Nélkülük megy tovább az NBA

A napokban kezdetét vette az NBA 2017/18-as idénye. Ugyan az idei offszezonban nem láthattunk akkora „őrségváltást”, mint egy évvel korábban, Kobe Bryant, Tim Duncan és Kevin Garnett visszavonulásakor, így is számtalan ismert név, közkedvelt vagy épp megosztó karakter távozott ezen a nyáron az NBA színpadáról, és lett ezáltal az NBA-történelem része.

A legnagyobb nevű visszavonulónk a szezon végi búcsúját már tavaly ősszel bejelentő egykori Boston Celtics-ikon, Paul Pierce. A „The Truth” becenevű kiscsatár az 1998-as draft tizedik kiválasztottjaként került a Celticshez, ahol tizenöt idényt lehúzva vált klublegendává, tízszer volt All-Star, négy All-NBA csapatba (Third Team: 2002, 2003, 2008, Second Team: 2009) választották be, és ő volt a csapatkapitánya a Ray Allen és Kevin Garnett megszerzésével összeállt első modernkori „Big Three” által fémjelzett, 2008-as bajnok Boston Celticsnek. A 2008-as, ősellenség Lakers elleni nagydöntő első meccsén térdsérülése után a pályát tolószékben elhagyó, majd aztán a saját lábán a mérkőzésbe visszatérő Pierce a finálé MVP-díját is megkapta. 2013-ban hagyta el az újjáépítésbe kezdő Bostont, Garnett-tel együtt a Brooklyn Netshez cserélték egy máig vitatott, komoly szakirodalommal és következményekkel bíró ügylet keretében, de csak egyetlen idényt töltött a Netsnél, 2014-ben a Brooklynt, majd 2015-ben már a Washingtont segítette playoff-szerepléshez. Ugyan ezekben a rájátszásokban még meccsnyerő kosarakat dobált, leggyakrabban a Toronto Raptors ellen, miután 2015-ben volt bostoni edzője, Doc Rivers hívására a Los Angeles Clippershez igazolt, látványosan leeresztett, utolsó két idényében inkább már csak utazó kabalafigurája volt csapatának. Idén nyáron egynapos szerződést írt alá a Bostonnal, hogy hivatalosan is Celtics-játékosként vonulhasson vissza. Több mint huszonhatezer dobott ponttal (26397, 19.7-es karrierátlag) távozik.

A fent érintőlegesen említett, elfuserált brooklyni szupercsapat-kísérlet egyik kulcsfigurája volt Deron Williams, a 2005-ös draft 1/3-as kiválasztottja, aki az előző évtized során az eggyel utána draftolt Chris Paullal együtt a liga legreményteljesebb fiatal irányítójának számított. Williams a Utah Jazz színeiben játszva már második idényében, 2007-ben a nyugati főcsoportdöntőig jutott, és ugyan ilyen magasságokat elérnie később már nem sikerült a Jazz-zel, így is sorozatban 54, 48 és 53 győzelmes idényeket produkáltak. A 2010/11-es szezonban aztán Williams hosszasan dokumentált összetűzésbe keveredett a Jazz-edzőlegenda Jerry Sloannal, aminek az lett a vége, hogy mindketten távoztak a csapattól, Sloan 23 év után lemondott, Williamst a New Jersey Netshez cserélték. A Netsnél volt még három statisztikailag kiváló szezonja, de a rájátszásba csak 2013-ban, a Nets Brooklynba költözése után tudtak először bejutni, majd érkezett Paul Pierce és Kevin Garnett, és velük a bajnoki álmodozásokkal indított, de aztán második körös playoff-búcsút hozó 2014-es rájátszás. Ekkorra már több helyütt cikkeztek az ingadozó teljesítményt nyújtó, és sokat is sérült Williams problémáiról, állítólag rosszul viselte a Brooklynban rá nehezedő nyomást és figyelmet. 2015 nyarán a Nets kivásárolta, ő pedig szülővárosa csapatához, a Dallashoz írt alá, ahonnan idén tavasszal, újabb kivásárlást követően került csereirányítóként a bajnoki döntőbe jutó Clevelandhez. A Cavs mezében borzasztó teljesítményt nyújtott az idei nagydöntőben, azóta szabadügynök. Ha többé nem látjuk a pályán, úgy a négyszeres All-Star, kétszeres olimpiai bajnok (2008, 2012) irányító karrierjét 13804 ponttal (17.2) és 6819 gólpasszal (8.5) fejezi be.

Bár nem is olyan rég azt nyilatkozta, hogy képes lenne még 4-5 évet játszani az NBA-ben, az új szezonra már nem kapott szerződést a Lakerstől Metta World Peace, így minden bizonnyal végleg búcsút kell intenünk az elmúlt két évtized egyik legszórakoztatóbb, egyben legbotrányosabb játékosának. Az eredetileg Ron Artest névre hallgató kiscsatárt még 1999-ben a Chicago Bulls draftolta, nevet az Indiana Pacershez kerülve szerzett igazán magának, ahol 2004-ven az Év Védőjátékosa lett, és egy igazán ütőképes csapat vezéralakjának számított, ám a Pacers bajnoki álmait a 2004 novemberi, „Malice at the Palace” néven elhíresült nézőtéri szurkoló-verése, és az azt követően rá, valamint a Pacers egyéb kulcsjátékosaira kiszabott eltiltások egy csapásra szertefoszlatták. Az esetből a ligatörténet egyik legnagyobb botránya lett, és örökre összefonódott Artest megítélésével. Később játszott Sacramentóban (tagja volt a franchise története eddigi utolsó rájátszásba jutó együttesének 2006-ban) és Houstonban, majd amikor 2009 nyarán szabadügynökként a bajnoki címvédő Lakers leigazolta, a Lakers-szurkolók aggályaikat fejezték ki, hogy a balhés játékos majd megbontja a csapategységet. Artest azonban nem csak, hogy kiválóan beilleszkedett, remekül is játszott, ráadásul ő dobta a mindent eldöntő hárompontost a 2010-es Boston elleni nagydöntő hetedik meccsén, amelynek karrierje egyetlen bajnoki címét köszönhette. 2013-ig szerepelt a Lakersnél, majd egy balul sikerült New York-i kitérő után Kínába és Olaszországba ment játszani a 2014/15-ös idényben. A nevét 2011-ben hivatalosan is Metta World Peace-re változtató csodabogár az utóbbi két szezon alkalmával mindkétszer az előidény során vívta ki a csapattagságot, és szolgált veterán mentorként a Lakersnél. Tizenhét év alatt 13058 pontot dobott az NBA-ben.

Csapat nélkül éri az új szezon kezdete Monta Ellist, akit a Golden State Warriors a 2005-ös draft második körében húzott ki, majd második idényében ő lett a liga Legtöbbet Fejlődött Játékosa és a tizenhárom év után először rájátszásba jutó "We Believe" Warriors hatodik embereként nagy szerepe volt a gárda valószínűtlen playoff-sikerében. A nyolcadik kiemeltként az első helyezett Dallast kiütő Warriors aztán rövidesen széthullott, az akkori vezetőség Ellis köré kívánta építeni a jövő csapatát, és 2008 nyarán hatéves szerződést kötöttek vele. Ezt Ellis úgy ünnepelte meg, hogy súlyos motorbalesetet szenvedett, amelyben szétzúzta a bal bokáját, ráadásul első körben azt hazudta a Warriorsnak, hogy edzés közben sérült meg. A botrány ugyan elült, és Ellis egészségesen vissza tudott térni a 2008/09-es idényben, de a Golden State nem jutott a rájátszás közelébe a következő években, végül Ellist 2012-ben a Milwaukee-hoz cserélték Andrew Bogutért, hogy a gárda két fiatal hátvédjének, Steph Currynek és Klay Thompsonnak több tere legyen a fejlődésre. Ellis a Bucksnál Brandon Jennings-szel alkotott dinamikus párost, 2013-ban a rájátszásba jutottak, majd Ellis szabadügynökké vált, és a Dallashoz igazolt, ahol mindkét idényében playoff-csapat tagja lehetett. 2015 nyarán még négy éves szerződést kapott az Indianától, de legutóbbi szezonja kifejezetten rosszul sikerült a Pacersnél, kiszorult a kezdőcsapatból, majd idén nyáron az újjáépítésbe fogó Indiana kivásárolta a szerződése hátralevő két évét. Hacsak február környékén egy veterán scorerre ácsingózó bajnokaspiráns nem ad újabb lehetőséget Ellisnek, úgy NBA-karrierjét 14858 dobott ponttal (17.8 meccsenként) zárja.

Volt a Monta Ellis-féle, és a Steph Curry vezette Golden State játékosa is az a David Lee, aki szintén nem talált csapatot magának az idei offszezonban, miután az előző idényben a Spursnél volt cserejátékos. Lee a sötét Isiah Thomas-éra kevés pozitív meglepetéseinek egyike volt a New York Knicksnél, a 2005-ben az első kör utolsó pickjével kiválasztott magasember három New York-i szezonjában is dupla-duplát átlagolt, 2010-ben pedig kilenc év után első Knicks-játékosként All-Star volt. Ebben az évben szerződött a Warriorshoz, ahol 2012/13-ban futotta legjobb idényét, ismét All-Star lehetett, és az All-NBA Third Team soraiba is bekerült, a GSW pedig ekkor jutott hat év után először újra a rájátszásba. Ugyan Lee volt egyértelműen a Warriors kezdő négyese Mark Jackson edzősége idején, a Warriors mai diadalmenetéhez tán mégis azzal járult hozzá leginkább, hogy a 2014/15-ös szezon kezdetén sérülés miatt kidőlt, ez tette lehetővé, hogy az új edző, Steve Kerr beépítse a csapatba Lee helyére Draymond Greent. Lee cserejátékosként így is tagja lehetett a 2015-ben bajnokságot nyerő Warriorsnak, azóta pedig viselte a Boston, a Dallas és a San Antonio mezét is. Tizenkét NBA-idénye alatt Lee 11232 pontot dobott (13.5) és 7320 lepattanót szedett (8.8).

Bár nem volt könnyű észrevenni, tény, hogy még az előző szezonban is aktív NBA-játékosnak számított a Denvernél számlált 20 lejátszott meccsével a kétszeres bajnok triplagyáros, Mike Miller. A kollektív emlékezet által az elmúlt húsz év legsilányabb felhozatalának tartott 2000-es drafton az Orlando Magic által elhozott Miller 2001-ben az Év Újonca volt, 2006-ban a Memphis játékosaként megkapta a Legjobb Hatodik Ember díját, a Washington színeiben 2009/10-ben karriercsúcsot jelentő 48%-kal triplázott, majd LeBron James oldalán két bajnoki címet nyert a Miami Heattel 2012-ben és 2013-ban. A 2012-es döntő ötödik meccsén dobott hét triplája NBA-rekord cserejátékosok által a döntőben dobott hárompontosok kategóriájában. A Heat, James nagy bánatára, anyagi okok miatt vált meg tőle 2013-ban, Miller pedig ezt követően volt ismét a Memphis, újra James oldalán a Cleveland, a legutóbbi két szezonban pedig a Denver játékosa is, de pályára már csak elvétve került. Tizenhét NBA-szezonja során több mint ezer meccset játszott, 10973 pontot dobott, 1590 sikeres hárompontossal.

Hazatért Franciaországba, és ezzel valószínűleg végleg távozott az NBA-ből Boris Diaw. A francia magasember az Atlantánál kezdte karrierjét 2003-ban, a 2005/06-os szezon hozta meg számára az áttörést, amikor a Phoenix Sunsnál a sérült Amar’e Stoudemire helyét átvéve kiváló szezont futott, megkapta a Legtöbbet Fejlődött Játékos díját, és a főcsoportdöntőig jutott a Mike D’Antoni - Steve Nash féle „Seven Seconds or Less” csapattal. A kimondottan mindenhez értő, „all-around” bedobó Phoenix után a Charlotte Bobcats alkalmazásába került (tagja volt a franchise első playoff-szereplését kivívó 2009/10-es gárdának), majd 2012-ben érkezett San Antonióba, ahol már jó pár kiló túlsúllyal szerepelve is fontos rotáció-játékosa lett a 2013-ban nagydöntőt veszítő, 2014-ben pedig bajnoki címet nyerő alakulatnak. A Spursnél az öltözőszekrényébe kávégépet építtető, és szabadidejében általában Gregg Popovich társaságában borozó és szivarozó Diaw a legutóbbi szezont a Utah Jazznél töltötte, a szeptemberi Európa-bajnokság után jelentette be, hogy leszerződött a francia első osztályban szereplő Paris-Levallois csapatával.

Jellegzetes figurája volt az NBA-nek az elmúlt tizenhárom évben a bongyor hajú brazil energiabomba, Anderson Varejao. A „Wild Thing” néven is emlegetett magasember még 2004-ben volt újonc a Clevelandnél, ahol lelkes játékával, minden elvesztett labda után vetődő hozzáállásával hamar belopta magát a szurkolók szívébe. Egy pár hónapig tartó 2007-es pénzügyi vitát leszámítva Varejao jóban-rosszban kitartott a Cavs mellett, azután is a csapatnál maradt, hogy James 2010-ben lelépett Miamiba, minden egyes alkalommal visszatért a pályára, amikor súlyos sérülés miatt idő előtt be kellett fejeznie a szezont (törött csukló, elszakadt bokaszalag, tüdőembólia), kivárva, hogy James 2014-ben visszatérjen, de akkor meg az Achilles-ína szakadt el, a 2015-ös rájátszásról így lemaradt. Hűségét a Cleveland azzal hálálta meg, hogy 2016-ban a Portlandhez cserélte, hogy megszerezhesse Channing Frye-t. Varejao a Golden State-hez szerződött, akikkel vereséget szenvedett volt csapatától a 2016-os nagydöntőben. A Cleveland által felajánlott bajnoki aranygyűrűt nem fogadta el, de idén meg azért maradt le ismét a bajnoki címről, mert a Golden State még februárban kirakta a keretéből.

Varejao honfitársa, és Boris Diaw volt phoenixi csapattársa a jelenleg szintén szerződés nélkül álló Leandro Barbosa. A villámgyors hátvéd 2003 óta zajló NBA-karrierje során elsősorban a kispadról beszállva termelt pontokra szakosodott, tagja volt a Suns 2005-ben és 2006-ban főcsoportdöntőt játszó gárdájának, 2007-ben pedig megkapta a Legjobb Hatodik Ember díját, miután 18 pontot átlagolt a phoenixi cserepadról. 2010-ben a Suns a Torontóhoz cserélte, majd játszott Indianában és Bostonban is, ahol 2013 februárjában ACL-szakadást szenvedett. A Sunsnál kezdte újra NBA-karrierjét a súlyos sérülés után, és sikerült visszaküzdenie magát a ligába, olyannyira, hogy a Golden State Warriors játékosaként 2015-ben bajnok lett, és tagja volt a 2016-ban 73-9-es alapszakasz-mutatót elérő csapatnak is. A legutóbbi szezon előtt pályafutása során harmadszorra igazolt a Phoenix Sunshoz, ahonnan idén július elején került szabadlistára.

Roy Hibbert karrieríve remekül példázza, milyen komoly változások zajlottak le a ligában alig pár év alatt. A 2008-as draft alkalmával megszerzett Hibbert a Pacers színeiben 2012-ben, és még három évvel ezelőtt, 2014-ben is All-Star volt, a 218 centis óriást a liga legjobb centerei között tartották számon, aki kezdőjátékosa volt a 2013-ban és 2014-ben is keleti főcsoportdöntőig jutó Indianának. Az elmúlt pár évben ugyanakkor a hozzá hasonló, lényegében csak a gyűrű közvetlen közelében használható behemótok rövid úton használhatatlanná váltak, ahogy a játék véglegesen kitolódott a hárompontos-vonalon túlra. Egy évvel második All-Star fellépése után a Pacers megvált Hibberttől, aki a Los Angeles Lakershez került, majd a legutóbbi szezonban volt ideig-óráig a Charlotte, a Milwaukee és a Denver keretének is a tagja, de sehol sem kapott komolyabb szerepet, mára pedig már csapata sincsen.

Az idén nyáron Kínába száműzöttek két legnevesebbike a 2009-ben, karrierje mindössze hetedik NBA-meccsén 55 pontot szerző egykori Bucks-irányító, Brandon Jennings, aki ezt követően sajnos megrekedt a fejlődésben, 2013-ban Detroitba cserélték, ottani legbiztatóbb idénye közepette pedig egy Achilles-szakadás siklatta ki végleg a karrierjét; illetve a 2013-ban még a Denver Nuggets franchise-rekordot felállító csapatának kezdő irányítójaként tündöklő, aztán viszont állandó alkoholproblémái miatt alámerülő, és a Rockets, a Pacers, sőt még a Kings által sem marasztalt Ty Lawson. Ők még reménykednek abban, hogy az ázsiai bajnokság befejeződése után jövő tavasszal fel tudják kelteni valamely NBA-csapat figyelmét, a 37 éves, nyáron tíz éves NBA-karrier után szintén Kínába igazoló, olimpiai bajnok argentin magasember, Luís Scola viszont már valószínűleg nem kacérkodik ezzel a gondolattal.

Nincs már a ligában a 2002-es draft 1/3-as kiválasztottja, a tizenöt éves karrierje során hat csapat színeiben több mint tizenegyezer pontot szerző Mike Dunleavy Jr.; a 2007-től kezdődően a Detroitnál és az Indianánál több mint nyolcezer egységnyit termelő scorer, Rodney Stuckey; a 2006-ban draftolt, tizenegy év alatt hét franchise kötelékében is szolgáló dobóhátvéd, Randy Foye; a Golden State-tel tavaly bajnokságot nyerő, legszebb éveit a Los Angeles Lakersnél, majd Clippersnél töltő, állandó keménykedéséről és Derek Fisherrel való nőügyi viszályáról is jól ismert swingman, Matt Barnes; vagy a tizenhárom NBA-szezont lehúzó, az évtized elején a New Jersey-nél dupla-duplás idényátlagokat produkáló magasember, Kris Humphries.

Valószínűleg most már végleg elhagyta az NBA-t a Lakers színeiben 2009-ben és 2010-ben bajnok, a legutóbbi két idényben korábbi edzője, Phil Jackson által a New Yorknál kabalaként foglalkoztatott szlovén dobógép, Sasha Vujacic; távozott honfitársa, a San Antonio csereirányítójaként 2005-ben és 2007-ben bajnoki címet szerző, és a Spurs mellett még további hét franchise-nál is szereplő Beno Udrih; és nincs már csapata az NBA-ben a 2014-ben a San Antonióval bajnokságot nyerő brazil centernek, a 2015-ben Atlantába cserélt, majd egy csípősérülés által partvonalon kívülre tett, legutóbb a Philadelphiánál próbálkozó Tiago Splitternek sem. Még tavaly ősszel szenvedett súlyos térdsérülést, és azóta nem is lépett pályára sehol az elmúlt két évtized egyik legszínesebb egyénisége, az orra hegyéig tetoválásokkal borított, fiatalkori drogproblémáit leküzdve a Nuggets, illetve a 2013-as bajnok Miami fontos rotáció-játékosává váló Chris "Birdman" Andersen.

És ha már a 2013-as Heat újfent említésre került, abból a csapatból visszavonult és már a Phoenix Suns vezetőségében dolgozik LeBron tán leghűségesebb fegyverhordozója, az őt Miamiból Clevelandbe is követő és vele együtt zsinórban hét nagydöntőt játszó tripladobó, James Jones is, továbbá nincs már az NBA-ben a tavaly már egyszer Kínába igazoló, majd az Oklahoma City Thunderhez visszatérő, de ott nem sok sót megevő csereirányító, Norris Cole, valamint a kanadai center, az elmúlt években Bostonban, Detroitban és San Antonióban percember Joel Anthony sem, akit az előidény végén a Milwaukee Bucks bocsátott útjára, akárcsak a 2015-ben a Golden State-tel bajnok, és a 73-9-es Warriors keretében is szereplő triplaspecialistát, Brandon Rush-t.