2016. november 8., kedd

A hárompontos-rekordok rövid krónikája

A ma hajnalban Oaklandben történtek apropóján az alábbiakban azt tekintjük át, hogyan jutottunk el Stephen Curry csúcsdöntéséig, és utunk során feltárjuk, kik voltak azok, akik az egy mérkőzésen szerzett legtöbb hárompontos kosár csúcsát magukénak tudhatták több-kevesebb ideig az elmúlt évtizedekben.

Stephen Curry, a Golden State Warriors szupersztárja az NBA legutóbbi játéknapján 17 kísérletből 13 hárompontost értékesített a New Orleans Pelicans ellen megnyert meccsen, megdöntve ezzel az egy mérkőzésen dobott legtöbb tripla (többek között saját maga által is tartott) NBA-rekordját. Történelmi tett volt ez, annak fényében meg főképp, hogy épp a Golden State előző mérkőzésén szakadt meg Curry szintén rekordnak számító azon sorozata, hogy egymást követő 157 meccsen dobott legalább egy hármast.

A hárompontos dobást az 1979/80-as szezonban vezette be az NBA. A '80-as években még igencsak gyerekcipőben járt a tripladobás mint műfaj, a csapatok inkább tekintettek rá egyfajta úri hívságként, zárójelbe tett bolondságként, mintsem támadójátékuk támaszaként és talpköveként. A meccsenkénti hárompontos-kísérletek és találatok száma mind csapatonként, mind játékosonként töredéke volt a mai periméter-orientált világban tapasztaltaknak, egy-két korai specialistát (Brian Taylor, Don Buse, Mike Bratz, idősb Mike Dunleavy) leszámítva nem is sokan próbálkoztak rendszeresen hármasdobással, és a kor ászai közül Isiah Thomas, a Detroit legendája kimondottan jó tripladobónak számított a maga 25% körüli találati arányával. Larry Bird volt az első olyan, a liga elitjébe tartozó játékos, aki a hárompontos dobást tudatosan beépítette játékába, és a műfaj egyeduralkodója volt a maga idejében - az más kérdés, hogy karrierje során dobott összesen 649 hárompontosnál mára olyan játékosoknak is több van, mint Mickael Pietrus, Gerald Green vagy D.J. Augustin.

Ilyen előzmények után nem csoda, hogy 1993-ig kellett várni arra, hogy valaki 10 triplát dobjon egy meccsen: Brian Shaw, a Miami irányítója (aki később az ezredforduló Lakersével nyert három bajnoki címet, nemrégiben pedig még a Denver Nuggets edzője volt) 1993. április 8-án a Milwaukee ellen talált be tízszer a vonalon túlról, túlszárnyalva az addig Dale Ellis által tartott ligarekordot (Ellis a Seattle színeiben egy 1990-es meccsen jutott el 9 hármasig). Shaw csúcsát később ketten is beállították, előbb 1994. november 8-án, pont ma 22 éve Joe Dumars, a Detroit Pistons Hall of Famer hátvédje, majd 1995. december 16-án George McCloud a Dallasból. Shaw, Dumars és McCloud rekordját 1996. április 18-án adta át a múltnak Dennis Scott, az Orlando Magic mesterlövésze, 11 hárompontost dobva egy Atlanta elleni meccsen. 


Scott rekordja ezt követően viszonylag sokáig, közel hét évig élt, még csak beállítani sem sikerült senkinek, mígnem Kobe Bryant 2003. január 7-én elsőként a liga történetében 12 hármast be nem szórt a Seattle ellen. Kobe első 9 triplakísérletét értékesítette útban a csúcsdöntés felé, 18 vonalon túli rádobásból jutott el 12 találatig. Fantasztikus teljesítmény volt, de a következő játékosé, aki elérte a 12 hármast egy meccsen, legalább ilyen emlékezetes: Donyell Marshall, a Toronto Raptors magasembere a kispadról beszállva állította be Bryant rekordját 2005. március 13-án a Philadelphia ellen. Marshall 19 triplakísérletből talált be 12-szer, és mivel közel 3 perc hátra volt még a meccsből 12. triplája után, akár meg is dönthette volna Kobe csúcsát, utolsó két dobását viszont elhibázta.

Bryant és Marshall, a szupersztár és a kiegészítő ember fura párosának közös vívmánya közel 11 évig volt elérhetetlen mindenki más számára, 11 tripláig többen eljutottak egy meccsen 2005 és 2016 között (J.R. Smith, Deron Williams, Kyrie Irving, Klay Thompson, és persze Steph Curry), de a tucatot összehozni senkinek sem sikerült. 2016 februárjában aztán Marshall azt nyilatkozta, úgy érzi, rekordjuk nem sokáig fog már élni, Steph Curry előbb-utóbb megdönti. A próféta szólt belőle: Curry még abban a hónapban beállította a csúcsot, 12 hármast szórva az Oklahoma City ellen 2016. február 27-én megnyert találkozón, úgy, hogy utolsó triplája egy őrületes meccsnyerő dobás volt. 

A rekord pedig 2016. november 7-től kezdve csakis Curryé. De egy olyan NBA-ben, ahol a megkísérelt és bedobott hárompontosok számának lassan már csak a csillagos ég szab határt, nem elképzelhetetlen, hogy nem kell újabb 11 évet várnunk a következő csúcsdöntésig.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése