1948: Egy már nem létező bajnok

Az 1946-ban életre hívott Basketball Association of America (BAA) második szezonjának nagydöntőjét az első idény bajnoka, a Philadelphia Warriors vívta a ligába újonnan átkerült Baltimore Bullets ellen. Némi meglepetésre a Bulletsnek 4-2 arányban sikerült felülkerekednie Joe Fulkson és a címvédő Warriorson.

Az első BAA-szezon végeztével rögvest négy franchise is becsődölt és megszűnt, a Cleveland Rebels, a Detroit Falcons, a Pittsburgh Ironmen és a Toronto Huskies is egyaránt bedobta a törölközőt, az eddig 11 csapatból álló liga rögvest mindössze 7 csapatosra apadt. Hogy legalább a 8-as keretszám meglegyen, a BAA vezetősége az egyik rivális profiligából, az ABL-ből (American Basketball League) invitálta át a Baltimore Bullets gárdáját (akik egyébként megnyerték az ABL 1946/47-es kiírását), és ha már így alakult, a Bullets meg is szerezte a BAA 1948-as bajnoki címét, a döntőben legyőzve a címvédő Philadelphia Warriorst.

A dobógép Joe Fulks, valamint Chick Halbert és Ralph Kaplowitz remek játékával a Philadelphia megnyerte a sorozat első meccsét (71-60), de a Bullets a második mérkőzésen idegenben tudott győzedelmeskedni (63-66), ráadásul úgy, hogy 21 pontos félidei hátrányból fordítottak. Centerük, a 25 pontig jutó Connie Simmons vezetésével sikerült ez a bravúr, hiába szórt a Warriors színeiben Fulks 27 pontot. A csapatok a következő két meccset Baltimore-ban vívták, és nagy csatában ugyan, de a Bullets mindkét, otthonában rendezett összecsapást be tudta húzni egy 2 (72-70), illetve egy 3 pontos győzelem (78-75) formájában. A negyedik meccsen Paul Hoffman, a baltimore-i hátvéd 27 pontjával ellensúlyozta a 29 egységig jutó Fulks teljesítményét. Az 1-3-as hátrányban levő Warriors kiegyensúlyozott játékkal megnyerte ugyan az ötödik mérkőzést Philadelphiában (91-82), de aztán a Baltimore-ban rendezett hatodik összecsapáson a Bullets meggyőző, 15 pontos győzelmet aratott a címvédő felett (88-73), lezárva ezzel a sorozatot.

Ez volt a franchise történetének egyetlen bajnoki címe, ugyanis az 1948-as győztes az egyetlen olyan bajnokcsapat az NBA történetében, amelyik mára már semmilyen formában nem létezik: a Bullets 1954 novemberében anyagilag tönkrement és megszűnt. Amikor 1963-ban a két éve a ligában szereplő Chicago Zephyrs átköltözött Baltimore-ba, a korábban ott működő franchise tiszteletére ők is a Bullets "becenevet" vették fel, ez a "modern" Baltimore Bullets ugyanakkor legfeljebb csak szellemi, de nem jogi értelemben vett utódja az eredeti Bulletsnek. Ők egyébként 1973-ban tovább költöztek, és Washingtonba tették át székhelyüket, napjainkban Washington Wizards néven ismerhetjük a csapatot.

Na de térjünk is vissza 1948-ba, és nézzük, kik szereztek bajnoki aranygyűrűt a liga második nagydöntőjének megnyerésével.

Balról: Connie Simmons, Kleggie Hermsen, Grady Lewis, Carl Meinhold, Paul Hoffman, Dick Schulz, Herm Fuetsch, Chick Reiser, Herm Klotz, Buddy Jeannette.

Herm Fuetsch. A kiegészítő szereppel bíró hátvédnek ez volt az egyetlen idénye a ligában, nem sok szóhoz jutott sem az alapszakaszban, sem a döntőben, a finálé során a legjobb teljesítménye a hatodik meccsen szerzett 5 pont volt. Szép kort élt ugyanakkor meg, 2010-ben hunyt el, 92 éves korában.

Kleggie Hermsen. A 206 centis center-bedobó az alapszakasz során 12 pontot átlagolt, és a döntő hat meccséből négyszer is elérte vagy meghaladta a 10 pontot a teljesítménye, hasznos láncszeme volt az együttesnek. A Baltimore-ba érkezése előtt a Cleveland Rebels és a Toronto Huskies mezét is viselő Hermsen később a Washington Capitols, a Chicago Stags, a Tri-Cities Blackhawks, a Boston Celtics és az Indianapolis Olympians játékosa is volt 1953-ig tartó pályafutása során, megjárta tehát szinte az összes ma már nem létező NBA-csapatot. 70 évesen, 1994-ben halt meg.

Paul Hoffman. A hátvéd a finálé negyedik mérkőzésén 27 ponttal vezette győzelemre a Bulletst, de fontos szerepe volt a hatodik meccsen is, amelyen 15 pontot ért el. NBA-karrierje 1955-ig tartott, melynek során szívbetegsége okán két teljes szezont is ki kellett hagynia, de mindkétszer vissza tudott térni a pályára. 1949/50-ben 14.4 pontot átlagolt a Baltimore színeiben, és egészen a csapat megszűnéséig a Bullets játékosa maradt, utána pedig rövid időre a New Yorknál és a Philadelphia Warriorsnál is megfordult.  Visszavonulása után a Purdue egyetemen lett edző, majd a "modern" Baltimore Bulletsnél vállalt szerepet, 1963 és 1965 között a csapat GM-je volt. 1998-ban halt meg, 73 éves korában.

Buddy Jeannette.  A közvetlenül a BAA megalakulását megelőző évtized, a második világháború alatti időszak legjobb, de mindenképp legkomplettebb kosárlabdázójának tartják Jeannette-et, aki profi pályafutását még 1938-ban kezdte, történelemtanári állását feladva. Több korai profiligában is játszott, az NBL (National Basketball League) bajnoki címét háromszor nyerte meg a Sheboygan Red Skins és a Fort Wayne Zollner Pistons játékosaként (ez utóbbi csapatból lett egyébként a mai Detroit Pistons NBA-franchise). 1947-ben az ABL-ben vezette el a végső győzelemig a Baltimore Bulletst, ekkor már mint játékos-edző, mely kettős szerepkörét a csapat BAA-be kerülése után is megtartotta, ezzel Bill Russell mellett a liga történetének egyetlen olyan személyisége, aki játékos-edzőként tudott bajnoki címet nyerni. A fénykorában látványos passzairól, kemény védekezéséről és "clutch" dobásairól is elhíresült Buddy 1950-ben fejezte be végleg a játékot, majd a Georgetown egyetemen, a '60-as években "modern" Baltimore Bulletsnél és a '70-es évek elején az ABA-ban is edzősködött. 1994-ben beválasztották a Halhatatlanok Csarnokába. 1998-ban hunyt el, 80 évet élt.

Herm "Red" Klotz. A mindössze 170 centis hátvéd 11 meccsen játszott az alapszakaszban 1947/48-ban, a döntőben 4 mérkőzésen került pályára és jutott el összesen 3 pontig, de ezáltal is mind a mai napig ő a valaha volt legalacsonyabb játékos, aki NBA-bajnoki címet nyert. Profi pályafutása ezzel be is fejeződött, később arról vált híressé, hogy ő lett a GM-je a ma is létező Washington Generals elnevezésű kosárlabdacsapatnak, melynek egyetlen funkciója az, hogy a világot járva bemutató meccseket játsszon (és veszítsen el) a Harlem Globetrotters ellen. Az ötvenes évektől egészen 1995-ig menedzselte Klotz a csapatot, sőt, 68 éves koráig (!) irányítóként játszott is a Generals színeiben. Talán ennek is köszönheti igen hosszú életét, 93 évesen halt meg 2014-ben.

Grady Lewis. A 201 centiméter magas bedobó szezon közben érkezett Baltimore-ba a St. Louis Bomberstől, és meccsenként átlag 7 pontot szerezve segítette hozzá a csapatot a bajnokság megnyeréséhez. A döntőben az ötödik mérkőzésen volt a legeredményesebb, 10 pontot szerezve. 1949-ben visszavonult az aktív játéktől, de 1950-ig még edzette ezt követően a St. Louis Bomberst. 2009-ben hunyt el, 91 éves korában.

Carl Meinhold. A cserehátvéd ötpontos meccsenkénti átlaggal vette ki a részét a Bullets bajnoki címéből. Két szezont töltött a ligában, később az ABL-ben, illetve a fentebb már említett Washington Generalsnál is játszott. Szomorú update: Carl Meinhold 2019. február 23-án, 92 éves korában elhunyt, ezzel az 1948-as BAA-bajnokcsapat utolsó tagja is távozott az élők sorából.

Chick Reiser. Az 1914-es születésű Reiser volt a csapat legidősebb játékosa, az alapszakaszban 11.5 pontot szerzett mérkőzésenként, a döntőben pedig az utolsó két meccsen volt a legjobb, 13, illetve 16 pontjával. Az 1938 óta különféle profiligákban szereplő Reiser 1950-ben vonult vissza, az 1951/52-es szezonban ő volt egy ideig a Bullets edzője. 81 évesen halt meg 1996-ban.

Dick Schulz. A 188 centis magasságával hátvédet és bedobót is játszó Schulz 8 pontos átlagával járult hozzá a bajnoki elsőséghez. Szintén igen sok, ma már nem feltétlenül létező csapatnál szerepelt 1946 és 1950 között, a Cleveland Rebels, a Toronto Huskies, a Washington Capitols, a Tri-Cities Blackhawks és a Sheboygan Red Skins játékosa is volt. Több csapattársához hasonlóan ő is 1998-ban halt meg, 81 éves volt.

Connie Simmons. A döntő egyik főszereplője volt az 1948 februárjában Bostonból Baltimore-ba cserélt center, a fináléban négy alkalommal is a csapat legjobb pontszerzőjének bizonyult, és az egész rájátszást tekintve 17 pontos átlaggal vezette a Bulletst. Simmons 1956-ig játszott a ligában, 1949-ig erősítette a Baltimore-t, majd 1954-ig a New York Knicks játékosaként tevékenykedett. Az 1989-ben elhunyt center nevével fogunk még találkozni, ugyanis a Syrause Nationals 1955-ös NBA-bajnokcsapatának is tagja volt.