1954: A Lakers-uralom és egy korszak vége

1954-ben a Minneapolis Lakers révén megszületett az első "three-peat" az NBA történetében, George Mikan és társasága zsinórban harmadik, egyben hat év leforgása alatt az ötödik bajnoki címét nyerte meg. Big George szezon végi visszavonulásával azonban a liga első dinasztiájának leáldozott, az 1953/54-es idény így egy korszak végét is jelentette.

A 30. életévében járó George Mikan érezte, hogy a kosárlabda, mint játék nagy változásokon megy át körülötte, őt pedig rövidesen felőrli a pályafutása során elszenvedett számtalan sérülés (láb-, kéz-, csukló, ujj- és orrtörések egyaránt szerepeltek az 1946 óta íródó kórlapján). Big George soha nem volt egy kimondottan atletikus játékos, olyan korban játszott ugyanakkor az NBA-ben, amikor fizikai fölénye, magassága és ereje, valamint játékintelligenciája így is megállíthatatlanná tették a pályán. Az '50-es évek közepe felé haladva azonban egyre több, Mikannél fiatalabb, ruganyosabb és mobilisabb játékos érkezett a ligába, vagy kopogtatott annak kapuin, ilyen volt például a Lakers újonc centere, Clyde Lovellette is, akit kimondva-kimondatlanul is a nagyember örökösének szántak a minneapolisiak.

Az ötszörös bajnok Lakers tehát egy utolsó nagy rohamra indult 1953-ban Mikannel, Jim Pollarddal, Vern Mikkelsennel és Slater Martinnal a fedélzeten, kiegészülve az ifjú Lovellette-tel. Mikan átlag 18.1 pontja és 14.3 lepattanója az alapszakaszban még mindig ligaelit teljesítmény volt, a Lakers meg is nyerte a Nyugati Divízió küzdelmeit. Az Indianapolis Olympians megszűnése okán a liga változtatott a rájátszás lebonyolításának rendszerén, négy helyett csak 3-3 csapat jutott be a playoffba, amelynek első köre egy körmérkőzés volt a három bejutó között. A nem túl sikeres formátum (ez volt az egyetlen évad, amikor alkalmazták, a következő idénytől meg is szűnt) áldozata az előző három szezonban egyaránt döntőt játszó New York Knicks volt, akik kiestek az első forduló körmérkőzései után, így keletről 1950 után másodszor a Dolph Schayes vezette Syracuse Nationals jutott a fináléba, ők lettek a nyugati végjátékban a Rochester Royalst legyőző Lakers ellenfelei.

A Nats legjobbja, Schayes, valamint kiváló magasembere, Earl Lloyd egyaránt törött kézzel, gipsszel a karján kellett, hogy játsszon a playoff első köre óta, nem is adott senki túl sok esélyt így a Syracuse-nak a döntőben, az első meccset a 16 pontos Lovellette vezetésével be is húzta a Lakers (79-68, 1-0). A hősiesen küzdő Nationals a második mérkőzésen idegenben tudott ugyanakkor nyerni 60-62 arányban a 20 pontot szerző bedobó, Wally Osterkorn és az irányító George King remek játékával, úgy, hogy a kétpontos győzelmüket jelentő kosarat a hátvéd Paul Seymour 13 méterről dobta be (1-1). Ám a meccs hajrájában King is kezét törte, a harmadik találkozón pedig a régi formáját idéző, 30 pontig jutó Mikan ismét a Lakerst vezette győzelemre a most már tényleg nagyon tartalékos Syracuse otthonában (67-81, 2-1). A Nats persze nem adta fel, Seymour 25 pontjával ismét kiegyenlített (80-69, 2-2), de az ötödik mérkőzést megint elbukták hazai pályán, miután nem tudták megállítani a palánk alatt Mikkelsen és Lovellette kettősét (73-84, 3-2).

A csapatok a Lakers 3-2-es vezetésével tértek vissza Minneapolisba, ám ahelyett, hogy a címvédő lezárta volna a sorozatot, a Nationals egy kisebbfajta csodát tett: Mikan ugyan megint 30 pontot dobott, de rajta kívül a tizet sem érte el senki a Lakersből, a 16 pontos Seymour, valamint a továbbra is begipszelt kézzel játszó Dolph Schayes meccsben tartották a Natst, akik végül a sokadik cserejátékos, Jim Neal kosarával egy kétpontos győzelmet és egy hetedik meccset harcoltak ki (63-65, 3-3). Az utolsó, mindent eldöntő összecsapáson aztán Jim Pollard a Lakers élére állt, 21 pontjával a Minneapolis 87-80-ra legyőzte a Syracuse-t, és 4-3 arányban története ötödik bajnoki címét is megszerezte.

George Mikan nem sokkal a szezon végét követően bejelentette visszavonulását, a Lakers egyeduralma pedig véget ért: következő döntős szereplésükre 1959-ig kellett várni, majd 1960-ban a franchise Los Angelesbe költözött. Bajnoki címet számtalan Boston ellen elvesztett finálét követően csak 18 évvel az utolsó minneapolisi győzelem után, 1972-ben nyertek újra.

Balról: Slater Martin, Pep Saul, Jim Holstein, Jim Pollard, Clyde Lovellette, George Mikan, Vern Mikkelsen, Dick Schnittker, Whitey Skoog, John Kundla vezetőedző.

Jim Holstein. A csere-bedobó a döntő ötödik mérkőzésén szerzett 11 pontjával nyújtotta a legjobbját a sorozat folyamán, egyébként viszonylag kevés szerepe volt. A Lakers 1955-ben adta el őt a Fort Wayne Pistonsnak, itt játszotta 1956-ban karrierje utolsó NBA-meccseit. A kétszeres bajnok visszavonulását követően Indiana államban volt főiskolai, majd egyetemi edző 16 éven át. 2007-ben, 77 éves korában halt meg.

Clyde Lovellette. Az 1952-ben a Kansas egyetem csapatával NCAA-bajnok, majd ugyanabban az évben a helsinki olimpián az amerikai válogatottal diadalmaskodó Lovellette az első kosárlabdázó volt a világtörténelemben, aki NCAA-, NBA- és olimpiai bajnoki címet is szerzett. Clyde 1957-g játszott a Lakersnél, 1956-ban és 1957-ben is All-Star volt, 1957/58-ban a Cincinnati Royals játékosaként karrierje legjobb pontátlagát érte el (23.4). 1958-ban a St. Louis Hawkshoz került, akikkel még két All-Star szereplést gyűjthetett be, valamint 1960-ban és 1961-ben is döntőt játszhatott, de mindkétszer veszített a Boston ellen. Így hát 1962-ben a Celticshez igazolt, akikkel aztán még két bajnoki címet nyert, 1963-ban és 1964-ben.

Slater Martin. Mikan visszavonulása után Martin kénytelen volt a pontszerzésből is nagyobb arányban kivenni a részét, mint korábban, 13 pont és 6 gólpassz körüli átlagai 1955-ben, valamint 1956-ban is jegyet váltottak neki az All-Star-mérkőzésre. 1956-ban a New York Knickshez cserélte a Lakers, de onnan 13 meccs után továbbállt, a St. Louis Hawkshoz került. A Hawks játékosaként további 3 All-Star szereplés, valamint egy megnyert (1958) és két elveszített (1957, 1960) NBA-döntő színesíti a rezüméjét.

George Mikan. Big George 1954 utáni élettörténete legalább olyan színes, mint játékos-pályafutása, még ha nem is bővelkedik annyi sikerben. Visszavonulása először is nem volt végleges, ugyanis egy kihagyott idény után 1955/56-ban visszatért a Lakers színeiben a pályára, de dominanciája már a múlté volt, így 1956-ban véglegesen abbahagyta a játékot. A Halhatatlanok Csarnokába már 1959-ben beválasztották. 1956-ban sikertelenül indult egy szenátori pozícióért Minnesota államban, majd 1957-ben John Kundla kérésére a Lakers edzője lett, de 39 meccsből csak 9-et tudott vele megnyerni a csapat, így rövidesen le is mondott. Ügyvédként és ingatlan-befektetőként működött legfőképp 1967-ig, amikor a frissen megalakult rivális profiliga, az ABA őt kérte fel első komisszárjának (elnökének). A legenda szerint Mikan találta fel az ABA legendás, piros-fehér-kék labdáját, és ő vezettette be a hárompontos dobást is, amelyet az NBA csak 1979-ben vett át. 1969-ben azonban távozni kényszerült az ABA éléről, miután nem tudta meggyőzni az ifjú Lew Alcindort (későbbi nevén Kareem Abdul-Jabbart), hogy az ABA-t válassza az NBA helyett. A '80-as években tűnt fel újra a kosárlabda színterén, egyik fő letéteményese volt annak, hogy 1988-ban, 28 évvel a Lakers elköltözése után Minneapolis új NBA-csapatot kaphatott (ők lettek a Minnesota Timberwolves). A '90-es évektől aztán sajnos már csak főleg egészségügyi és anyagi gondjai miatt hallhattunk Big George-ról, akit ugyan 1996-ban beválasztottak minden idők 50 legjobb NBA-játékosa közé, de ekkorra már súlyos beteg volt, és mivel a liga nem juttatott semmiféle utólagos anyagi támogatást az '50-es években visszavonult egykori játékosainak, el is szegényedett. 2005-ben halt meg, 80 éves korában. Temetésének költségeit Shaquille O'Neal állta.

Vern Mikkelsen. Karrierje végéig hű maradt a Lakershez Mikkelsen, aki 1955 és 1957 között még háromszor volt All-Star, és beválasztották az 1955-ös All-NBA Second Team soraiba. 1959-ben vonult vissza a Minneapolis Lakers utolsó, a Boston Celtics ellen elveszített döntője után. Több mint 10 ezer NBA-ponttal fejezte be pályafutását, keménységét jól mutatja, hogy 10 év alatt mindössze 5 alapszakasz-meccset hagyott ki(!), és mind a mai napig ő a liga legtöbbször kiállított játékosa(!!). Edzőként egy rövid ideig a Minnesota Pipers ABA-csapatánál próbálkozott a '60-as évek végén (bár állítólag 1960-ban felkérték a Lakers edzőjének is, de nemet mondott), egyébként visszavonultan élt Minnesotában. 1995-ben, 36 évvel utolsó NBA-meccse után választották csak be a Halhatatlanok Csarnokába, de nem csinált belőle nagy ügyet, úgy nyilatkozott, hogy ettől még ugyanannyiba fog kerülni egy hajvágás a fodrászánál, és továbbra is neki kell majd otthon kivinni a szemetet. 85 évesen, 2013-ban halt meg.

Jim Pollard. 1955-ben, egy évvel Mikan (első) visszavonulása után Pollard is befejezte a játékot, utolsó idényében is még fel tudott mutatni egy All-Star szereplést. A philadelphiai La Salle egyetemen lett edző, 1958-ig dolgozott itt, 1960-ban egy rövid ideig ő is volt a Lakers trénere, majd a Chicago Zephyrs (a mai Washington Wizards jogelődje) kispadján ült az 1961/62-es NBA-szezonban. Később az ABA-ban kapott állást, 1967 és 1968 között a Minnesota Muskies, majd 1969-ig a Miami Floridians edzője volt, ezután még két évig egy floridai egyetemen dolgozott. 1978-ban beiktatták a Halhatatlanok Csarnokába. A Lakers nagy legendái közül ő hunyt el elsőként, 1993-ban, 70 éves korában távozott.

Pep Saul. A Golden State Warriors jelenlegi edzője, Steve Kerr mellett Saul a liga történetének egyetlen olyan játékosa, aki négy egymást követő idényben bajnokságot nyert, és mindezt két különböző csapattal tette (Saul a három Lakersszel nyert címe előtt 1951-ben a Rochester Royalsszal lett bajnok, Kerr pedig 1996 és 1998 között háromszor a Chicago Bulsszal, 1999-ben a San Antonio Spursszel szerzett aranygyűrűt). Pep 1955-ben vonult vissza, utolsó szezonját a Milwaukee Hawksnál töltötte. Szomorú update (2019.11.11.): Pep Saul 2019. november 7-én, 95 éves korában hunyt el.

Dick Schnittker. Egészen 1958-as visszavonulásáig a Lakers játékosa maradt Schnittker, 10 pont feletti átlagokat elérve 1955-ben és 1956-ban is. Szomorú update (2020.02.07.): Az utolsó Minneapolis Lakers-bajnokcsapat utolsó élő tagja, Dick Schnittker 2020.január 12-én, 91 éves korában elhunyt.

Whitey Skoog. 1954-ben már rendszerint a Lakers kezdőcsapatában kapott helyet a 180 centis dobóhátvéd, aki 1957-ig, 30 éves koráig Minneapolisban pattogtatott, mielőtt hátsérülése miatt visszavonult volna. Egy minnesotai főiskolán lett később kosárlabda- és golfedző. Szomorú update (2019.04.06.): Myer "Whitey" Skoog 2019. április 4-én, 92 éves korában elhunyt.

Vezetőedző: John Kundla. Kundla 1957-ig edzette tovább a Lakerst, majd a csapat GM-je lett, edzőnek pedig George Mikant kérte fel, ámde miután Mikan alatt a csapat siralmasan teljesített, Kundla még ugyanabban a szezonban visszaült a kispadra. 1959-ben aztán az ifjú Elgin Baylorral a fedélzeten a Lakers ismét döntőt játszhatott, de veszítettek, a csapat pedig egy év múlva átköltözött Minneapolisból Los Angelesbe. Kundla nem akart elmenni Minnesotából, így hát még 1959-ben lemondott edzői posztjáról, és a Minnesotai Egyetemen vállalt munkát, ahol 1968-ig volt a kosárcsapat trénere, és 1981-ig tanított. A Halhatatlanok Csarnokába 1995-ben Vern Mikkelsennel együtt iktatták be. Felesége 2007-es halála után költözött be egy minneapolisi idősek otthonába, ahol tavaly júliusban 100. születésnapját ünnepelhette. Szomorú update (2017.07.24.): John Kundla 2017. július 23-án, három héttel 101. születésnapja után elhunyt. Halála napjáig aktív volt az idős mester, az NBA történéseit is követte. Halálával a legidősebb élő Hall of Famer távozott.