1963. november 18-án született, tehát ma lenne 53 éves Len Bias, aki annak ellenére számít NBA-történelmi jelentőségű figurának, hogy soha egyetlen meccset sem játszott a ligában. Az 1986-os drafton másodikként kiválasztott erőcsatárt korszakos tehetségnek tartották, olyannak, aki meghatározó, domináns játékosa lehetett volna az NBA-nek, ám soha nem derült ki, mire lett volna képes a profik között, ugyanis mindössze két nappal a draft után kábítószer-túladagolás következtében meghalt.
Mindenki, aki játszott valaha vele vagy ellene, vagy csak látta őt a pályán, egyetértett abban, hogy Len Bias a kosárlabda őstehetsége volt: egy rendkívül jó felépítésű, kiemelkedően atletikus, hármas és négyes poszton is bevethető bedobó, egy prototipikus "point forward", aki fáradhatatlanul szedte a lepattanókat, szervezni is képes volt a játékot, és bármikor bárkit átzsákolt, emellett pedig állandó győzni akarása és kifogyhatatlan energiája csapata kiváló vezérévé is tette őt. A Maryland egyetem sztárjaként 1985-ben és 1986-ban is őt választották az NCAA atlanti konferenciájának legjobbjává, valamint 1986-ban egyhangúlag szavazták be a szezon legjobb egyetemi játékosainak első csapatába.
A Boston Celtics épp egyébként is rendkívül gazdag történelme egyik legsikeresebb idényén volt túl 1986 júniusában: 67 mérkőzést nyertek az előző alapszakaszban, a rájátszásban pedig besöpörte a bajnoki címet is a Larry Bird, Kevin McHale, Robert Parish, Dennis Johnson, Danny Ainge és Bill Walton köré épülő gárda. Egy 1984-es cserének köszönhetően lett az övék az 1/2-es választási jog az 1986-os drafton, és miután az 1/1-et birtokló Cleveland Brad Daugherty-t vitte el, a Boston tótumfaktuma, Red Auerbach lecsapott a soha vissza nem térőnek tűnő lehetőségre, és Biast választotta ki 1/2-esként.
A liga történetének valaha volt egyik legerősebb csapata még tovább erősödik minden idők egyik legjobbnak tartott egyetemi játékosának megszerzésével? A dolog valóban túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen.
Len Bias a New Yorkban tartott draft másnapján visszatért a Maryland egyetem campusára, hogy ott barátaival, volt csapattársaival ünnepelje meg kiválasztását. Örökre homály fedi el, hogy mi is történt pontosan az 1986. június 18-ról 19-re virradó éjszakán, annyi bizonyos, hogy Bias és több barátja kokaint fogyasztott, és reggel fél 7 körül Len rosszul lett: túladagolta a szert, amitől leállt a szíve. Ugyan kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta, mindössze 22 évesen meghalt.
Bias teljesen váratlan és értelmetlen halála nemcsak az NBA-t, de egész Amerikát sokkolta. A Maryland egyetemet rövid úton egyfajta drogtanyának kiáltották ki, az eset a sportprogram vezetőjének, Dick Dullnak, valamint a kosárcsapat legendás edzőjének, Charles "Lefty" Driesellnek is az állásába került. Közéleti személyiségek, politikusok, kongresszusi képviselők szólaltak fel az ügyben és hirdettek háborút a drogok ellen, az amerikai törvényhozás pedig nem tétlenkedett, közvetve Bias halála volt a kiváltó oka, hogy egy drákói szigorúságú szövetségi törvény került megalkotásra és lépett hatályba 1988-ban a kábítószer-használat és -terjesztés visszaszorítása céljából. Az "Anti-Drug Abuse Act" (vagy "Len Bias Law") néven futó törvény kötelező büntetési minimumtételeket vezetett be a birtokolt vagy használt kábítószer mennyiségétől függően, emiatt számtalan kritika érte a szabályozást, ugyanis a következő években (évtizedekben) rengeteg, általában szegény sorból származó utcai dealer került akár kis mennyiségű szer miatt is aránytalanul hosszú időre rács mögé, ám a drogbiznisz felsőbb körei elleni hatékony fellépésre alkalmatlannak bizonyult ez a törvényi megoldás.
És hogy mit veszített az NBA Bias halálával? Rövid távon a legnagyobb veszteség egyértelműen az őt draftoló Bostont érte, realisztikus elképzelés ugyanis, hogy Bias jelenléte mind Larry Bird, mind Kevin McHale karrierjét meghosszabbíthatta volna: a hármas és négyes poszton is klasszisteljesítményre képes ifjonccal a fedélzeten a Boston tudta volna menedzselni Bird és McHale játékperceit, hosszabb ideig megőrizve a két öregedő Hall of Famer egészségét. Mindennek hiányában McHale törött lábbal is végigjátszotta az 1987-es playoffot (soha nem volt már a régi ezután), Bird pedig 1988-ban sérült meg súlyosan, majd krónikus hátfájdalmai miatt 1992-ben kénytelen volt visszavonulni. A Celtics ugyan Bias nélkül is képes volt ismét a nagydöntőig menetelni 1987-ben, de azt elveszítették a Lakersszel szemben, majd miután a "Bad Boys" Pistons legyőzte őket az 1988-as keleti döntőben, egészen 2002-ig nem is tudtak a playoff második körénél messzebbre eljutni.
Hosszú távon pedig egy olyan játékost veszített el a liga, aki mind tehetségben, mind atletikusságban, mind hozzáállásában, mind "menőségben" felvehette volna a versenyt Michael Jordannel. A csúcson lévő Jordannek soha nem volt egy igazi archnemezise, mindenkiről, akit aktuálisan a legfőbb ellenlábasának tekintettek (lett légyen az Clyde Drexler, Charles Barkley, Patrick Ewing vagy Karl Malone) egyaránt bebizonyította, hogy nem ér fel az ő szintjére (gondoljunk itt például az 1992-es, az 1993-as, vagy az 1998-as nagydöntőre). Ha Bias valóban beváltja a képességei alapján hozzá fűzött reményeket az NBA-ben, a Jordanhez hasonlóan szintén mániákusan kompetitív, sokoldalú és elképesztő rugókkal megáldott magasember és MJ rivalizálása olyasmi lehetett volna a '90-es évtizedben, mint Russellé és Chamberlainé a '60-as, vagy Birdé és Magic Johnsoné a '80-as években.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése