2017. június 2., péntek

In Memoriam Jack McCloskey

A tegnapi napon, június 1-jén elhunyt a Detroit Pistons történetének egyik kiemelkedő személyisége, Jack McCloskey, aki elsősorban a nyolcvanas évekbeli kőkemény „Bad Boys” Pistons keretét összerakó general managerként volt ismert.

Jack McCloskey 1925-ben született, már játékos korában is sikerült bekerülnie az NBA-be, igaz, karrierje meglehetősen rövidre sikeredett, az 1952/53-as szezonban egyetlen meccsen lépett pályára a Philadelphia Warriors színeiben, mely mérkőzésen hat pontot dobott. 1956 és 1972 között egyetemi edzőként működött, majd ismét az NBA-ben kötött ki, 1972 és 1974 között a Portland TrailBlazers vezetőedzőjeként dolgozott, majd a Los Angeles Lakersnél négy évig Jerry West asszisztense volt a kispadon. Miután West lemondott az edzőségről, és a Lakers GM-je lett, McCloskey is hasonló úton indult el, 1979-ben a Detroit Pistons general managerévé nevezték ki.

A Pistons fő szakmai döntéshozójaként McCloskey pályafutása legsikeresebb szegmensébe lépett át. Az igen aktív működése miatt „Trader Jack” néven is elhíresült GM 1992-ig dolgozott a Pistonsnál. Kiváló szeme volt a draftoláshoz és a tehetségek kiszúrásához, az 1981-es drafton 1/2-esként elvitt Isiah Thomas hátvédtársát, a szintén Hall of Famer Joe Dumarst például az 1985-ös draft 18. pickjével hozta el, de ő választotta ki az 1986-os draft második körében az akkor még meglehetősen ismeretlen és mások által nem sokra taksált Dennis Rodmant is. Számtalan játékoscseréje útján McCloskey olyan kemény embereket szerzett meg csapatába, mint Vinnie „Microwave” Johnson (1981-ben a Seattle-től), Bill Laimbeer (1982-ben a Clevelandtől), Rick Mahorn (1985-ben a Washingtontól) vagy Mark Aguirre (1989-ben a Dallastól), és megtalálta hozzájuk a megfelelő vezetőedzőt is a legendás Chuck Daly személyében. A félelmet nem ismerő, már-már durvaságba hajlóan kemény játéka miatt „Bad Boys” néven elhíresült gárda 1984 és 1992 között minden évben bejutott a rájátszásba, 1988-ban még elveszítették a nagydöntőt a Lakers ellen, 1989-ben és 1990-ben aztán sorozatban kétszer is megnyerték a bajnokságot.

1981: Isiah Thomas és Jack McCloskey (www.freep.com)
McCloskey a kilencvenes években dolgozott még a Minnesota Timberwolvesnál is, utoljára 2004-ben a Toronto Raptorsnál vállalt szerepet egy rövid ideig. 2008-ban a Pistons ünnepséget rendezett a tiszteletére, egy nevével feliratozott zászlót helyeztek el a Palace of Auburn Hills mennyezetén, a franchise visszavonultatott mezszámai közt.

Jack McCloskey 91 évet élt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése