Öt éven belül negyedik bajnoki címét szerezte meg 1953-ban a Minneapolis Lakers, miután egy nem kifejezetten szemet gyönyörködtető finálé során 4-1 arányban felülmúlták a sorozatban harmadik nagydöntőjét játszó (és elveszítő) New York Knickst.
Az '50-es évek eleje nem volt egyébként sem a szépen játszott kosárlabda aranykora, 1953-ra azonban szinte nézhetetlenné silányult a játék. A 24 másodperces támadóidő még mindig nem került bevezetésre, a csapatok tehát addig dédelgethették a labdát támadásban, amíg kedvük tartotta, ennek kívánta elvenni az élét az a taktika, hogy a felek nem engedték egymást mezőnykísérletig jutni, így minden egyes támadás faltolással, és az azt követő büntetődobásokkal fejeződött be, élvezhetetlenül tördeltté téve minden egyes mérkőzést.
Ez a fent leírt jelenség az 1953-as rájátszásban ülte torát, melynek eredményeként a nagydöntő az előző évi finálé visszavágója lett: keletről az ezúttal az alapszakaszban is első helyen végző New York Knicks, nyugatról pedig a címvédő Minneapolis Lakers küszködte be magát oda, a New York a Bostont, a Lakers pedig a Fort Wayne Pistonst múlta felül a csoportdöntőkben. A Minneapolis kerete lényegében semmit sem változott, centerük, George Mikan 20 pontos, 14 lepattanós átlagával továbbra is a liga legnagyobb formátumú játékosának számított, és bár dominanciája érezhetően csökkent, továbbra is megbízhatóan hozta a számokat mellette Vern Mikkelsen, Jim Pollard és Slater Martin is. A New Yorknál a legnagyobb változás az volt, hogy az All-Star hátvéd, Carl Braun visszatért a csapathoz sorkatonai szolgálatából, a nagy pontszóró Max Zaslofsky viszont a szezon közben távozott onnét.
Az előző évi finálé első meccsét botrányos körülmények közepette, hosszabbításban veszítette csak el a Knicks Minneapolisban, ezúttal viszont nem hibáztak, és győzni tudtak a Lakers otthonában (88-96) a 22 pontos Harry Gallatin és a 21 pontos Braun vezetésével. Mikan, Pep Saul és Mikkelsen győzelemre vitte a Lakerst a második mérkőzésen (73-71), ám mivel ebben az évben a 2-3-2 formátumot alkalmazták a nagydöntőben, a következő három találkozót egyaránt New Yorkban rendezték, a Knicks a pedig a pályaelőny birtokában bizakodva tekinthetett a három otthoni összecsapás elébe. Ehhez képest a Lakers hengerelt a Nagy Almában: 15 ponttal nyerték a harmadik meccset (75-90), Mikan 27 pontjával kiszenvedtek egy kétpontos sikert a negyediken (69-71), az ötödik találkozón pedig úgy tudtak győzni, hogy hat játékosuk teljesítménye is elérte a 10 pontot (84-91). A Lakers megvédte címét, bezsebelve öt év alatt negyedik bajnoki elsőségét, a Knicks pedig összeomlott, zsinórban harmadik nagydöntőjüket is elbukták, ezt követően pedig 17 évig nem is jutottak újra a fináléba.
 |
| Balról: John Kundla vezetőedző, Slater Martin, Pep Saul, Jim Holstein, Vern Mikkelsen, Lew Hitch, George Mikan, Jim Pollard, Bob Harrison, Whitey Skoog. |
Lew Hitch. A 4 pontos, 4 lepattanós átlagot alulról karcolgató csere-magasember szintén távozott a Lakerstől második bajnoki címe megnyerését követően, ő is a Milwaukee Hawkshoz került, így kimaradt a Lakers 1954-es bajnokcsapatából, ámde az 1954/55-ös szezon előtt újra leigazolták. 1956-ig itt pattogtatott még Minneapolisban, utolsó idényében a Rochester Royals és a Philadelphia Warriors játékosa is volt. 2012-ben, 82 éves korában halt meg.
Jim Holstein. Az újonc alacsonybedobó az alapszakaszban 4 pontot átlagolt meccsenként, a döntőben az utolsó, ötödik mérkőzésen 10 pontot szerzett. A minneapolisiak 1954-es bajnokcsapatának is tagja volt.
Slater Martin. A védekezőspecialista "Dugie" Martin karrierje során először érte el a 10 pontos átlagot, és pályafutása első All-Star szereplését is az 1952/53-as idény hozta el. A finálé során a harmadik és az ötödik mérkőzéseken szerzett 13 pontja volt a legjobb teljesítménye.
George Mikan. Az 1952/53-as idény folyamán Mikan volt a liga legjobb lepattanózója, és bár pontátlaga karrierje addigi legalacsonyabbja, 20.6 volt csupán, az összesített pontlista második helyét így megszerezte, emellett tagja volt az All-NBA First Teamnek, és ő volt az All-Star meccs legértékesebb játékosa is 1953-ban. Az egész rájátszás, valamint a nagydöntő során ő szerezte a legtöbb pontot és lepattanót is.
Vern Mikkelsen. 15 pontos, 9 lepattanós átlag az alapszakaszban, újabb All-Star szereplés és All-NBA Second Team-tagság: ezt hozta Mikkelsen számára az 1952/53-as évad. A nagydöntőben a csapat harmadik legjobb pontszerzője volt.
Jim Pollard. A Kangaroo Kid valamivel kevésbé volt éles 1953-ban, mint az előző idényekben, pontátlaga 13.0-ra esett vissza, nem került be sem az All-Star mérkőzésre, sem valamelyik All-NBA csapatba. A döntőre azért összeszedte magát, Mikan mögött a csapat második legjobb pontszerzője volt, a finálé utolsó meccsén pedig 17 egységgel ő lett a Lakers legeredményesebbje.
Pep Saul. A hátvéd 16 pontjával kulcsszerepet játszott a Lakers második meccsen kiharcolt egyenlítésében, és az ötödik találkozón is eljutott 13 egységig.
Dick Schnittker. A hármas poszton szereplő Schnittker az 1952/53-as alapszakaszban egyáltalán nem lépett pályára sorkatonai szolgálata miatt, a rájátszásban viszont 7 meccsen már bevetésre kerülhetett, bár minimális volt a szerepe. Ő mindazonáltal az első olyan játékos a liga történetében, aki úgy szerepelhetett NBA-döntőben, hogy az azt megelőző alapszakaszban egyetlen mérkőzésen se játszott, ezt a fondorlatot később 1966-ban a Lakers színeiben Tom Hoover, valamint 2013-ban a San Antonio játékosaként Tracy McGrady valósította még meg.
Whitey Skoog. Az előző évi rájátszásról lemaradó 180 centis dobóhátvéd ugyan kevesebb, mint 15 percet kapott meccsenként az alapszakaszban, a döntő legszorosabb, negyedik mérkőzésén mégis hőssé válhatott, amikor a negyedik negyed végén, kétpontos Lakers-vezetésnél Jim Holstein kihagyott büntetője után megszerezte a lepattanót, abból pedig a "go-ahead" kosarat, a négypontos hátrányt pedig a Knicks már nem tudta ledolgozni.
Vezetőedző: John Kundla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése