2018. március 15., csütörtök

Elfeledett All-Starok, 8. rész: Zelmo Beaty

A hatvanas években az NBA-ben is All-Star volt, majd a rivális ligában, az ABA-ben tudott igazán kiteljesedni a kiváló center, Zelmo Beaty.

Zelmo Beaty 1939-ben született, az NBA-ben az 1962/63-as idényben mutatkozott be, miután az 1962-es draft harmadik pickjével soraiba választotta őt a St. Louis Hawks. Miután újoncként meccsenként 10 pontot és 8 lepattanót átlagolt, bekerült az 1963-ban első ízben összeállított All-Rookie Team soraiba (akkoriban még csak egy All-Rookie Team létezett, manapság ugyebár kettőt is összeállítanak minden alapszakasz végén).

Beaty folyamatosan fejlődött, másodévesen már pont-lepattanó dupla-duplát átlagolt, negyedik idényében pedig meccsenkénti 20.7 pont, 13.6 lepattanó voltak a mutatói, ekkor könyvelhette el első All-Star fellépését. Később az NBA-ben még kétszer produkált ilyen statisztikákat (21.1-11.7 1968-ban, második All-Star szezonjában, majd 21.5-11.1 1969-ben), mindeközben a Hawks stabil playoff-csapat volt ugyan, de a nagydöntőbe bekerülni egyszer sem sikerült nekik Beaty ideje alatt. "Big Z" karrierje elején még Bob Pettittel és Cliff Hagannel, a Hawks 1958-as (egyetlen) bajnokcsapata akkorra már veteránnak számító ászaival játszott együtt St. Louisban, később pedig Bill Bridges, a Hall of Fame-irányító Lenny Wilkens, illetve "Sweet Lou" Hudson voltak a legismertebb csapattársai.

Zelmo Beaty (31) lepattanót szed, mögötte 31-essel Lenny Wilkens
Az 1968/69-es szezont a Hawks már jelenlegi működésének helyén, Atlantában töltötte, de Zelmo csak ezt az egy idényt játszotta itt, 1969-ben nagyobb fizetés reményében a pár éve indult rivális ligába, a piros-fehér-kék labdával játszó ABA-be szerződött, a Los Angeles Stars együtteséhez.

A korabeli átigazolási szabályok értelmében az NBA-ből az ABA-be "ugrás" egy éves automatikus eltiltással járt, Zelmónak így hát ki kellett hagynia a teljes 1969/70-es szezont - egy évig egy bankban dolgozott, majd mire újra játszhatott, azzal kellett szembesülnie, hogy csapata, a Stars Los Angelesből Utah államba költözött. Beaty és felesége később úgy meséltek erről az időszakról, hogy ők voltak az egyedüli feketék Utah-ban, a kultúrsokk és az egy éves kihagyás ellenére Beaty játéka ugyanakkor nem zökkent ki, sőt: 1970/71-ben, első ABA-idényében megnyerte a liga bajnoki címét a Starsszal. Beaty volt ebben az idényben az ABA mezőnyből legpontosabban célzó játékosa, harmadik legjobb lepattanózója, majd az 1971-es ABA-rájátszás MVP-jévé is őt választották. A Stars hétmeccses finálé során győzte le döntőbeli ellenfelét, a Kentucky Colonelst, Beaty a sorozat hetedik meccsén 36 ponttal és 16 lepattanóval biztosította be csapata győzelmét.

Zelmo (a labdával) kosárra dob a Utah Stars mezében az Indiana Pacers ellen
A Utah Stars 1971-es ABA-bajnoki címe a mai napig az egyetlen Utah állambeli profi sportcsapat által szerzett elsőség az amerikai sporttörténelemben. Zelmo háromszor (1971, 1972, 1973) volt All-Star az ABA-ben, összesen négy évet húzott le a Utah Stars színeiben. 1974/75-ben, 35 évesen visszatért még egy idény erejéig az NBA-be, végre összejött neki, hogy Los Angelesben játszhasson, a Lakerstől vonult vissza 1975-ben.

Beaty, mint korának számos kiváló centere (akárcsak sorozatunk egy korábbi részének főszereplője, Walt Bellamy) NBA-pályafutását a két centeróriás, Wilt Chamberlain és Bill Russell árnyékában kellett, hogy lejátssza, majd az ABA-ben, nagyszerű teljesítménye ellenére, még kevésbé tudott szem előtt maradni, mint az NBA-ben. A 206 centis magassággal centert játszó, támadásban és védekezésben is, magasságbeli hátránya ellenére, kora legjobb középjátékosai közé tartozó Beatyt valószínűleg ennek következtében választották csak 2016-ban, 31 évvel visszavonulása, és sajnos három évvel 73 éves korában, 2013-ban bekövetkezett halála után a Hall of Fame tagjai közé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése