Odaát pattogtatnak tovább

Összeállításunkban azokról az egykoron az NBA-ben szereplő játékosokról emlékezünk meg, akik a 2016. évben hunytak el.

John Johnson (1947. október 18. - 2016. január 7.) Kétszeres All-Star és egyszeres bajnok a 68 éves korában elhunyt Johnson, aki karrierjét 1970-ben kezdte a frissen létrehozott Cleveland Cavaliers csapatánál, két All-Star szereplését újoncévében és másodévesen gyűjthette be. Játszott ezt követően Portlandben, Houstonban és Seattle-ben is, tagja volt a Sonics játékosaként a franchise egyetlen, 1979-es bajnokcsapatának. 1982-ben vonult vissza, több mint 11 ezer pont és közel 5 ezer lepattanó boldog tulajdonosaként. Johnson az egyik első igazi sokoldalú hármas volt a ligában, aki a Sonicsnál gyakran irányítót játszott 201 centis magassága ellenére, emellett passzolni, védekezni és lepattanózni is kiválóan tudó "mindenes" volt.

Bobby Wanzer (1921. június 4. - 2016. január 23.) A pályafutását még a '40-es években kezdő Wanzer 1951-ben NBA-bajnok volt a Rochester Royals játékosaként, ahol Bob Davies-szel a korszak egyik kiemelkedő hátvédpárosát alkották. Wanzer 1952 és 1956 között ötször volt All-Star, 1952 és 1954 között pedig háromszor az All-NBA Second Team tagja, és ő az első játékos a liga történetében, aki elérte a 90% feletti dobáspontosságot büntetőből, még az 1951/52-es szezonban. Az élete 95. évében elhunyt egykori hátvéd 1957-ben vonult vissza, 1959-ig a Royals edzője volt, majd 1963 és 1987 között a new york-i St. John Fisher főiskolán dolgozott edzőként és csapatvezetőként. 1987 óta a Hall of Fame tagja.

Bobby Wanzer, 1921-2016

Kenny Sailors (1921. január 14. - 2016. január 30.) Sokan követelték maguknak a kosárlabda-történelem folyamán a felugrásos dobás, vagyis a "jumpshot" feltalálójának és/vagy elterjesztőjének címét, közéjük tartozik a 95 éves korában elhunyt Sailors is. A 178 centis hátvéd egy farmon nőtt fel, elmondása szerint azért kezdte el ugrásból elengedni dobásait, hogy át tudja hajítani a labdát nála 15 centivel magasabb bátyja fölött, amikor a két testvér egymás ellen játszott. Sailors később a Wyoming egyetemen lett nagy sztár, 1943-ban NCAA-bajnoki címig vezette a csapatot. A korai NBA-ben nem voltak már ilyen nagy sikerei, bár a Providence Steamrollers együtteséből 1949-ben az All-BAA Second Team soraiba választották. 1946-tól 1951-ig tartó pályafutása során hét csapatban is megfordult, visszavonulása után többek között Alaszkában volt túravezető. A Wyoming egyetem 2014-ben bejelentette, hogy szobrot kívánnak állítani Sailorsnak a kosárcsarnokuk előtt.

Clyde Lovellette (1929. szeptember 7. - 2016. március 9.) Háromszoros bajnok, négyszeres All-Star, a Hall of Fame tagja, egyúttal az első olyan játékos a világtörténelemben, aki volt NCAA-bajnok, NBA-bajnok, és olimpiai bajnok is. 1952-ben a Kansas egyetem csapatával nyerte meg az NCAA küzdelmeit, ugyanabban az évben a helsinki olimpián aranyérmes amerikai kosárlabda-válogatottnak is tagja volt. Az NBA-ben rögtön újoncévében, 1954-ben begyűjtött egy bajnoki elsőséget a Minneapolis Lakers színeiben, majd a Lakers, illetve azt követően a St. Louis Hawks játékosaként is zsebre tehetett 2-2 All-Star szereplést, mint a korszak egyik legkiválóbb magasembere, az első atletikus centerek egyike, akit azonban kemény játékstílusa miatt nem sokan kedveltek. Karrierjét a Boston Celticsnél fejezte be, akikkel 1963-ban és 1964-ben is megnyerte a bajnokságot. Közel 12 ezer pontot és több mint 6600 lepattanót szerzett 11 éves pályafutása során. 1988-ban beiktatták a Halhatatlanok Csarnokába.

Clyde Lovellette, 1929-2016

Vince Boryla (1927. március 11. - 2016. március 27.) 1948-ban az amerikai válogatottal olimpiai bajnok lett, majd 1949 és 1954 között a New York Knicks színeiben volt NBA-játékos a 89 évesen elhunyt Boryla, aki kétszer játszott NBA-döntőt, 1951-ben és 1953-ban (a Knicks 1952-ben is döntős volt, de Boryla az azévi playoffban nem léphetett pályára), továbbá 1951-ben szerepelt a liga történetének első All-Star meccsén. Visszavonulása után volt a Knicks edzője még az '50-es években, majd Colorado államban tevékenykedett üzletemberként. 1967-ben került vissza a kosárlabda vérkeringésébe, amikor az ABA-ban szereplő Denver Rockets GM-je lett, majd ugyanebben a pozícióban dolgozott a Utah Stars csapatánál is. 1984-ben tért vissza az akkor már Nuggets néven az NBA-ben szereplő denveri franchise-hoz, mint GM, és 1985-ben az év csapatvezetőjévé választották, miután a Nuggets története során először a főcsoportdöntőig jutott a rájátszásban.

Dwayne "Pearl" Washington (1964. január 6. - 2016. április 20.) Már 8 évesen a legendás Earl "The Pearl" Monroe-hoz hasonlították bámulatos labdakezelése és cselei nyomán a brooklyni születésű, és a környékbeli utcai pályákon streetball-legendává váló Washingtont, aki később a Syracuse egyetemen varázsolt, majd 1986-ban első körös pickként került az NBA-be. Mint ahogy az több, NBA-ben próbálkozó streetball-legendával előfordult már, játékstílusa a profiligában nem tudott igazán érvényesülni, a New Jersey Netsnél töltött kettő, valamint a Miami Heatnél lehúzott egy szezon után már a CBA-ban találta magát, és 1991-ben be is fejeződött profi pályafutása. 1995-ben agytumort diagnosztizáltak nála, mely aztán később időről időre újra és újra kiújult, végül 52 éves korában Washington halálát okozta.

Al Ferrari (1933. július 6. - 2016. május 2.) A kettes-hármas hibrid Ferrari 1956-tól 1962-ig volt a St. Louis Hawks játékosa, ám két évig nem léphetett pályára kötelező sorkatonai szolgálata miatt, így hivatalosan nem lehetett részese a csapat 1958-as bajnoki címének. Egy lelkes, hajtós és kemény játékosként ismerték, aki így is két nagydöntőig jutó gárdának volt fontos láncszeme, de a Hawks mind 1960-ban, mind 1961-ben elbukott a Boston Celtics ellenében. Ferrari 1963-ban vonult vissza, miután egy szezont a Chicago Zephyrsnél is eltöltött.

Jim McMillian (1948. március 11. - 2016. május 16.) A hármas poszton szereplő McMillian 1970 és 1979 között játszott az NBA-ben, második idényében közel 19 pontot átlagolt meccsenként abban az 1972-es bajnok Los Angeles Lakersben, amelyik 69-13-as mérlegével minden idők addigi legjobb alapszakasz-mutatóját érte el, és máig rekordot jelentő 33 meccses győzelmi sorozatot produkált. Ő volt továbbá az a játékos, aki átvette a szezon közben visszavonuló Elgin Baylor helyét a Lakers kezdőcsapatában, ezt követően kezdődött a csapat 33 győzelemből álló menetelése. 1973-ban  távozott Los Angelesből, a Buffalo Braves, a New York Knicks és a Portland TrailBlazers játékosa volt még az NBA-ben, majd 1981-ig Olaszországban játszott. Halálát szívbetegség okozta.

Bryce Dejean-Jones (1992. augusztus 21. - 2016. május 28.) A mindössze 23 évesen elhunyt Dejean-Jones 2007 óta az első aktív NBA-játékos volt, aki életét veszítette, nem teljesen tisztázott körülmények között. A fiatal dobóhátvéd három különböző egyetemen is játszott, a 2015-ös drafton nem választották ki, de 2016 januárjában a sérülésektől sújtott New Orleans Pelicans adott neki egy esélyt, amivel élni is tudott, lelkes játékával rövidesen a kezdőcsapatban találta magát, 10 napos szerződései lejárta után pedig a Pelicans egy három évre szóló kontraktussal jutalmazta. Egy héttel ezután eltörte a csuklóját, így a szezonja 14 meccs után befejeződött, és mint utóbb kiderült, NBA-karrierje is csak eddig tarthatott. Májusban meglátogatta Dallasban élő volt barátnőjét, akivel összeveszett, és az éjszaka közepén sétálni indult. A séta befejeztével, hajnali 3 óra körül vissza kívánt térni a nő lakásába, de a házon belül rossz emeletre ment. Miután nem tudta kinyitni az ajtót, berúgta azt, erőszakkal behatolva így egy idegen lakásba, amelynek tulajdonosa ijedtében lelőtte Dejean-Jonest. Az ifjú játékos a kórházban belehalt a sérülésébe.

Sean Rooks (1969. szeptember 9. - 2016. június 7.) Kemény, brusztolós center, és hasznos palánk alatti-környéki védőjátékos volt a 46 évesen váratlanul elhunyt Rooks, aki 1992 és 2004 között a Dallas, a Minnesota, az Atlanta, a Lakers, a Clippers, a New Orleans és az Orlando játékosa is volt, illetve Spanyolországban is pattogtatott 2005-ös visszavonulásáig. Miután befejezte a játékot, edzőnek állt, 2007 és 2012 között a D-Ligában, 2012/13-as idényben a Phoenix Suns stábjában dolgozott, 2014 óta pedig a Philadelphia 76ersnél volt segédedző. Tavaly júniusban New Yorkba utazott állásinterjúra, jó esélyei lettek volna csatlakozni a frissen kinevezett Knicks-edző, Jeff Hornacek stábjához, ám még ugyanannak a napnak az estéjén szívrohamot kapott egy étteremben, és nem tudták megmenteni az életét.

Sean Rooks, 1969-2016

Brooks Thompson (1970. július 19. - 2016. június 9.) Az Oklahoma State egyetem valaha volt legjobb játékosai közé sorolják a fiatalon, 45 évesen elhunyt Thompsont, aki 1994 és 1998 között szerepelt az NBA-ben az Orlando, a Utah, a Denver, a Phoenix és a New York csapataiban. Játékos-pályafutása befejeztét követően visszatért egykori egyetemére és segédedző lett, majd 2006-tól tavaly márciusig a University of Texas at San Antonio (UTSA) kosárcsapatának volt a vezetőedzője. Márciusban elbocsátották az egyetemről, áprilisban kórházba került, két hónap betegeskedés után halt meg.

Nate Thurmond (1941. július 25. - 2016. július 16.) Legendás óriás, a '60-as évek egyik kiemelkedő centere, minden idők egyik legjobban védekező magasembere, az első regisztrált "quadruple-double" szerzője. Thurmond 1963 és 1977 között játszott az NBA-ben, pályafutása java részét a San Francisco, majd Golden State Warriorsnál töltötte, ahol hétszer volt All-Star, hétszer végzett a liga tíz legjobb lepattanózója között, kétszer volt az All-Defensive First Team, kétszer a Second Team tagja. 1967-ben döntőt játszott a Warriorsszal, de azt elveszítették a Philadelphia ellen. Atletikus képességeiről sokat elmond, hogy miután 1973-ban a liga rögzíteni kezdte a blokkokat és labdaszerzéseket, mint hivatalos statisztikákat, az akkor már 30 felett járó Thurmond a liga legjobb blokkolói között is ott volt, sőt, egy 1974 októberi meccsen, 33 évesen a liga történetének első hivatalos "quadruple-double" statisztikáját is ő érte el, 22 ponttal, 14 lepattanóval, 13 gólpasszal és 12 blokkal. Ekkor már a Chicago Bulls játékosa volt, ahonnan a Clevelandhez került, innen vonult vissza 1977-ben, de előtte még 1976-ban egy főcsoportdöntős szerepléshez segítette a Cavst. Olyannyira népszerű volt Clevelandben, hogy bár mindössze másfél évig játszott ott, visszavonultatták 42-es mezszámát, mint ahogy természetesen a Golden State-nél is. A Halhatatlanok Csarnokába 1985-ben iktatták be. Visszavonulását követően haláláig a Warriorsnál dolgozott, mint a csapat nagykövete. 75. születésnapja előtt nem sokkal leukémiában hunyt el. 

Nate Thurmond, 1941-2016

Dwight Jones (1952. február 27. - 2016. július 25.) A 64 évesen elhunyt Jones karrierje legemlékezetesebb momentuma még NBA-karrierje előttről származik, ő volt ugyanis az 1972-es müncheni olimpián szereplő amerikai válogatott legjobb pontszerzője és lepattanózója, és a Szovjetunió ellen emlékezetesen botrányos körülmények közepette elveszített olimpiai döntőről Jonest még ki is állították, miután összeverekedett egy szovjet játékossal a pályán. Az NBA-ben 1973 és 1983 között szerepelt az Atlanta, a Houston, a Chicago és a Lakers színeiben. 2002-ben, 30 évvel a történtek után úgy nyilatkozott, hogy még mindig nagyon bántja az elveszített müncheni döntő. Szívinfarktus következtében halt meg.

Abdul Jeelani (1954. február 10. - 2016. augusztus 3.) A Gary Cole néven született, majd az iszlám hitre áttérő Jeelanit már 1976-ban draftolta a Cleveland Cavaliers, de 1979-ig kellett várnia, míg bemutatkozhatott a ligában, ugyanis se a Cavsnek, se később a Detroit Pistonsnak nem kellett, végül a Portlandnél sikerült neki az áttörés 1979-ben. Nem volt egy különösebben nagy formátumú NBA-játékos, amiatt azonban mindenképp meg kell emlékeznünk róla, hogy 1980-ban az újonnan alakult Dallas Maverickshez került, és ő szerezte a franchise történetének első kosarát 1980. október 11-én. 1981-ben véget is ért NBA-karrierje, és Európába igazolt (az olasz Livornótól kapott szerződése a legmagasabb összegű európai igazolás volt abban az időben), 1989-es visszavonulásáig Olaszországban és Spanyolországban játszott. Pályafutása befejezte után elkallódott, súlyos drogproblémái lettek, hajléktalan is volt egy időben, utolsó éveiben cukorbetegséggel és prosztatarákkal is küzdött, végül egy szívrohamba halt bele 62 évesen.

Michael Brooks (1958. augusztus 17. - 2016. augusztus 22.) A philadelphiai La Salle egyetem egykori sztárja 1980-ban kezdte NBA-pályafutását, mely bíztatóan indult, a San Diego Clippers játékosaként második idényében közel 16 pontot és 8 lepattanót átlagolt, ám negyedik szezonjában súlyos térdsérülést szenvedett, emiatt két teljes évet ki kellett hagynia. 1986 és 1988 között volt még pár meccse az Indianánál és a Denvernél, majd Franciaországba igazolt, ahol 1996-ig játszott. Miután visszavonult, Svájcban telepedett le, itt halt meg 58 éves korában. Évek óta küzdött egy súlyos autoimmun betegséggel, végül egy agyvérzés vitte el.

Jerry Rullo (1923. június 23. - 2016. október 21.) A 93 évesen elhunyt Rullo 1946-tól 1950-ig szerepelt a ligában, 95 meccsen összeszedett 3 pontos átlagával nem követel magának helyt a Halhatatlanok Csarnokában, viszont ő volt októberi haláláig az NBA első bajnokcsapata, az 1946/47-es Philadelphia Warriors utolsó élő tagja, és talán az utolsó olyan élő ember is, aki még játszott a liga legelső szezonjában. (Az 1918-as születésű Nick Shaback szintén pályára lépett az 1946/47-es BAA-idényben, az ő esetében a rendelkezésre álló források egyike sem erősíti meg, de nem is cáfolja, hogy még mindig életben lenne. Amennyiben Shaback valóban még él, úgy ő az utolsó élő ember, aki játszott a liga első szezonjában. Amennyiben már nincs az élők sorában Shaback, úgy Rullo volt az utolsó ilyen személy.)

Greg Ballard (1955. január 29. - 2016. november 9.) 1977-ben draftolta Ballardot a Washington Bullets, és rögtön újoncévében bajnoki címet nyert a fővárosiakkal (ez a ma Wizards néven futó franchise egyetlen elsősége mind a mai napig). 1979-ben is döntőt játszhatott a Washington színeiben, ekkor viszont veszítettek a Seattle ellen. Ballard, a jól védekező, kemény magasember egészen 1985-ig szerepelt a Bulletsnél, később játszott a Golden State-ben, a Seattle-ben és Olaszországban is, 1989-ben vonult vissza, pályafutása során közel 10 ezer pontot és 5 ezer lepattanót gyűjtve. Edzősködött Európában, majd az Atlantánál volt játékos-megfigyelő és segédedző közel egy évtizedig, de dolgozott játékos-megfigyelőként a Wizardsnál, illetve a Minnesotánál és a Dallasnál is. 61 évesen prosztatarákban hunyt el.

Greg Ballard, 1955-2016

Gene Guarilia (1937. szeptember 13. - 2016. november 20.) Kiegészítő játékosként Gene Guarilia négy NBA-bajnoki címnek volt részese a Boston Celtics színeiben 1960 és 1963 között, bár technikai értelemben véve csak két bajnokcsapatnak volt tagja, mivel 1961-ben és 1963-ban ugyan az alapszakasz során is játszott pár meccset, az ez évi rájátszásokban csak egyfajta tartalékként tartozott a Celtics keretéhez, pályára nem lépett. Az 1962-es bostoni győzelem ugyanakkor a korabeli beszámolók szerint nem jöhetett volna létre nélküle, ugyanis ebben az évben a Lakers elleni döntő hetedik, mindent eldöntő mérkőzésének hosszabbításában a több Celtics-játékos kipontozódása után pályára kerülő Guarilia kemény védekezésével megakadályozta, hogy az addig 41 pontot szóró Elgin Baylor kosarat szerezzen. Teljesítményét a mérkőzés után Bill Russell is megsüvegelte.

Szintén 2016-ban távoztak: Bob Armstrong (82 évesen, 1956 és 1957 között játszott az NBA-ben), Johnny Bach (†91, 1948-1949), Ron Bonham (†73, 1964-1966), Bob Brown (†92, 1948-1950), Jack Cotton (†91, 1949-1950), Archie Dees (†80, 1958-1962), Steve Harris (†52, 1985-1990), York Larese (†77, 1961-1962), Hal Lear (†81, 1956-1957), John McConathy (†86, 1951-1952), Rex Morgan (†67, 1970-1972),  David Pope (†54, 1984-1986), Bill Roberts (†90, 1948-1950), Gene Short (†62, 1975-1976), Gino Sovran (†91, 1946-1947), Norm Swanson (†86, 1953-1954), Murray Wier (†89, 1949-50) és Ken Wilburn (†72, 1967-1969).