Derek Smith élete és megpróbáltatásai

21 évvel ezelőtt, 1996. augusztus 9-én, mindössze 34 éves korában elhunyt az egykori NBA-játékos, akkor éppen a Washington Bullets segédedzőjeként dolgozó Derek Smith. Bár nevére minden valószínűség szerint ma már csak a legelvakultabb Clippers-szurkolók emlékeznek (már amennyiben beszélhetünk elvakult Clippers-szurkolásról egyáltalán), a nyolcvanas évek derekán egy rövid ideig úgy vélték a hozzáértők, Derek Smith lehet Michael Jordan legnagyobb riválisa a dobóhátvéd poszton az NBA-ben.

Derek Smith 1961-ben született, rendkívül szegény, tizennégy gyermekes családban nevelkedett egy Georgia állambeli kisvárosban, Hogansville-ben. Kosárlabda-tehetsége oly szembeötlő volt, hogy már 16 éves korában beajánlották a Louisville egyetem kosárcsapatába. Smith 1978-ban meg is jelent a Louisville egyetem campusán, összes ingóságával egy papírszatyorban, a helyi vezetők pedig érthető módon először vonakodtak bármit is kezdeni az ismeretlen 16 évessel. Hogy aztán mégis sikerült jó benyomást tennie a messziről jött gyereknek, azt jól jelzi, hogy 1979-ben már kezdő volt a Louisville Cardinals csapatában, és 1980-ban meg is nyerte velük az NCAA bajnoki címét! Az egyetem négy évét követően egyenes útja vezetett az 1982-es NBA-draftra, ahol a Golden State Warriors választotta ki a második körben.

Második körös kiválasztottként Dereknek bizony nagyon meg kellett küzdenie a helyéért az NBA-ben, és kezdetben úgy tűnt, elbukja ezt a küzdelmet. Al Attles, a Warriors vezetőedzője minden áron négyes poszton, erőcsatárként akarta játszatni a fiatal tehetséget, aki viszont túl alacsony volt ahhoz, hogy eredményes tudjon lenni a palánk alatti csatákban, és lehetőséget sem nagyon kapott a bizonyításra. Csak 27 meccsen léphetett pályára újoncidényében, nem igazán érezte jól magát a Warriors rendszerében, és a szezon végeztével nem is marasztalták, elküldték a csapattól.

Jim Lynam, aki 1983-ban a San Diego Clippers vezetőedzője volt, egy nyári edzés közben figyelt fel az épp csapat nélkül levő, de a visszatérés érdekében szorgalmasan dolgozó Derekre, és nagyon megtetszett neki a fiatal játékos erőtől duzzadó, energikus játéka. Lynam felkarolta Smith-t, aki egyéves, minimum szerződést írhatott alá a Clippersszel, és az 1983/84-es idény végére már a Clippers kezdőcsapatában találta magát. Lynam edző a kettes poszton szerepeltette Smith-t, ahol tökéletesen megtalálta a helyét, a rohamosan fejlődő Derek második idényében már tíz pontot átlagolt meccsenként, az igazi áttörést pedig a következő, 1984/85-ös idény hozta el számára.

A Clipperstől kapott új, immáron kétéves szerződéssel a zsebében Smith robbantott, és meccsenkénti 22.1 pontos átlagával a csapat legjobb dobójává fejlődött, mindezt hátvédek esetében elképesztő, 53%-os mezőnyszázalékkal tette. Ugyan a Clippers csak 31 meccset nyert az idényben, és nem jutott a rájátszás közelébe (Smith mentorát, Jim Lynamet el is küldték a kispadról szezon közben), Derek játéka bizakodásra adott okot az előző nyáron Los Angelesbe áttelepült franchise-nál. Smith elsősorban annak köszönhette dominanciáját, hogy nem csak kiváló dobó volt, de magasságát és testi erejét remekül tudta kamatoztatni általában nála alacsonyabb és könnyebb védőivel szemben (ne felejtsük el, két éve még négyes poszton szerepeltette őt a Golden State), így ellenállhatatlanul tudott a kosárra törni, a gyűrű közelében pedig vagy zsákolt egy óriásit, kihasználva kiváló rugóit, vagy fineszes palánk alatti megoldást alkalmazva szerzett kosarat. Támadóarzenáljának sokszínűségét 1984. november 30-án a Chicago Bulls újonc szupersztárja, Michael Jordan is megcsodálhatta, amikor Smith 33 pontot dobott csapata ellen, míg az ifjú MJ-t 20 egységen tartotta. Nem telt el sok idő, és Derek Smith nevét Michael Jordanével hamarosan egy kontextusban emlegette a szaksajtó, mint a kettes poszt két legígéretesebb ifjú játékosát az NBA-ben.

Smith (háttal, 18-assal) Michael Jordan ellen 1984-ben (clippercurse.com)

1985/86-ban a Clippers, bízva Smith további fejlődésében, már köré építette fel csapatát, melynek kerete tán a legerősebb volt azóta, hogy a franchise elköltözött kezdeti sikerei helyszínéről, Buffalóból, és Clippersként funkcionált. Derek mellett a pontokért az ötszörös All-Star dobóhátvéd, Marques Johnson felelt, a csapatot a Lakersszel kétszeres bajnok, kétszeres All-Star irányító, Norm Nixon mozgatta, csatlakozott ráadásul hozzájuk Nixon korábbi lakerses csapattársa, az akkorra már négyszeres bajnok kiscsatár, Jamaal Wilkes is. Bill Waltont, a korábbi MVP centert, aki a Clippersnél töltött négy szezonja alatt csalódást okozó módon elsősorban csak sérüléseivel küzdött, a Bostonhoz passzolta el a Clippers, cserébe az 1981-es nagydöntő MVP-je, Cedric Maxwell érkezett a Celticstől. Elöl és a palánk alatt a kiválóan védekező és blokkoló center, James Donaldson, valamint a kőkemény másodéves erőcsatár, Michael Cage szedték a lepattanókat és félemlítették meg az ellenfeleket. A Clippers az idényt 5-0-ával kezdte, úgy, hogy Derek Smith ott folytatta, ahol az előző szezon végén abbahagyta, 27 pontot átlagolt a szezon első kilenc mérkőzésén - mígnem egy Seattle elleni meccsen térdsérülést nem szenvedett.

Elsőre nem tűnt súlyosnak az eset, a csapat orvosai 4-6 hét kihagyást jósoltak Dereknek, aki ennek megfelelően 1985 karácsonyának környékén vissza is tért a pályára. Mozgása azonban nem volt az igazi, továbbra is fájdalmat érzett a térdében, így mindössze két lejátszott meccs után újra a sérültlistára került, és sajnos ott is töltötte Clippers-pályafutása hátralevő részét. Smith térdében elszakadtak a porcszövetek, műtétre volt szüksége, a szezon hátralevő részét kihagyta, ráadásul felépülését egy rejtélyes betegség is nehezítette, mint utóbb kiderült, mononukleózist kapott el. A Clippers vezetősége és szurkolói nehezen viselték legjobb játékosuk kidőlését és a szép reményekkel indult szezon széthullását, ennek következtében még azzal is megvádolták Smith-t, hogy betegségét csak szimulálja, ezzel próbálva elodázni, hogy vissza kelljen térnie a pályára. Több se kellett az önérzetes Dereknek, bejelentette, hogy nem kíván többé a Clippersnél játszani, miután következő év nyarán lejár a szerződése, eligazol, és ha a Clippers meccselné bármely más csapat érte adott ajánlatát és ezzel megtartaná, akkor inkább kiüli az egész következő szezont.

Így ért hát idő előtt sajátos, Clippersre jellemző véget a "Derek Smith-éra". Ez sem tántorította ugyanakkor el a Sacramento Kingst attól, hogy Dereket minden idők legjobban fizetett hátvédjévé tegye: 1986 nyarán öt évre 4,5 millió dollárért szerződtették Smith-t, ez volt a legnagyobb összegű szerződés, amit "guard" poszton szereplő játékos valaha is kapott az NBA addigi történetében. A kor átigazolási szabályainak megfelelően a Kingsnek "kompenzációt" kellett fizetnie a Clippersnek a szabadügynök Smith szerződtetéséért, a Clippers pedig megkérte az árát: a Kings a teljes kezdő hátvédsorát (Larry Drew és Mike Woodson), illetve két draftjogát adta át Derek előző csapatának. A csillagászatinak számító szerződés azonban csak arra volt jó, hogy óriási, szükségtelen nyomás alá helyezze Smith-t: térdsérüléséből ugyanis sosem tudott teljesen felépülni, robbanékonysága, atletikussága már a múlté volt, mint ahogy elképesztő mezőnybeli hatékonysága is. Elveszítve legfőbb fegyvereit, a gyorsaságát, betöréseit és palánk alatti játékát, Smith jobb híján középtávoli dobásokkal szerezte pontjait, több-kevesebb sikerrel. Térde állapota rosszabbodott, három műtéten is átesett emiatt, illetve műteni kellett a szeme, a csípője és könyöke különféle sérülései miatt is. Hiába dolgozott keményen és vett részt fél lábon ugrálva is a Kings edzésein, hamarosan a fizetését sokalló csapattársai és a csalódott szurkolók is ellene fordultak.

Derek három szörnyű idényt húzott le Sacramentóban, végül 1989 februárjában, egy Jerry Reynolds edzővel való összetűzést követően a Kings kivásárolta a szerződéséből és szabadlistára tette. Ismét az az ember sietett segítségére, aki annak idején a Clippershez vitte: Jim Lynam, aki ekkor a Philadelphia 76ers edzője volt. Smith a Sixershez szerződött, és cserejátékosként ugyan, de végre csapatszintű sikereket élhetett át: a fiatal Charles Barkley vezette Philadelphia 1989-ben 46, 1990-ben 53 meccset nyerve jutott a rájátszásba. 1989/90-ben, egyetlen teljes philadelphiai szezonjában Derek a kispadról beszállva 9 pontot átlagolt meccsenként 50% feletti dobáspontossággal, sőt, 1990 márciusában pár meccsen kezdőként is pályára tudott lépni - ez pedig sajnos pont a legrosszabbkor, a rájátszás kezdete előtt ismét a sérültlistára juttatta a térde miatt. Smith a kispadról nézte javarészt végig, ahogy a Sixerst kiejti a playoff második körében a Chicago Bulls és az a Michael Jordan, akinek egykoron legfőbb jövőbeli riválisának tartották őt.

Derek ismét Jordannel küzd, csak ezúttal már philadelphiai színekben (celticslife.com)

1990 szeptemberében újabb térdműtéten esett át az ismét szabadügynökké lett Smith. Maga sem tudta, fog-e még valaha játszani az NBA-ben, ám aztán decemberben a szezon végéig szóló szerződést adott neki a Boston Celtics. A tizenhatszoros bajnok franchise továbbra is a veterán "Nagy Hármas", Larry Bird, Kevin McHale és Robert Parish köré épült, ám mindhárman túl voltak már ekkor karrierjük zenitjén. A Celtics nem siettette Derek visszatérését, sőt, egészen áprilisig a sérültlistán jegelték, végül az alapszakasz legvégén két meccsen pályára léphetett, majd némileg meglepő módon a Celtics playoff-keretébe is benevezték. A bostoniak az 1991-es rájátszás első körében a fiatal és lelkes Indiana Pacers gárdájával csaptak össze, és ez a párharc hozta el a lehetőséget a sok gyötrelmet átélt Derek Smith számára, hogy ha egy rövid ideig is, de ismét reflektorfénybe kerüljön.

Az öregedő Bird, McHale és Parish nem igazán tudták ugyanis tartani a lépést a Pacers fiatal dobógépeivel, Reggie Millerrel és Chuck Personnal. Különösen Person volt elemében, aki a sorozat második meccsén 39 pontot dobva (közte akkoriban playoff-rekordot jelentő hét triplával) győzelemre vezette az Indianát a Celtics csarnokában. Négy meccs után 2-2-re álltak a felek, a mindent eldöntő ötödik találkozót Bostonban játszották. Person, önbizalomtól duzzadva, ismét megállíthatatlanul termelte a pontokat - ekkor vette elő a Celtics-edző Chris Ford a kispad végéből az addigi négy meccsen összesen 20 percet kapó Derek Smith-t, és bízta meg Chuck Person őrzésével. Smith, bal térdén egy óriási kötéssel és telenyomva fájdalomcsillapítókkal, hősiesen felvette a kesztyűt Personnal szemben, árnyékként követte mindenhová, némi trash talk segítségével a fejébe is belemászott, kizökkentette nyugalmából és dobóformájából. Derek a védekezés mellett a támadásból is kivette a részét, pár régi önmagát idéző betöréssel 12 pontig jutott, a Celtics végül megnyerte a mérkőzést és a párharcot. Derek Smith-t hősként ünnepelte a Boston Garden közönsége.

Újságkivágás arról a bizonyos Chuck Person elleni nagy csatáról (celticslife.com)

A Celtics aztán a rájátszás második körében kikapott a Detroittól, és kiesett. Derek Smith karrierje az NBA-ben ezzel a sorozattal ért véget. Állandóan sérült térde az 1991-es rájátszást követően végleg felmondta a szolgálatot, és bár a Celtics szívesen látta volna soraiban a következő idényben is, Derek inkább bejelentette visszavonulását. Miután 29 éves korában abbahagyta a játékot, idejét teljes egészében a családjának szentelte, ám 1994-ben, immáron harmadszorra élete során, az akkor épp a Washington Bullets vezetőedzőjévé frissen kinevezett Jim Lynam juttatta vissza az NBA vérkeringésébe, amikor segédedzői pozíciót ajánlott neki a Bulletsnél. Smith - miután NBA-pályafutása során volt kallódó fiatal tehetség, feltörekvő szupersztár, túlfizetett közellenség és valószínűtlen playoff-hős is - tapasztalatát remekül tudta kamatoztatni edzőként a fiatal washingtoni játékosoknál, akikkel remek kapcsolatot épített ki, Chris Webbertől kedzve Juwan Howardon át a forrófejű újonc Rasheed Wallace-ig és a fakezű center Jim McIlvaine-ig (utóbbival különösen sokat foglalkozott Derek, és McIlvaine javarészt neki köszönhette az 1996 nyarán kapott, nagy vihart kavaró, hét éves, 33 millió dolláros szerződését, amit a Seattle adott neki). A potenciáltól duzzadó Bullets 1996-ban a rájátszásba is bejutott, ahol Michael Jordan és a 72-10-es Bulls kisöpörte ugyan őket az első körben, de a jövő fényesnek tűnt mind a csapat, mind az edzőként végre a helyét igazán megtaláló Derek Smith számára. Ám ekkor következett be a legdurvább csavar történetében.

1996 augusztusának elejére a Bullets egy hajótúrát szervezett leghűségesebb bérletesei számára. Az úton részt vettek a csapat egyes játékosai, vezetői, az edzői stáb tagjai és családtagok is, így Derek és felesége, Monica, valamint két gyermekük, a 10 éves Sydney és a 8 éves Nolan is. A túra utolsó napján, 1996. augusztus 9-én este a Bullets hajója épp a Bermudáktól tartott a floridai partok felé, Monica elment lefektetni a két gyereket, amíg Derek a fedélközben békésen beszélgetett utastársaival. Először mindenki azt hitte, csak szórakozik, amikor Derek feje beszéd közben váratlanul hátracsuklott. Tim Legler, a Bullets dobóhátvédje, és Wes Unseld (a franchise-legenda center, akkor épp a Bullets GM-je) siettek először Smith segítségére. Lefektették és nekiálltak újraéleszteni, majd hamarosan érkezett az orvosi stáb is, de nem tudtak már mit tenni. Derek Smith szíve megállt, az egykori játékos, közkedvelt edző és családapa mindössze 34 évesen meghalt.

Smith mind játékosként, mind edzőként olyan szintű tehetséggel rendelkezett, amely által a legnagyobbak közé emelkedhetett volna - de játékosként a térdsérülése, edzőként pedig fájdalmasan korai halála miatt sosem tudjuk meg, mire lett volna képes, ha több idő adatik neki kibontakozni. Bár karrierje első felében a Warriorstól, a Clipperstől és a Kingstől sem a legvidámabb körülmények között távozott Smith, szorgalma, kitartása és küzdeni tudása miatt nagy tiszteletet vívott ki magának ligaszerte, és a Bullets segédedzőjeként is egyértelműen pozitív hatást tudott gyakorolni játékosaira. Bostonban, ahol mindössze 12 meccset játszott, a mai napig az 1991-es playoff hőseként ápolják emlékét a szurkolók. Derek tisztelői oly sokan voltak, hogy halála után két búcsúztatást is tartottak részére, egyet egyetemi sikerei helyszínén, Louisville-ben (több, mint 3000 résztvevővel!), és egyet szülővárosában, Hogansville-ben. Derek nem élhette meg sajnos azt sem, hogy fia, Nolan kövesse őt az NBA-be. Nolan Smith húsz évvel apja visszavonulása és tizenöt évvel halála után, 2011-ben mutatkozhatott be a ligában, két szezont töltött a Portland TrailBlazersnél, jelenleg pedig a Duke egyetem csapatánál segédedző.

Derek családja körében (celticslife.com)

Emlékezzünk hát Derek Smith-re, akinek példája jól mutatja, milyen kevésen is múlik, hogy egy óriási tehetségből mai napig legendaként emlegetett szupersztár válik, vagy megmarad mára rég feledésbe merült egykori ígéretnek.