Odaát pattogtatnak tovább

Lassan búcsút veszünk a 2017-es évtől, ezzel együtt vegyünk hát búcsút egy év végi megemlékezés keretében azoktól az egykori NBA-játékosoktól, NBA-közeli fontos személyektől is, akik a hamarosan magunk mögött hagyott esztendő során hunytak el.

Charles Shackleford (1966. április 22. - 2017. január 27.) Az 50 évesen elhunyt egykori erőcsatár-center 1988 és 1999 között zajló NBA-pályafutása során a New Jersey Nets, a Philadelphia 76ers, a Minnesota Timberwolves és a Charlotte Hornets mezét viselte, egyes NBA-állomáshelyei közé hosszabb-rövidebb európai (Olaszország, Görögország, Törökország) kitérőket iktatva. Bár Shackleford jó lepattanózónak és palánk alatti védőnek számított az NBA-ben is, többnyire cserejátékosként foglalkoztatták csapatai, sikereket inkább egyetemista korában és európai éveiben ért el (volt olasz bajnok, nyert Korac-kupát, és többször is vezette az olasz ligát lepattanózás terén). Visszavonulását követően sajnos anyagi gondokkal és gyógyszerfüggőséggel küszködött, a törvénnyel is többször meggyűlt a baja, korai halálát szívmegnagyobbodás okozta.

Fab Melo (1990. június 20. - 2017. február 11.) Mindössze 26 évet élt a Boston Celtics által a 2012-es draft első körének 22. pickjével kiválasztott brazil center. Bár Melo a Syracuse egyetemen játszva volt a vonatkozó NCAA-divízió, a Big East Legjobb Védőjátékosa, majd újoncidénye során a D-Liga legjobb újoncötösének és All-Defensive első csapatának is a tagja, tényleges NBA-pályafutása kérészéletűre sikeredett. Hat meccsen lépett csak pályára a Celtics mezében a 2012/13-as idényben, 2013 nyarán a Memphishez cserélték, akik kitették a keretükből, a 2013-as előidényben még a Dallasnál próbálkozott, de nem kapott szerződést a következő szezonra, így hát visszatért Brazíliába. Hazájában több csapat is szerződtette az elmúlt években, de sehol sem tudott huzamosabb időre megragadni. A 213 centis Melot álmában érte a halál fájdalmasan fiatalon, minden bizonnyal infarktus következtében.

Fab Melo, 1990-2017

Dave Stallworth (1941. december 20. - 2017. március 16.) A 75 éves korában elhunyt Stallworth (becenevén "Dave The Rave") karrierje leghíresebb produkcióját az 1970-es bajnok New York Knicks cserejátékosaként nyújtotta, amikor a sorozat ötödik meccsén hősies védekezést mutatott be jelentős magasságbeli hátránya ellenére a Los Angeles Lakers szupersztár centere, Wilt Chamberlain ellen, miután a Knicks kezdő középjátékosa, Willis Reed sérülés miatt kidőlt, kulcsfontosságú győzelemhez segítve ezzel csapatát, mely végül megnyerte a sorozatot és a bajnoki címet. Stallworth 1965-ben volt újonc a ligában a Knicksnél, kisebbfajta csodának tekinthető, hogy egyáltalán pályán lehetett 1970-ben, ugyanis második idényét követően szívbetegség miatt két teljes évet ki kellett hagynia, de vissza tudott térni a pályára. Dave később játszott a Baltimore Bulletsnél is, majd hét mérkőzés erejéig még visszatért New Yorkba, innen vonult vissza, utolsó NBA-meccseit 1974 novemberében játszotta.

Kenny Sears (1933. augusztus 17. - 2017. április 23.) A 83 éves korában elhunyt egykori bedobó 1955 és 1964 között nyolc idényt húzott le az NBA-ben. Legsikeresebb éveit a New York Knicksnél töltötte, kétszer az All-Star mérkőzésre is meghívták (1958, 1959), 1958/59-ben 21 pontos, 1959/60-ban 13.7 lepattanós átlaga volt meccsenként a Knicks színeiben. Sears volt mindemellett a liga mezőnyből legpontosabban célzó játékosa két egymást követő idényben is (1958/59-ben 49%-kal, 1959/60-ban 47,7%-kal). 1955-től 1962-ig erősítette a New Yorkot (igaz, eközben egy idényre átugrott a kérészéletű rivális ligába, az ABL-be 1961/62-ben), karrierjét a San Francisco Warriorsnál fejezte be, a Warriors Boston Celtics ellen elveszített 1964-es nagydöntője után vonult vissza. Nevét még annak kapcsán szokás felidézni, hogy 1954-ben, még a Santa Clara egyetem játékosaként Sears volt az első kosárlabdázó, aki az akkoriban indult, majd később tekintélyessé vált Sports Illustrated amerikai sportújság címlapján szerepelhetett.

Kenny Sears, 1933-2017

Frank Brian (1923. május 1. - 2017. május 14.) A "Flash" azaz "Villám" becenevű, ennek megfelelően villámgyors hátvéd, Frankie Brian 1947 és 1956 között, azaz az NBA létrejöttének időszakában és az azt követő első években volt profi kosárlabdázó. 1949-ben, amikor a BAA és az NBL nevű két profiliga összeolvadásával létrejött a mai értelemben vett NBA, Brian akkori csapata, az Anderson Packers is bekerült a ligába (addig az NBL-ben szerepeltek), Brian pedig 1951-ben és 1952-ben is All-Star volt az NBA-ben (1951-ben a Tri-Cities Blackhawks, egy évvel később pedig a Fort Wayne Pistons játékosaként). Frankie 1956-ban vonult vissza, karrierje utolsó két évében már csak cserejátékos volt a Pistonsnál, ám 1955-ben és 1956-ban is NBA-döntőt játszhatott velük, igaz, a Fort Wayne mindkét finálét elveszítette. Frank 94 éves korában hunyt el.

Jack McCloskey (1925. szeptember 19. - 2017. június 1.) Játékosként mindössze egyetlen meccsen lépett pályára az NBA-ben (1953-ban a Philadelphia Warriors színeiben), de edzőként, majd aztán csapatvezetőként lényegesen komolyabb rezümét tudott felmutatni a 91 évesen elhunyt McCloskey. A hetvenes években volt a Portland TrailBlazers vezetőedzője, a Los Angeles Lakers kispadján Jerry West segédje, majd kinevezték a Detroit Pistons general managerévé, és ez igazi sikerkorszakot hozott el a Pistons számára. McCloskey draftolta Isiah Thomast, Joe Dumarst és Dennis Rodmant, ő szerezte meg csere útján Bill Laimbeert, Vinnie Johnsont vagy Mark Aguirre-t, összerakva így a legendás "Bad Boys" Pistons 1989-es és 1990-es bajnokcsapatait. "Trader Jack" később dolgozott tanácsadóként Minnesotában és Torontóban is.

Gene Conley (1930. november 10. - 2017. július 4.) Az élete 87. évében elhunyt Conley arról volt nevezetes, hogy az ötvenes-hatvanas évek fordulóján párhuzamosan volt a Boston Celtics színeiben profi kosárlabdázó az NBA-ben, illetve profi baseball-játékos is az MLB-ben. Conley a Celtics cserecentereként háromszor is volt NBA-bajnok, 1959-ben, 1960-ban és 1961-ben, másik sportágában pedig 1957-ben, a Milwaukee Braves színeiben nyerte meg a World Series-t. Később a Philadelphia Phillies-t és a Boston Red Sox csapatát erősítette a baseball-ligában, az NBA-ben pedig a New York Knicksnél játszott még 1964-ig.

Darrall Imhoff (1938. október 11. - 2017. június 30.) A 78 éves korában elhunyt egykori center volt ugyan olimpiai bajnok az amerikai válogatottal 1960-ban Rómában (a legendás 1960-as olimpiai csapat olyan sztárokat vonultatott fel, mint Jerry West, Oscar Robertson, Jerry Lucas vagy Walt Bellamy), majd tizenkét évet húzott le az NBA-ben és egy alkalommal All-Star is volt (1967, a Lakers játékosaként), neve mégis elsősorban annak "köszönhetően" vált relatíve ismertté, hogy ő volt a New York Knicks kezdő centere 1962. március 2-án a Philadelphia Warriors elleni mérkőzésen, amelyen Wilt Chamberlain 100 pontot dobott. Imhoff egész karrierjét végigkísérte, hogy őróla szerezte Chamberlain a legendás százast, annak ellenére, hogy Imhoff mindössze húsz percet játszott azon a meccsen, mert már annak harmadik negyedében kipontozódott. A 208 centis magasember 1962-ben el is hagyta a Knickst, ahol karrierje első két idényét töltötte, játszott aztán Detroitban, a Lakersnél (1965-ben, 1966-ban és 1968-ban is szerepelt az NBA döntőjében, de mindhármat elveszítette a Lakers a Boston ellen), majd Philadelphiában (ahová a Lakerstől cserélték Archie Clarkkal és Jerry Chambers-szel együtt, méghozzá nem másért, mint Wilt Chamberlainért), Cincinnatiban és végül Portlandben. 1972-ben vonult vissza.

Darrall Imhoff, 1938-2017

John Kundla (1916. július 3. - 2017. július 23.) Matuzsálemi kort élt meg, 101 évesen hunyt el a Minneapolis Lakers 1949 és 1954 között öt bajnoki címet szerző csapatának vezetőedzője, John Kundla. A korszak legdominánsabb játékosa, a szemüveges George Mikan köré épített Lakers, melyben olyan remek játékosok szerepeltek még, mint Jim Pollard, Vern Mikkelsen vagy Slater Martin, a 24 másodperces támadóidő bevezetése előtti BAA/NBA legjobb csapata volt, a ligához való csatlakozásukat követő első hat év során csak egyszer, 1951-ben nem ők lettek a bajnokok, amikor Mikan eltörte a lábát a rájátszásban. "Big George" 1954-es visszavonulásával, valamint a támadóidő bevezetésével a Lakers korai dinasztiájának leáldozott, de Kundla  Lakers edzője maradt egy rövid megszakítástól eltekintve 1959-ig, ő ült a kispadon így az első Celtics-Lakers nagydöntőben is, amikor már Elgin Baylor volt a Minneapolis legjobbja. Kundla nem akart Los Angelesbe költözni a Lakersszel, így hát az elveszített 1959-es finálét követően távozott a csapattól, és többé nem is edzősködött az NBA-ben. Nem meglepő módon ő volt a Hall of Fame legidősebb élő tagja, 1996-ban pedig minden idők tíz legjobb vezetőedzője közé is beválasztották.

Tom Hawkins (1936. december 22. - 2017. augusztus 16.) Hawkins egy nem különösebben látványos, de közkedvelt és megbízható játékosa volt a ligának tíz éven keresztül, 1959-től 1969-ig. Karrierjét még a Minneapolis Lakersnél kezdte (újoncként átélhette azt a legendás eseményt, amikor a Lakers gépe hóviharba keveredett, és kényszerleszállást kellett végrehajtania egy kukoricaföldön 1960 januárjában), majd a Lakersszel együtt Los Angelesbe költözött, és itt játszott 1962-ig. Elgin Baylor és Jerry West oldalán 1962-ben szerepelt első NBA-döntőjében, melyet a Lakers elveszített a Boston ellen, majd a Cincinnati Royalshoz igazolt. Négy év elteltével, 1966-ban visszatért a Lakershez, akikkel újabb két nagydöntőben léphetett pályára a Boston ellen 1968-ban és 1969-ben, de ezek is vereséggel végződtek. A Los Angelesben köztiszteletnek örvendő Hawkins visszavonulása után volt rádiós és tévés kommentátor, a Los Angeles Dodgers baseball-csapat kommunikációs igazgatója, valamint költő is. Az egykori bedóbó élete 81. évében távozott.

Connie Hawkins (1942. július 17. - 2017. október 6.) A "Hawk" becenevű kiscsatár az egyike volt a legelső olyan játékosoknak, akik látványos, gyűrű fölötti játékukkal, atletikus zsákolásaikkal ejtették ámulatba a nézőközönséget, ám sajnos Hawkins képességeinek csúcsán lényegében ki volt tiltva az NBA-ből, miután még egyetemistaként belekeverték a nevét egy bundaügybe. Bár Hawkins teljességgel ártatlan volt, egyetlen NBA-csapat sem adott neki szerződést a hatvanas évek elején, annak ellenére, hogy korának egyik legnagyobb tehetségének tartották. Hawkins így hát a kérészéletű American Basketball League (ABL), a Harlem Globetrotters, majd az 1967-ben útjára induló legfőbb rivális profiliga, az ABA játékosa volt 1961 és 1969 között, mind az ABL-ben, mind az ABA-ben volt MVP, és az ABA első, 1967/68-as idényének bajnoki címét is megnyerte a Pittsburgh Pipers színeiben. Mire 1969-ben az NBA feloldotta a Hawkinsra kiszabott igaztalan kitiltást, Connie már 27 éves volt, így az NBA-ben csak hét idényt játszott végül, a Phoenix Sunsnál töltött első négy évében négy All-Star meccsen szerepelhetett, tagja volt az 1970-es All-NBA First Teamnek is. Később volt a Los Angeles Lakers és az Atlanta játékosa is, mígnem fájós térdei visszavonulásra nem kényszerítették 1976-ban. A Hall of Fame tagjai közé 1992-ben beválasztott Hawkins 75 éves korában hunyt el.

Connie Hawkins, 1942-2017

Steve "Snapper" Jones (1942. október 17. - 2017. november 25.) Bár az NBA-ben mindössze egyetlen idényt töltött a Portland TrailBlazers cserejátékosaként (1975/76), Steve Jones kiemelkedő játékosnak számított 1967 és 1975 között az ABA-ben, a legfőbb rivális ligában. Jones ponterős dobóhátvéd volt, akinek négy egymást követő idényben is 18 pont feletti szezonátlaga volt az ABA-ben, háromszor volt All-Star, kiválóan dobta a hárompontosokat és több, mint tízezer pontot szerzett piros-fehér-kék labdával játszva (mindezt olyan csapatok színeiben, mint az Oakland Oaks, New Orleans Buccaneers, Memphis Pros, Dallas Chaparalls, Carolina Cougars, Denver Rockets és a Spirits of St. Louis). Játékos-pályafutása befejezése után Jones sikeres és népszerű tévés kommentátor lett, tizenhárom évig dolgozott az NBC tévécsatorna NBA-közvetítésein, ennek java részében népszerű párost alkotva korábbi portlandi csapattársával, Bill Waltonnal.

Szintén a 2017-es évben hunyt el Toby Kimball (74 évet élt, 1966 és 1975 között játszott az NBA-ben), Jim McDaniels (egyszeres ABA All-Star, 69 éves volt, 1972 és 1978 között játszott az NBA-ben), Dick Hemric (a Boston Celtics 1957-es, első bajnokcsapatának tagja, 1956 és 1958 között játszott az NBA-ben, 83 évet élt), illetve Justin Reed, akit 2004-ben a Boston Celtics a második körben draftolt (2004 és 2007 között szerepelt az NBA-ben, mindössze 35 évesen rákbetegség okozta a halálát). 70 évesen elhunyt a Chicago Bulls 1996 és 1998 közötti, valamint a Los Angeles Lakers 2000 és 2009 közötti bajnokcsapatainál Phil Jackson mellett segédedzőként dolgozó, valamint 2005-ben egy rövid ideig a Lakers vezetőedzői posztját is betöltő Frank Hamblen.

Távozott továbbá az élők sorából Jerry Bird (†82, 1958-1959), Tom Black (†76, 1970-1971), Jay Carty (†75, 1968-1969), Sid Catlett (†69, 1971-1972), Nick Mantis (†81, 1959-1963), Roland "Fatty" Taylor (†71, 1976-1977) és Bobby Watson (†86, 1954-1955).

Emléküket megőrizzük.