Aki New York királya volt

Ritkán említik a nevét, ha a '80-as évek legjobb kosárlabdázóira terelődik a szó, ám a New York-i szurkolók a mai napig emlékeznek rá, hogy a ma 60. születésnapját ünneplő Bernard King megállíthatatlan scorere volt a maga idejében az NBA-nek, még ha a "maga ideje" sajnálatosan rövid ideig tartott is egy súlyos sérülés okán.

Az 1956. december 4-én született Bernard Kinget 1977-ben draftolta a New York Nets, az egy éve az NBA-ben szereplő korábbi ABA-franchise, amely még ugyanebben az évben New Jersey-be költözött. Bernard egy sikeres egyetemi karrier után érkezett a ligába, a Tennessee csapatában Ernie Grunfelddel (őt ma a Washington Wizards GM-jeként lehet ismerni) alkottak kiváló párost, kettejük együttműködése az "Ernie and Bernie Show" néven vált igen népszerűvé. A kiscsatár posztján szereplő King az NBA-be is azonnal berobbant, újoncként több, mint 24 pontot és 9 lepattanót átlagolt meccsenként, és az év újoncötösébe választották. Ám kevesen múlott, hogy a '70-es-'80-as évek fordulójának több fiatal sztárjához hasonlóan ő is rövid úton elkallódjon, első pár szezonja során meggyűlt a baja a kábítószerekkel és az alkohollal, a Nets két év után meg is szabadult tőle, az 1979/80-as idényben pedig mindössze 19 meccsen lépett pályára a Utah Jazz színeiben, mielőtt alkohol-elvonóra vonult volna.

A Golden State Warriors adott neki esélyt az újrakezdésre, és ő élni tudott vele: 1980/81-ben ismét közel 22 pontot tett be a közösbe mérkőzésenként, meg is kapta a ma már nem létező "Comeback Player of the Year" díjat. 1982-ben tovább javította pontátlagát, először szerepelhetett az All-Star gálán, és az All-NBA Second Team soraiba is bekerült a szezon végeztével. Ez év nyarán került aztán Michael Ray Richardsonért cserébe a New York Knickshez, ahol pályafutása csúcsára ért.

King tarthatatlan támadógépként funkcionált, robbanékonyságát és gyorsaságát kihasználva bármikor állva hagyta védőjét, fordulásból villámgyors mozdulattal elengedett tempódobása védhetetlen fegyver volt, futásból behúzott kétkezes zsákolásai élményszámba mentek, és nem jött zavarba akkor sem, ha a palánknak háttal, a festékben dolgozva kellett pontokat szereznie. 1984 februárjában ő lett húsz év után az első NBA-játékos, aki két egymást követő meccsen elérte az 50 pontot, ugyanezen év karácsonyán 25 évig élő Madison Square Garden-rekordot állított fel egy New Jersey elleni (egyébként elvesztett) mérkőzésen szerzett 60 pontjával. Az 1984-es rájátszásban a második körig vitte a hátán csapatát, az első körben pályahátrányból ejtették ki a Detroitot, majd egy óriási, hétmeccses csatában maradtak csak alul a későbbi bajnok Bostonnal szemben, mindezt úgy, hogy King a playoff során közel 35 pontot átlagolt. 1984-ben és 1985-ben is az All-NBA First Team tagja volt, és újabb két All-Star szereplést tehetett zsebre, 1985-ben pedig ő lett a liga pontkirálya 32.9-es meccsenkénti átlaggal.

Ez utóbbi, pontkirályi címet hozó 1984/85-ös szezon azonban szörnyű véget ért Bernard számára: 1985 márciusában egy alapszakasz-végi mérkőzésen maga alá fordult a jobb térde, elszakadt az elülső keresztszalagja, a porcszövete, és egy csontja is eltört a lábában. Egy ilyen borzasztó sérülés a '80-as években általában az ember pályafutásának végét jelentette, King azonban vissza akart térni a pályára: két teljes évet kihagyott, a világtól elvonulva végezte a térde rehabilitációját, és 1987 áprilisában valóban újra ott volt a pályán a Knicks színeiben. Más szelek fújtak ugyanakkor már a Madison Square Gardenben ekkor, mint két évvel korábban, King sérülésekor: a Knicks új GM-je, Al Bianchi, és új edzője, Rick Pitino a fiatal Patrick Ewing és a frissen draftolt irányító, Mark Jackson köre tervezte építeni a jövő csapatát, hosszú távú terveikbe nem fért már bele a 31 éves, két év kihagyás után visszatérő King, és bár tárgyaltak vele egy rövid időtartamú szerződéshosszabbításról, Bernard végül otthagyta New Yorkot, és 1987 őszén szabadügynökként a Washington Bulletshez igazolt.

A Bullets színeiben lassan, de biztosan sikerült újjáépítenie magát és a játékát: bár robbanékonyságát és gyorsaságát javarészt elveszítette, a festékben operálva továbbra is hatékony pontszerző tudott lenni, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy 1989-ben 20.7, 1990-ben 22.4, 1991-ben pedig (34 éves volt már ekkor!) némiképp elképesztő módon 28.4 pontos átlaggal zárta az alapszakaszt, ő lett a liga harmadik legjobb dobója Michael Jordan és Karl Malone mögött, sőt, karrierje során negyedszerre és utoljára az All-Star gálára is meghívták, és az All-NBA Third Team tagjává is választották. Bernard reneszánsza ezzel véget is ért, a következő szezonban egy újabb térdsérülés miatt már nem tudott pályára lépni, 1993-ban pedig első csapatánál, a New Jersey Netsnél szerepelt még összesen 32, nem túl jól sikerült meccsen, mielőtt végleg befejezte volna a játékot.

Bár karrierje csúcsán, erejének teljében veszített el két teljes évet a pályafutásából, Bernard King így is 19655 dobott ponttal zárta NBA-karrierjét (később egyszer úgy nyilatkozott, hogy alkalomadtán majd kimegy a háza hátsó kertjébe, és dob 350 pontot az ott felszerelt palánkra, hogy meglegyen neki a húszezer). Talán a sok kihagyásának, illetve a relatíve kevés playoff-szereplésének (csak öt alkalommal jutott el csapatával a rájátszásba, az első körnél tovább pedig csak egyszer, az 1984-es Knicks-szel sikerült menetelnie) "köszönhető", hogy csak húsz évvel visszavonulása után, 2013-ban választották be a Halhatatlanok Csarnokába.