2017. február 21., kedd

Stevie Franchise, a földbe állt rakéta története

Ma 40 éves az a Steve Francis, aki a 2000-es évtized elején még az NBA egyik legizgalmasabb fiatal játékosának számított, de személyes problémái, botrányai és sérülései következtében már közel tíz éve nem láthatjuk a pályán a ligában, és sajnálatos módon azóta is csak egyre mélyebbre csúszik az életben.

Steve Francis Washington egy külvárosában, Takoma Parkban született és nőtt fel. Már középiskolás korában kitűnt tehetségével, de miután 18 éves korában elveszítette őt egyedül felnevelő édesanyját - aki mindössze 39 évesen hunyt el rákban- közel két évig nem vett kosárlabdát a kezébe. Édesanyja halálát követően a nagymamájával élt, és végül csak újrakezdte a játékot, két főiskolán is szerepelt 1996 és 1998 között, végül az 1998/99-es idényben a Maryland egyetem játékosaként jutott el az országos hírnévig. Ugyan egyetlen szezont töltött csak itt is el, de az olyan sikeres volt, hogy Francis az 1999-es NBA-drafton az első kör második kiválasztottjaként kelt el.

Nem váratott sokáig magára NBA-pályafutása első botránya. Francis igen csalódott volt, mivel a Vancouver Grizzlies draftolta, olyannyira, hogy megtagadta a játékot a kanadai csapatnál, hivatkozva többek között arra, hogy nem akarja a fizetését az amerikainál kevesebbet érő kanadai dollárban kapni, nem akarja, hogy a nagymamájának Kanadába kelljen utaznia, ha látni akarja őt játszani, illetve arra is, hogy Isten nem azért küldte őt erre a világra, hogy Vancouverben kelljen kosaraznia. Nem segített az sem, hogy első vancouveri látogatása során a város repterén őt és kísérőit összetévesztették egy rapegyüttessel, amin Francis csak még jobban megsértődött a kanadaiakra. Végül két hónap huzavona után, egy tizenegy játékost érintő, háromcsapatos csere keretében Francis a Houston Rocketshez került 1999 augusztusában.
Francis és a mez, melyet soha nem viselt (news.nationalpost.com)
A Rockets átalakulóban volt azon a nyáron, hiszen a csapat ikonikus alakja, Hakeem Olajuwon, valamint másik Hall of Famere, Charles Barkley igencsak benne járt már ekkor a korban, Barkley be is jelentette, hogy az 1999/2000-es lesz az utolsó szezonja a ligában (az előző, 1999-es csonka idényben Scottie Pippen is itt játszott, de őt még az új évad kezdete előtt továbbcserélték a Portlandhez). Francis bemutatkozása a ligában remekül sikerült, 18 pontos, 5.3 lepattanós és 6.6 gólpasszos átlagaival Elton Branddel megosztva megkapta az Év Újonca díjat, Vince Carter mögött ő végzett a második helyen a 2000-es All-Star hétvége legendás zsákolóversenyén, houstoni hátvédtársával, Cuttino Mobley-val pedig nem csak a pályán értették meg jól egymást, de azon kívül is jó barátok lettek. Ugyan a Rockets nem jutott be a playoffba, a klublegenda Olajuwont rengeteg nyavalya kínozta, Barkley pedig egy súlyos sérülés miatt idő előtt be kellett, hogy fejezze utolsó szezonját, olybá tűnhetett, hogy a Francis-Mobley páros kezében jó helyen van a franchise jövője.

Francis szárnyalása a 2000-es zsákolóversenyen (dunkademics.com)
Ennek megfelelően Francist már ekkoriban elkezdték "Stevie Franchise" becenéven illetni. Második idényében ő és Cuttino Mobley is közel húsz pontot átlagolt meccsenként, és 45 győzelemig vezették a Rocketst, igaz, hogy az akkoriban bivalyerős nyugati konferenciában ez is csak a 9. helyre volt elég, nem ért playoff-szereplést. 2002-ben, harmadéves korában Francis tovább javított számain, először volt kezdő a nyugati csapatban az All-Star gálán, de egy sérülés, valamint az egyre gyakrabban rátörő migrénes fejfájásai miatt 25 meccset kihagyott, így hát a Rockets a szezon második felét inkább tankolással töltötte, melynek meg is lett az eredménye. Az egy évvel korábban Olajuwont elcserélő Houston megkapta az 1/1-es picket a 2002-es drafton, a kínai óriás, Yao Ming kiválasztásával Francis mellé egy újabb alapkövet szerzett, amelyre a jövő csapatát tervezte építeni. 2003-ban Yao és Francis mindketten kezdők voltak az All-Star meccsen, a Rockets sokat javulva 43 meccset nyert ugyan, de három éven belül másodjára is pozitív mérleggel maradtak le a rájátszásról.

2003 nyarán aztán a Rocketst több mint tíz éve irányító Rudy Tomjanovich lemondott vezetőedzői posztjáról. A lazább felfogású, játékosbarát hírében álló Rudy T helyére az egykori New York Knicks-edzőt, Jeff Van Gundyt nevezték ki, aki viszont nem tűrte az egyénieskedő játékot, és a kemény védekezésre építette taktikáját. A "shoot-first" mentalitású, látványosan játszó Francis így hát nem nagyon illett bele Van Gundy elképzeléseibe, aki támadásban Yaót kívánta első számú opcióvá fejleszteni, és igyekezett limitálni Francis szerepét. Stevie-nek ez persze nem nagyon ízlett, nem csoda, hogy ugyan a Rockets 45 meccset nyert, és öt év után először a rájátszásba jutott, Van Gundyval való rossz viszonya okán tudvalevő volt, hogy Francis napjai meg vannak számlálva Houstonban. A playoff első körében a Los Angeles Lakers 4-1 arányban lelépte a Rocketst (ez volt, mint utóbb kiderült, Francis karrierjének első és utolsó rájátszásbeli szereplése), majd 2004 nyarán Francis és jóbarátja, Mobley az Orlando Magichez került többek között Tracy McGradyért és Juwan Howardért cserébe.

Yao és Francis (sports.yahoo.com)
Francis és Mobley Orlandóban ismétcsak egy újjáépülő csapatnál találták magukat, ahol legfőbb játszótársaik a 2004-es drafton 1/1-esként elhozott, újonc Dwight Howard, valamint a négy, sérülések által tönkretett év után végre újra egészséges egykori szupersztár, Grant Hill voltak. Francis jól játszott a 2004/05-ös idényben, 21.3 pontot, 5.8 lepattanót és 7 gólpasszt átlagolt, és a Magic is bíztatóan kezdte a szezont, de az alapszakasz végére összecsuklottak, 34 győzelmükkel nem jutottak a rájátszásba. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy Mobley-t 2005 januárjában a Sacramento Kingshez cserélték, Francis pedig eléggé kiakadt barátja és legrégebbi harcostársa elvesztésén, és onnantól kezdve mintha nem lett volna kedve többé a játékhoz. A következő idényt még Orlandóban kezdte, de akárcsak utolsó houstoni évében, tudni lehetett, hogy csapata szabadulna tőle, ráadásul a Magic irányítását átvevő új edzővel, Brian Hill-lel szintén meggyűlt a baja, 2006 januárjában két meccsre el is tiltották, miután megtagadta, hogy pályára lépjen egy már eldőlt mérkőzés negyedik negyedében. Az ekkorra már végérvényesen sértődős, duzzogós primadonnának elkönyvelt Francisbe még Shaquille O'Neal is belerúgott egyet, amikor úgy nyilatkozott, hogy Dwight Howard addig nem fog tudni normálisan fejlődni, amíg Francisszel kell egy csapatban játszania.

Francis és Mobley, immáron külön utakon (www.stack.com)
Végül 2006 februárjában az Orlando a New York Knickshez cserélte Francist Trevor Arizáért és a sérülések által ekkorra már használhatatlanná vált egykori Magic-sztár, Penny Hardaway lejáró szerződéséért. New Yorkban, ahol ekkoriban az Isiah Thomas-éra legsötétebb évei tomboltak, Francis és Stephon Marbury párosával összeállt a liga legmagasabb fizetésű hátvédkettőse, és mint utóbb kiderült, a legdiszfunkcionálisabb is. Mindössze 23 győzelemmel fejezte be a Knicks a 2005/2006-os idényt, a következőt pedig 33 sikerrel. Francisnek minden eddiginél több társával kellett osztoznia a labdán, hiszen csapattársa volt itt Marburyn kívül több-kevesebb ideig Jamal Crawford, Jalen Rose, Quentin Richardson, Nate Robinson vagy Eddy Curry is, játékideje tíz perccel csökkent, pontátlaga 10-11 pont körülire esett vissza, továbbá térdsérülése miatt mindössze 44 meccsen tudott pályára lépni 2006/2007-ben. Ugyan volt egy meccsnyerő triplája még ebben a szezonban a Washington ellen, gyakorlatilag ez volt pályafutása utolsó vidám pillanata.
Marbury és Francis: nem sok örömüket lelték egymásban (redticketblues.com)
A 2007-es draft napján a Knicks a Portland TrailBlazershez cserélte Francist, a Blazers pedig kivásárolta a szerződése hátralevő két évét, és szabadlistára tette őt. Ekkor még akadtak kérői, a Miami és a Lakers is fontolgatta a leigazolását, ám ő végül első csapata, a Houston Rockets ajánlatát fogadta el, és két éves szerződést kötött velük. Houstoni visszatérése ugyanakkor kérészéletűre sikeredett: mindössze 10 meccs után egy izomsérülés miatt kénytelen volt befejezni a 2007/2008-as szezont. Ezek voltak az utolsó mérkőzései az NBA-ben. A következő idényt is még a Rockets keretének tagjaként kezdte meg, játszani viszont nem játszott, és hogy karrierje minél tökéletesebb keretbe foglalódjon, 2008 karácsonyának napján a Rockets az ekkor már Memphisben működő Grizzlieshez cserélte. Akárcsak annak idején, ezúttal sem lépett egyetlen meccsen sem pályára a Grizzlies játékosaként, egy hónappal megszerzése után, 2009 januárjában a Memphis kitette a keretéből. Ekkor már egyetlen további csapat sem érdeklődött a 2007 decembere óta inaktív Francis leigazolása iránt.

Innentől kezdve válik igazán szomorúvá a történet. Francis 2010 novemberében próbálkozott meg ismét a kosárlabdával, volt csapattársa, Stephon Marbury példáját követve a kínai bajnokságba, a Beijing Ducks csapatához igazolt, ám totálisan formán kívül, elhízottan jelentkezett játékra, és négy meccs után ott is hagyta a csapatot, többé nem is tért vissza Kínába. Azóta pedig időről időre aggasztóbbnál aggasztóbb hírek, valamint képek és videófelvételek kerülnek róla nyilvánosságra. Az utóbbi években általában éjszakai klubokban kapják lencsevégre, alkata tónustalan, arca beesett, szemei karikásak az alkoholtól és vélhetően a drogoktól. 2013-ban egy másik problémás egykori NBA-játékossal, Stephen Jacksonnal verekedett össze egy houstoni nightclubban, 2015-ben pedig egy rapkoncert során vették videóra, ahogy egy ismeretlen alak lerángatja a teljesen beállt Francis nyakából többkilós aranyláncát. Tavaly ősszel ittas vezetés és marihuána-birtoklás miatt kapcsolták le a rendőrök (amelynek következtében egy alkoholszintmérő karperecet kell kötelezően viselnie), illetve rablás miatt is eljárás folyik ellene, mivel feltört egy parkoló BMW-t, és több, mint hétezer dollár értékben lopott el belőle ékszereket, készpénzt, de még sminkcuccokat is. Tettéért akár öt évre is börtönbe kerülhet.

Egy megrázó átalakulás (bossip.com)
Csak remélni tudjuk, hogy a nem is olyan rég még látványos zsákolásaival, robbanékonyságával és crossovereivel All-Star-szerepléseket gyűjtő egykori játékos bűnlajstroma nem bővül már tovább, képes lesz összeszedni magát, és rendbe tenni az életét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése