Ma lenne 60 éves Darryl Dawkins, aki a '70-es években az NBA
első számú showmanje és leglátványosabb zsákolója volt. Bár nem futott be Hall
of Fame-kaliberű karriert, a többek között a "Chocolate Thunder"
becenévre hallgató játékos a liga kultikus egyéniségévé vált.
Dawkins szegény sorból származott, édesanyja és nagymamája
nevelték fel. Már középiskolás korában kitűnt páratlan rugóival és
kosárlabda-tehetségével, olyannyira, hogy az egyetemet kihagyva jelentkezett az
1975-ös NBA-draftra, ahol az első kör ötödik helyén a Philadelphia 76ers
választotta ki, ezzel ő lett a liga történetében az első olyan középiskolás
játékos, akit az első körben draftoltak.
Első két idényében Dawkins kevés lehetőséget kapott olyan
magasemberek mögött játszva, mint George McGinnis és Caldwell Jones, de így is
már 1977-ben NBA-döntőben szerepelhetett a Sixersszel a Portland TrailBlazers
ellen. Bár a philadelphiaiak 2-0-ra vezettek a sorozatban, végül 4-2-re
kikaptak, Dawkins legemlékezetesebb momentuma pedig az volt, amikor a második
mérkőzésen összekapott a portlandi Bobby Gross-szal, majd verekedésbe
keveredett a Gross védelmére kelő Maurice Lucasszal, és ennek hevében saját
csapattársát, Doug Collinst ütötte véletlenül ki.
Pedig Dawkins nem volt egy balhés figura, egy szerethető,
csapattársai és a szurkolók körében is népszerű karakter volt, aki hamarosan
ligaszerte híressé vált elképesztő atletikusságával és zsákolásaival. Korát
megelőzően látványos játékot játszott, és abban is újítónak bizonyult, ahogy a "brand"-jét építette. Saját magának adott újabb és újabb
beceneveket, úgy mint a Sir Slam, Dr. Dunkenstein, és a legismertebb, a
Chocolate Thunder, azaz "Csokoládé Mennydörgés", bár Dawkins
elmondása szerint ezt épp nem ő találta ki, hanem a zenészlegenda, Stevie
Wonder aggatta rá egy meccs után, ahol szokásához híven óriásiakat zsákolt -
tette mindezt annak ellenére Stevie Wonder, hogy látni ugye nem láthatta
Dawkins húzásait. Gyakran hangoztatta továbbá azt is a jó Darryl, hogy ő
igazából egy "Lovetron" bolygóról származó űrlény, ahol Juicy Lucy
nevű barátnőjével él, és saját magán kívül egyes zsákolásait is különböző
nevekkel illette: Go-Rilla, Yo-Mama, Rim Wrecker vagy In-Your-Face Disgrace, és
ezek még a rövidebbek.
1979-ben pár héten belül két mérkőzésen és leszakította
egy-egy zsákolásával a palánkot, egy Kansas City Kings égy San Antonio Spurs
elleni meccsen. A Kings elleni palánkrombolás alkalmával a Dawkins ellen
védekező Bill Robinzine olyan látványosan menekült a lezúduló törmelék elől,
hogy ezt a zsákolását Dawkins egyszerűen csak "The
Chocolate-Thunder-Flying, Robinzine-Crying, Teeth-Shaking, Glass-Breaking,
Rump-Roasting, Bun-Toasting, Wham-Bam, Glass-Breaker-I-Am-Jam" névvel
illette (a fordítás megkísérlésétől eltekintünk). A liga keményvonalas akkori
komisszárja, Larry O'Brien a legenda szerint az irodájába kérette a jelenség
láttán Dawkinst és a Sixers GM-jét, Pat Williamst, és közölte velük, hogy
minden egyes ezt követő palánk-pusztítás ötezer dollárjukba fog kerülni, mire
Williams rávágta, hogy ebben az esetben az összetört palánk darabjait pénzért
árulják majd a szurkolóknak, mint ajándéktárgyat. A dühödt O'Brien végül inkább
elrendelte, hogy a liga minden stadionjában modernebb, törésálló palánkokat
szereljenek fel.
Dawkins 1982-ig boldogította Philadelphiát, 1978-tól már
jóval több játékidő jutott neki, ő pedig rendszerint átlag 14 pont, 8 lepattanó,
2 blokk körüli teljesítménnyel segítette a Julius Erving vezette Phillyt
további két nagydöntős szerepléshez, 1980-ban és 1982-ben, de ezt a két döntőt
is elbukta a Sixers, mindkétszer a Los Angeles Lakers ellen. Az elveszített
1982-es finálé után az egyébként is egész szezonban sérüléssel bajlódó, és
Kareem Abdul-Jabbar ellen védekezésben nem túl effektív Dawkinstól megvált a
Philadelphia. Emberünk a New Jersey Netshez került, ahol 1983/84-ben karrierje
legmagasabb pontátlagát produkálta (16.8), a rájátszásban pedig nagyban
hozzájárult ahhoz, hogy a Nets nagy meglepetést keltve kiüsse az első körben
Dawkins volt csapatát, az akkor épp bajnoki címvédő Philadelphiát. Karrierje
érdemi része azonban ezzel véget is ért, 1984 után már rengeteget volt sérült,
1986 és 1989 között három idény alatt összesen 26 meccsen lépett pályára a
Nets, a Utah Jazz és a Detroit Pistons színeiben. Utolsó NBA-mérkőzését 1989
februárjában játszotta.
Miután NBA-karrierje befejeződött, Dawkins 1994-ig
Olaszországban pattogtatott tovább, majd 1994-ben a Denvernél, 1995-ben a
Bostonnál próbálkozott szerződéshez jutni a nyári ligában, de nem járt
sikerrel, így jobb híján a Harlem Globetrotters-szel turnézott egy darabig.
Alsóbb szintű ligákban edzősködött, még 1999/2000-ben, 43 évesen is
játékos-edző volt egy Winnipeg Cyclone nevű csapatnál a nem túl hosszú életű
International Basketball Association elnevezésű bajnokságban.
Dawkins soha nem volt NBA-bajnok vagy All-Star, nem kapott
helyet All-NBA csapatban, és nem részesült semmilyen egyéni díjban sem.
Kritikusai fel is rótták neki, hogy tehetsége alapján talán többre is vihette
volna, ha jobban fókuszál játéka fejlesztésére és kevésbé a zsákolásai elnevezgetésére,
ő azonban többször is lenyilatkozta visszavonulása után, hogy semmit nem bán,
és Darryl Dawkinsnak lenni jó dolog. Imidzse felépítésének módszertanát később
olyan játékosok kopírozták, mint a saját magának szintén számtalan becenevet adó
Shaquille O'Neal, a vele a Superman-titulusért nagy ideológiai harcot vívó
Dwight Howard, vagy a magának többféle identitást kreáló Gilbert Arenas (alias
Agent Zero vagy Hibachi).
Darryl Dawkins 2015 augusztusában, 58 évesen egy szívroham
következtében hunyt el váratlanul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése