"Pistol Pete" szomorú legendája

A mai napon lenne 70 esztendős, de sajnálatos módon már közel harminc éve nincs köztünk a hetvenes évek legnagyobb "showmanje", a kosárlabda varázslója, "Pistol Pete" Maravich. Azok, akik élőben láthatták játszani, megesküsznek rá, hogy Pete egy igazi őstehetség volt, de viszonylag rövid NBA-karrierje, annak relatív sikertelensége, és fájóan korai halála okán manapság ritkán merül fel Maravich neve minden idők legjobb NBA-játékosainak számbavételekor.

A Louisiana State egyetem (LSU) drukkerei nem igazán tudtak mit kezdeni 1967-ben a csapatuk színeiben pályára kocogó újonc, vézna, kócos-loboncos hajú gyerek látványával, akire ránézésre vagy három számmal nagyobb volt a rajta levő mez. Amint aztán hozzá került a labda, az ifjú Pete Maravich nekikezdett varázsolni: első egyetemi mérkőzésén 50 pontot, 14 lepattanót és 11 gólpasszt regisztráltak a neve mellé, és nem is nézett többé vissza.

Maravich apja, Petar "Press" Maravich korábban szintén kosárlabdázó volt, az NBA (pontosabban annak jogelődje, a BAA) legelső, 1946/47-es szezonjában a Pittsburgh Ironmen nevű, egyetlen idényt megélt csapatnál játszott, majd 1949-től kezdődően edzőként dolgozott. A keménykezű Press minden áron profi játékost akart faragni érzékeny lelkű fiából, Pete-ből, ennek megfelelően már egészen kis korától kezdve tanítgatta őt a kosárlabda alapjaira, kissé túlzásba vitt atyai szigorral kezelve mindezt. Pete ugyanakkor szemmel láthatóan fogékony volt a tanításra, középiskolásként, majd 1965-től 1967-ig az Edwards katonaiskola (!) játékosaként is kitűnt társai közül, és ekkoriban kapta az őt élete végéig elkísérő "Pistol" becenevet is (mivel dobásait ekkoriban egy egészen furcsa mozdulattal, a csípőjétől indította, mintha egy revolvert rántana elő). Állítólag olyan szintű megszállottja volt a kosárlabdának, hogy tinédzserkorában moziba is csak úgy ment, hogy egy kosárlabdát pattogtatott közben.

Press és Pete Maravich a Louisiana State University színeiben

Miután akkoriban az LSU-n edzősködő apja finom célzásokkal rávette Pete-et, hogy a Louisiana State hallgatója legyen (mondván, vagy az ő ösztöndíj-ajánlatukat fogadja el, vagy többé be se tegye lábát az atyai házba), az ifjabb Maravich rekordot rekordra halmozott: három egyetemi idénye alatt 44.2 pontos átlagot produkált, ami a mai napig fennálló csúcs. A szurkolókat, ellenfeleket, de saját csapattársait is ámulatba ejtette bravúros, hát mögötti, "no-look" passzaival, megállíthatatlan betöréseivel, és azzal, hogy gyakorlatilag a pálya bármely pontjáról tudott kosarat szerezni. Az immáron országos hírnévvel bíró Maravichet az 1970-es NBA-draft 1/3-as pickjével az Atlanta Hawks választotta soraiba.

Az ifjú Maravich megindul, mögötte Oscar Robertson

A Hawks mondhatni masszív középcsapat volt akkoriban, Maravichen kívül egy másik pontszóró hátvéd, "Sweet Lou" Hudson, valamint brusztolós, konzervatív magasemberek, Walt Bellamy és Bill Bridges köré épülve. A középcsapat szerepből nem is igazán tudtak kitörni, bár Hudson és Maravich a liga egyik legtöbb pontot szerző hátvédpárosát alkották, a Hawks négy idényből csak egyszer zárt pozitív mérleggel, amíg Maravich a csapat játékosa volt, és bár a playoffba így is bejutottak háromszor, mindannyiszor kiestek annak első körében. 1972/73-ban Pete 26.1 pontot és karriercsúcsot jelentő 6.9 gólpasszt, egy idénnyel később már 27.7 pontot átlagolt meccsenként, és mindkét szezonban All-Star volt, de miután 1974-ben az Atlanta nem került be a rájátszás mezőnyébe, a csapat az újjáépülés útjára lépett.

Maravich a Hawks mezében a Boston ellen

Kapóra jött mindez az NBA-hez újonnan csatlakozó New Orleans Jazznek. A mai Utah Jazz korai változata ugyanis Louisiana állam székhelyén, és Maravich egyetemi tündöklésének helyszínén, New Orleansban kezdte meg működését az 1974/75-ös NBA-szezonban, és ki más lett volna alkalmasabb a franchise arcának szerepére, mint a környéken istenként tisztelt Pistol Pete? A Jazz két játékos mellett öt draftjogot (ebből kettő elsőkörös volt, az 1974. és 1975. évi) adott az Atlantának Maravichért.

Természetesen totálisan új franchise-ként a Jazz első szezonja nem volt egy fáklyásmenet, mindössze 23 meccset nyertek, és Maravich is szenvedett kissé, karrierje leggyengébb mezőnyszázalékát hozta össze az 1974/75-ös idényben. Pistol Pete aztán beindult, bár egyre többet küszködött sérülésekkel, 1976-ban már 38 mérkőzésen aratott győzelmet a Jazzel, 25.9 pontos átlagával az egész liga harmadik legjobb dobója volt, és karrierje során először helyet kapott az All-NBA First Team soraiban. 1976/77-ben Maravich karrierje tán legjobb szezonját produkálta egyénileg, 31.1-es meccsenkénti pontátlagával ő lett az NBA azévi pontkirálya, 1977 februárjában karriercsúcsot jelentő 68 pontot dobott a New York Knicks ellen (simán elérhette volna a hetvenet is, ha két perccel a meccs vége előtt nem pontozódik ki). Sajnos azonban a Jazz Maravich hőstettei ellenére nem fejlődött tovább, 1977-ben 35 győzelemig jutottak, ráadásul a következő három évi összes első körös draftjogukat elcserélték a Lakersszel az öregedő hátvéd, Gail Goodrich játékjogáért (köztük az 1979-est, amelyet a Lakers Magic Johnson ledraftolására használt aztán fel).

Pete a New Orleans Jazz színeiben, sajnos már nem túl jó térdekkel

Innen már csak lefelé vezetett az út mind Maravich, mind a New Orleans Jazz számára. Pistol Pete ugyan 1977 után 1978-ban és 1979-ben is bekerült az All-Star-keretbe, de térdei kezdtek szétmenni, 1978-ban el is szakította a térdszalagjait. A pénzügyi gondokkal küszködő Jazz 1978/79-ben csak 26 mérkőzést tudott megnyerni, majd 1979 nyarán a franchise Utah-ba költözött, ahol a vezetőség már nem számolt a sérülések miatt lelassult és megfakult Pistol Pete szolgálataival. Miután 24 egymást követő mérkőzésen végig kispadozni kényszerült, a sértődött Pistolt a Jazz szabadlistára helyezte 1980 januárjában. Maravichet a Boston Celtics igazolta le, így karrierje során először egy igazi bajnokesélyes csapat játékosa lehetett az újonc szupersztár, Larry Bird oldalán. Nem tartott ugyanakkor sokáig ez az állapot, miután a Celtics elveszítette az 1980-as keleti főcsoportdöntőt a Philadelphia 76ers ellen, az akkor 32 éves "Pistol Pete" Maravich bejelentette visszavonulását (a Celtics a rákövetkező évben megnyerte a bajnokságot).

Karrierje befejezését követően Maravich számtalan különféle úton-módon próbált rálelni lelki békéjére. Köztudott volt róla, hogy már egyetemista korában, és aztán egész NBA-pályafutása során alkoholproblémákkal küzdött, de miután két évig a világtól elvonulva, remeteként élt, sikerült leküzdenie függőségét. Spirituális zarándokutakon vett részt, a jóga, a vegetarianizmus és az ufókutatás megszállottja lett, hindu szerzetesek és tanítók műveit olvasta, majd végül hithű keresztényként született újjá, mondván, azt szeretné, ha elsősorban jó keresztényként, és nem mint kosárlabdázóként emlékeznének rá. Apjánál, Press Maravichnél, akivel Pete sajátságos, de igen szoros viszonyt ápolt, 1985-ben rákot diagnosztizáltak, és 1987-ben elhunyt. Édesanyját már jóval korábban, 1974-ben elveszítette, az asszony öngyilkos lett. Apja halálakor állítólag Pete úgy búcsúzott, hogy hamarosan ő is követni fogja az öreget.

1988. január 5-én Maravich a kaliforniai Pasadenában vett részt egy rádióműsor felvételén, majd egy ottani tornateremben kosarazott helyi ismerőseivel. A részvevők visszaemlékezései szerint nem sokkal azután, hogy Pete kijelentette, mily remekül érzi magát ("I feel great"), összeesett a kosármeccs közepette, megállt a szíve. Az életét már nem tudták megmenteni, a legendás Pistol Pete mindössze 40 évesen távozott az élők sorából. Később vizsgálatok bebizonyították, hogy halálát egy addig diagnosztizálatlan, veleszületett rendellenesség okozta, Pete-nek ugyanis hiányzott a szívéből a bal koszorúere.

Bár sorozatos sérülései jelentősen lerövidítették NBA-pályafutását, Maravich így is közel tizenhatezer dobott ponttal vonult vissza, és ez jóval több is lehetett volna, ha a hárompontos dobást nem csak karrierje utolsó idényében vezeti be az NBA (abban a szezonban a megtépázott Pete tizenötször próbálkozott triplával, és tízszer betalált). Az az "unlimited range", amelynek köszönhetően Maravich bárhonnan, bármikor a kosárba tudta juttatni a labdát, talán egészen Steph Curry eljöveteléig példa nélküli volt a liga történetében, az pedig, ahogy a labdával bánni tudott, talán csak Magic Johnsonhoz hasonlítható a későbbi korok játékosai közül.

Pete Maravich özvegye és fia idén márciusban, amikor a Hawks visszavonultatta Pete mezszámát

Amikor 1996-ban Maravichet minden idők 50 legjobb NBA-játékosa közé választották, ő volt az egyetlen a listán, aki már nem élt, és sajnos 1987-es Hall of Fame-beiktatását is csak hónapokkal élte túl. Hogy emléke ugyanakkor minél tovább fennmaradhasson, arról többek között volt csapatai gondoskodnak: Atlantában viselt 44-es mezszámát idén márciusban vonultatta vissza a Hawks, a Jazz pedig még életében, 1985-ben felhúzta a mennyezetre 7-es számú mezét. Sőt, Pete tiszteletére visszavonultatta a 7-es mezszámot a New Orleans Pelicans is, annak ellenére, hogy Maravich soha nem játszott a franchise-nál (sőt, az még nem is létezett Maravich életében). A Lousiana State egyetem sportcsarnoka Pete Maravich nevét viseli, Pistol Pete életéről pedig több életrajzi könyv, egy játékfilm, és egy Emmy-díjjal kitüntetett dokumentumfilm is készült már.