig Philadelphiában és Chicagóban is szereplő Ward, aki elég marginális jelentőségű karriert futott be annak ellenére, hogy az 1963-as draft ötödik kiválasztottja volt. Miután kosárlabda-pályafutása befejeződött 1967-ben, Ward sikeres vállalkozó lett, a '90-es évek óta foglalkozik állatkerti ajándékboltok üzemeltetésével.

Vezetőedző: Red Auerbach. Walter A. Brown halálával még nagyobb felelősség és munkateher hárult az ekkor egyébként még csak 48 éves Redre, aki már egyébként is egy személyben látta el vezetőedzői pozíciója mellett a Celtics elnökének és mai értelemben vett GM-jének a teendőit, és emellett funkcionált még játékosmegfigyelőként is, sőt, a legenda szerint néha még a csapatbuszt is ő vezette (bár több volt játékosának egybehangzó véleménye szerint is csapnivaló sofőr volt). Így aztán az 1965-ös bajnoki győzelem után bejelentette, hogy a következő idénye lesz az utolsó a Celtics kispadján edzőként, és 1966-tól már csak mint a csapat elnöke/GM-je fog dolgozni. Egyébiránt 1965-ben kapta meg először a (két évvel később már az ő nevét viselő) Év Edzője díjat.

2017. április 13., csütörtök

A rekordok szezonja

NBA-történelmi szemmel nézve elképesztő alapszakaszon vagyunk túl - olyan mértékben és sebességgel születtek napról napra újabb dobott pont-, hárompontos-, tripla-dupla- és egyéb ligarekordok, hogy az ember csak a fejét kapkodta az elmúlt hat hónapban. Nehéz is lenne számba venni az összes új csúcsot, parádés teljesítményt - de álljon azért csak itt egy erre irányuló kísérlet.

Október 28. - Már a kezdet kezdetén lehet érezni, hogy nagy dolgok fognak történni idén - Russell Westbrook, az OKC All-Starja 51 pontot dob, valamint 13 lepattanót és 10 gólpasszt gyűjt a Thunder Phoenix Suns elleni győztes meccsén. Ezzel karrierje során először, és 1975 óta az egész liga történetében is először ér el tripla-duplát legalább 50 dobott ponttal - na de korántsem utoljára.

Westbrook hihetetlen szezonjára nehéz jelzőket találni (www.nytimes.com)
November 5. - LeBron James minden idők 10 legjobb pontszerzője között találja magát, a Philadelphia elleni győzelem alkalmával megelőzi az NBA-örökranglistán Hakeem Olajuwont.

November 7. - Stephen Curry 13 hárompontos-kísérletet értékesít a Warriors New Orleans elleni győzelme során, ezzel megdönti az egy mérkőzésen dobott legtöbb hárompontos többek között saját maga (másik két korábbi rekorder: Donyell Marshall és Kobe Bryant) által tartott rekordját (12).

November 23. - Kevin Love a Cleveland Cavaliers színeiben 34 pontot dob a Portland elleni mérkőzés első negyedében, ezzel új csúcsot állít fel az első negyedben szerzett pontok terén (az abszolút egy negyedben dobott csúcs marad Klay Thompson 37 pontos teljesítménye, az egy harmadik negyedben történt).

November 30. - Russell Westbrook személyében először van valakinek tripla-dupla átlaga november hónap végén Oscar Robertson 1961/62-es szezonja óta - és ez az állapot meg is marad egészen az alapszakasz befejeztéig.

December 5. - Klay Thompson, a Golden State All-Star hátvédje mindössze három negyednyi játék, összesen 29 perc alatt 60 pontot dob a Warriors Indiana elleni győztes mérkőzésén. Ez a legtöbb pont az NBA történetében, amit valaki 30 percnél kevesebb játékidő alatt szerzett.

Bár tán kevesebb figyelem irányult rájuk, a Splash Brothers két tagja 2016/17-ben is produkált izgalmas dolgokat (www.usatoday.com)
December 9. - LeBron James már kilencedik az örök-pontlistán, ezúttal Elvin Hayest megelőzve lép egyet előre.

December 10. - Chris Paul 20 pontot dob és 20 gólpasszt is kioszt a Clippers New Orleans elleni győzelme során, mindezt úgy, hogy egyetlen labdát sem ad el - ilyen teljesítményre még soha nem volt senki képes korábban.

December 16. - A Houston Rockets 24 hárompontost értékesít 61 kísérletből a Pelicans ellen, mindkét kategóriában új NBA-rekordot állítva fel.

December 20. - LeBron James tovább lépdel felfelé, ezúttal a néhai Moses Malone-t előzi meg, és már nyolcadik az örök-pontlistán.

December 31. - James Harden, a Houston ásza 53 pontjával, 16 lepattanójával és 17 gólpasszával az első játékos a liga történetében, aki egy meccsen legalább 50 pontot, és emellé minimum 15-15 lepattanót és asszisztot jegyez. A Rockets a New York Knickset veri ezáltal Szilveszter napján.

Január 27. - James Harden nem tud nyugton maradni, ezúttal 51 pontot, 13 lepattanót és 13 gólpasszt kalapál össze a Philadelphia legyőzése során - eddig a pontig még soha senkinek nem volt egynél több 50 pontos tripla-duplája ugyanabban a szezonban. Na de várjuk ki a végét...

James Harden parádés alapszakaszt futott, jópár hárompontos- és tripla-dupla-rekordban benne volt a keze (www.cbssports.com)
Február 4.A San Antonio Spurs mestere, Gregg Popovich megdönti Jerry Sloan rekordját az "egy csapattal szerzett legtöbb győzelem" kategóriában a Spurs padján elért 1128. sikerével.

Február 10. Draymond Green, a Golden State Warriors All-Starja a Memphis ellen ugyan csak 4 pontot dob, de 12 lepattanójával, 10 gólpasszával és 10 labdaszerzésével így is tripla-duplát ér el. Az NBA történetében soha nem fordult még korábban elő, hogy valaki úgy produkáljon tripla-duplát, hogy kevesebb, mint 10 pontot szerez.

Február 13. - A Denver Nuggets beállítja a Houston decemberi 24 triplás csapatrekordját, méghozzá épp a Golden State legyőzése alkalmával.

Február 16. - Isaiah Thomas, a Boston Celtics most már mondhatni szupersztárja sorozatban 41. mérkőzésén szerez legalább 20 pontot - ezzel átadja a múltnak John Havlicek 1971 óta (46 éve!) fennálló korábbi franchise-rekordját.

Február 19. - Minden idők legtöbb pontot hozó All-Star mérkőzésén Nyugat 192-182 arányban legyőzi Keletet, mindezt úgy, hogy a New Orleans Pelicans játékosa, Anthony Davis 52 pontot dobva megdönti Wilt Chamberlain még 1962-ből származó All-Star pontrekordját (42 pont).

Anthony Davis az All-Star MVP-trófeával (solecollector.com)
Március 3. - A Cleveland Cavaliers csapatszinten 25 triplát küld a helyére az Atlanta ellen, ezzel új alapszakasz-csúcsot állítanak fel, felülmúlva a Houston Rockets és a Denver Nuggets egyaránt e szezonban keletkezett rekordját.

Március 4. - Ricky Rubio, a Minnesota irányítója tripla-duplát ér el a Wolves San Antonio elleni mérkőzésén, a 79.-et az egész NBA-ben ebben az idényben - ezáltal megdől az 1989 óta fennálló tripla-dupla-ligarekord (a végeredmény a szezon végén: 115!).

Március 8. - A Dallas Mavericks 122-111-re veri meg a Los Angeles Lakerst, a Mavs ikonja, a 38 éves Dirk Nowitzki 25 pontot szerez a mérkőzésen - ezzel az NBA történetének hatodik játékosaként eléri a 30.000 pontos álomhatárt.

Március 15. - A 40 éves Vince Carter hibátlan mezőnyszázalékkal (8/8) szerez 24 pontot a Memphis Grizzlies színeiben a Milwaukee Bucks legyőzése alkalmával. "Vinsanity" mindössze a hetedik játékos az NBA-történelem folyamán, aki 40 éves kora fölött eljut legalább 20 pontig, és az első, aki a negyedik X-en túl hat triplát tud dobni egy meccsen.

Március 23. Egy relatíve érdekes, ámde erősen tankolás-pozitív új csúcs születik, a Phoenix Suns minden idők legfiatalabb kezdőötösével lép pályára a Brooklyn ellen, melynek tagjai Tyler Ulis (21), Devin Booker (20), Derrick Jones Jr. (20), Marquese Chriss (19) és Alex Len (23). Persze veszítenek.

Március 24. - Az imént említett Devin Booker, a Phoenix másodéves dobóhátvédje 70 pontot dob a Boston Celtics ellen 130-120 arányban elveszített mérkőzésen. Booker a liga történetében mindössze a hatodik játékos, aki egy meccsen 70 pontot szerez, egyben e teljesítmény minden idők 11. legtöbb, egy meccsen dobott pontja - Kobe Bryant 2006 januári, Toronto ellen szerzett 81 egysége óta senki nem érte el egy mérkőzésen a hetvenet.

Devin Booker 70 pontos cetlije és a vereség ellenére is örömittas csapattársai társaságában (www.brightsideofthesun.com)
Március 29. - Russell Westbrook 57 pontot, 13 lepattanót és 11 gólpasszt jegyez az Orlando elleni győzelem alkalmával - ezzel minden idők legtöbb dobott pontú tripla-dupláját éri el, és máris beállítja James Harden fentebb említett csúcsát a szezonbeli második 50 pontos tripla-duplájával.

Március 30. - LeBron James megelőzi Shaquille O'Nealt az NBA örökranglistáján a Chicago Bulls ellen szerzett 26 pontjával, ezzel immáron ő a ligatörténet hetedik legeredményesebb dobója. Ugyanezen a napon a Houston Rockets megdönti a "73-9" Warriors mindössze tavaly felállított ligarekordját az egy szezonban bedobott hárompontosokat illetően - már most 1083-nál járnak, a GSW csúcsa 1077 volt.

Április 7. - A Phoenix Suns ellen szerzett 23 pontjával, 12 lepattanójával és 8 gólpasszával immár bizonyossá válik, hogy Russell Westbrook tripla-dupla átlaggal fogja zárni az alapszakaszt - ezzel Oscar Robertson 1961/62-es szezonja (55 év!) után ő lesz a második játékos a liga történetében, aki ezt a nem mindennapi teljesítményt megvalósítja.

Április 8. Damian Lillard 59 pontos franchise-rekordot termelve vezeti győzelemre a Portland TrailBlazerst a Utah ellen (a korábbi portlandi rekord Damon Stoudamire akkoriban némiképp meglepőnek számító 54 pontos kirohanása volt, még 2005-ből).

Április 9. - Russell Westbrook 50 pontot, 16 lepattanót és 10 gólpasszt jegyez az OKC Denver Nuggets elleni győztes mérkőzésén - ezzel szezonbeli 42. tripla-dupláját elérve megdönti Oscar Robertson 41 tripla-duplás szezoncsúcsát. Egyúttal ez az idény során a harmadik olyan alkalom, hogy legalább 50 pontot szerezve ér el tripla-duplát - ez is egyedülálló vívmány a történelem folyamán. Mindeközben Paul Pierce megelőzi John Havliceket, és a 15. helyre lép fel az NBA örökranglistáján szokatlanul termékeny, 10 pontot hozó estéjével, Brook Lopez pedig letaszítja a trónról Buck Williamst, és mostantól ő a Nets franchise történetének legeredményesebb pontszerzője.

Április 12. - Még egy pár, korábban soha nem látott számsor az alapszakasz utolsó napjáról: Giannis Antetokounmpo, a Milwaukee Bucks csodagyereke az első játékos a liga történetében, aki mint az öt, legfontosabbnak tartott statisztikai mutatóban (pont, lepattanó, gólpassz, labdaszerzés, blokk) az első húszban végez, Karl-Anthony Towns, a Minnesota Timberwolves csodagyereke pedig első emberként produkál egy szezon során 2000 pontot, 1000 lepattanót és 100 bedobott triplát. James Harden nem akar lemaradni itt sem, ő  több mint 2000 pontja mellé a 600 lepattanót és a 900 gólpasszt is eléri - szintén először az NBA történetében. 

És bár csak 31 mérkőzésen került pályára, jegyezzük fel az idei szezon nagy formátumú egyéniségei közé a Philly újonca, Joel Embiid nevét is - őelőtte még sohasem átlagolt elsőéves játékos legalább 20 pontot, 7.5 lepattanót, 2.5 gólpasszt és 1 bedobott triplát meccsenként.