2018. április 17., kedd

In Memoriam Hal Greer

81 éves korában meghalt Hal Greer, a Philadelphia 76ers franchise-legendája, az 1967-os philadelphiai bajnokcsapat meghatározó játékosa, a Hall of Fame tagja.

Ha megkérdezik, ki a Philadelphia 76ers franchise történetének legtöbb pontot dobó játékosa, valószínűleg a nagy többségnek először Allen Iverson, Julius Erving vagy Charles Barkley neve ugrik be lehetséges megoldásként. Az igazság ezzel szemben az, hogy senki sem játszott több NBA-meccset, és senki sem szerzett több pontot a Sixers (illetve annak jogelődje, a Syracuse Nationals) színeiben, mint Hal Greer.

Az 1936-os születésű Greer 1958-ban a Syracuse Nationals játékosaként kezdte meg NBA-pályafutását, miután a Nats az azévi draft második körében kiválasztotta (lévén akkoriban 8 csapatos volt a liga, Greer így is a draft 13. pickje lehetett). Hal hosszú és eredményes pályafutását végig ugyanannál a csapatnál töltötte, a Nationals 1963-ban költözött át Philadelphiába, és azóta szerepel a manapság is hatályos Philadelphia 76ers néven.

Greer 1961 és 1970 között egyetlen All-Star meccsről sem hiányzott, az 1968-as eseménynek ő volt az MVP-je. Ebben a tíz évben meccsenkénti szerzett pontjainak száma végig 19 és 24 között mozgott, és a csapatsikerek sem maradtak el. Miután a Nats/Sixers háromszor is sikertelenül próbálta meg legyőzni a Bostont a keleti döntőben (1961, 1965, 1966), 1967-ben végre bekövetkezett az áttörés: Greer és a Philadelphia 68-13-as mérlegével minden idők addigi legjobb alapszakasz-mutatóját produkálta. Az 1967-es Sixers, mely Greer mellett olyan ászokat vonultatott fel, mind a legendás Wilt Chamberlain, valamint Billy Cunningham vagy Chet Walker, a rájátszásban végre győzni tudott a Celtics elleni párharcban, majd a San Francisco Warriors elleni nagydöntőben a bajnoki címet is bezsebelte. Az azévi rájátszásban 27.7-es meccsenkénti átlagával Greer volt a Philly legjobb pontszerzője, még Chamberlaint is felülmúlva.

Hal Greer a hatvanas évek egyik legjobb dobóhátvédje volt
Hal egészen 1973-ig játszott ezután még Philadelphiában, ám miután 1968-ban a Boston visszavette a hatalmat a Sixerstől, majd Chamberlain elhagyta a csapatot, reális esélye többé nem volt Greernek a bajnoki címért harcolni. Sőt, Greer utolsó szezonjára a Philadelphia történelmi mélypontra süllyedt, 9-73-as mérlegével ezúttal minden idők legrosszabb (ma is élő) 82 meccses alapszakasz-mutatóját érve el. A 36 éves Greer, aki ebben az idényben már csak 38 mérkőzésen tudott játszani (korábban soha nem hagyott ki 14 meccsnél többet egy szezonban), 1973-ban visszavonult.

Hal Greer tizenöt év alatt 21586 pontot dobott (19.2-es átlag) a Nationals/76ers mezében, és nem csak e téren a franchise csúcstartója a mai napig, hanem a lejátszott mérkőzések (1122), a játékpercek (39788) és a mezőnykosarak (8504) kategóriájában is. 1122 alapszakasz-meccse visszavonulásakor nem csak Philadelphiában, de az egész ligát tekintve rekordnak minősült. Ő volt az első játékos a Philly történetében, akinek visszavonultatták a mezszámát, a 15-öst 1976 óta nem viselheti senki a Sixersnél. 1982-ben beiktatták a Hall of Fame tagjai közé, 1996-ban pedig minden idők 50 legjobb játékosa egyikévé választották.

Greer saját bevallása szerint sem volt egy különösebben izgalmas vagy színes jelenség a pályán. Sallangmentes, letisztult és mindig eredményes játéka miatt ugyanakkor nagy tisztelet övezte játékostársai körében, hiszen Greer úgy tudta megdobni minden meccsen a maga 20-30 pontját, hogy azt csak a mérkőzés végén, a statisztikákat böngészve vette észre mindenki. A Baltimore és a New York legendája, Earl „The Pearl” Monroe mondta egyszer róla, hogy hiába tudta minden ellenfele, Greer mikor, honnan és hogyan fog majd kosárra dobni, mégsem tudta senki megakadályozni, hogy a fő fegyverének számító tempódobásával rendre a kosárba találjon.

Greer, akinek a Sixers tavaly szobrot is állított edzőközpontjában, júniusban lett volna 82 éves. Április 14-én arizonai otthonában hunyt el. Emlékét megőrizzük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése