Az 1961/62-es NBA-szezon elképesztő egyéni teljesítményeket hozott, ebben az idényben került sor Wilt Chamberlain 100 pontos mérkőzésére és ekkor produkálta mostanság sokat emlegetett tripla-dupla szezonátlagát Oscar Robertson. Csapatszinten azonban mindettől függetlenül folytatódott a Boston Celtics egyeduralma, sorozatban negyedik bajnoki címüket szerezték a Kelták.
Elképesztően gyors tempó, rengeteg rádobás, sok pont és még több lepattanó - a támadóidő 1954-es bevezetésének hatása mondhatni kicsúcsosodott 1961/62-re, amikorra a játék sebessége olyan mértékben nőtt meg az NBA-ben, ami azelőtt és azóta sem látott egyéni statisztikákat eredményezett. Wilt Chamberlain, a Philadelphia Warriors centere 1962. március 2-án a New York Knicks elleni győztes meccsén 100 pontot szerzett (épp ezen a héten volt e mérkőzés 55. évfordulója), és NBA-történelmi csúcsot jelentő 50.4 pontos szezonátlagot produkált. Oscar Robertson, a Cincinnati Royals másodéves irányítója átlag 30.8 ponttal, 12.5 lepattanóval és 11.4 gólpasszal tripla-dupla szezonátlagot ért el (ezt üldözi most, 55 évvel később az Oklahoma City Thunder sztárja, Russell Westbrook). Elgin Baylor a Los Angeles Lakersből 38.3 pontot és 18.6 lepattanót tett a közösbe úgy, hogy sorkatonai szolgálata miatt csak 48 alapszakasz-meccsen lépett pályára. Walt Bellamy, a ligához újonnan csatlakozó Chicago Packers centere 31.6 pontot és 19 lepattanót átlagolva lett az Év Újonca.
Ebben az őrületben is meg tudta őrizni stabilitását a háromszoros bajnoki címvédő Boston Celtics, akik az immáron 80 meccsből álló alapszakasz során 60 győzelmet arattak, szellemi vezérük, Bill Russell zsinórban másodszorra kapta meg a Legértékesebb Játékos díját. A Celtics mögött Chamberlain és a Warriors végzett másodikként 49 győzelemmel, a két gigász a keleti csoportdöntőben össze is csapott, párharcuk a Celtics hétmeccses sorozatban aratott, 4-3 arányú győzelmével zárult. Nyugaton eközben egyfajta korszakváltás történt, az öt év alatt négy nagydöntőt játszó St. Louis Hawks a rájátszásba sem jutott be, a Baylor és Jerry West vezette Los Angeles Lakers 54 győzelmével végzett a csoport élén, majd a playoffban legyőzték a Robertsont és a Cincinnati Royalst kiejtő Detroit Pistonst, és 1959 utáni első fináléjukra készülhettek.
A első Boston Celtics-Los Angeles Lakers döntő (három évvel korábban a Lakers még Minneapolisban játszott, és akkor simán, 4-0 arányban kikaptak a Bostontól) epikusra sikeredett. A Celtics szerzett vezetést az első meccsen (122-108, 1-0), majd a Lakers Jerry West 40, valamint Baylor 36 pontjával győzni tudott Bostonban a második mérkőzésen, és ezáltal egyenlített (122-129, 1-1). A harmadik találkozón, immáron Los Angelesben West három másodperccel a találkozó vége előtt ellopta a labdát Sam Jones bedobásánál, végigfutott a pályán, és buzzer-beater kosarával a Lakers átvette a vezetést a sorozatban (117-115, 1-2). A Celtics persze egyenlített a következő összecsapáson (103-115, 2-2), de a Bostonban rendezett ötödik menetben még a Kelták elképesztő védekezése sem tudta megállítani Elgin Baylort, aki 61 pontot dobott (ez a mai napig fennálló NBA-döntőbeli rekord!), és mellé még 22 lepattanót is szerzett, győzelemre vezetve az övéit (121-126, 2-3). Los Angeles ünnepre készült a hatodik mérkőzésen, de Sam Jones 35 pontjának köszönhetően a Celtics győztesen távozott Hollywoodból (105-119, 3-3), és kiharcolta a mindent eldöntő hetedik meccset.
A mindent eldöntő hetedik meccs pedig az egyik legemlékezetesebb összecsapás lett az NBA történetében. A felek végig fej-fej mellett haladtak Bostonban, a negyedik negyednek 75-75-ös döntetlen állásról vágtak neki. A Celtics ezután elhúzott, de a Lakers 88-88-nál kiegyenlített, ráadásul Baylort ezúttal sem lehetett tartani, a dobógép 38 pontnál járt, Tom Heinsohn, Tom "Satch" Sanders és Jim Loscutoff egyaránt kipontozódott már róla. A helyükre beálló sokadik csereember, Gene Guarilia azonban hősies védekezést mutatott be Bayloron, így Russell és Sam Jones vezetésével ismét a Boston tett szert előnyre. A Celtics 100-96-ra vezetett egy perccel a vége előtt, ám Frank Selvy, a Lakers hátvédje két kosarával a vendégek ismét egalizáltak, majd Frank Ramsey elrontott dobása után a győzelemért támadhattak! Selvy azonban elhibázta a győztesnek szánt tempót (elmondása szerint őt Bob Cousy, Baylor elmondása szerint őt meg Russell és Sam Jones egyaránt faultolta az utolsó támadás során, de a bírók sípja néma maradt), következett a hosszabbítás, ahol a holtfáradt Baylor már nem tudott betalálni, a Boston 110-107-re begyűrte a Lakerst, és ismét bajnok lett. Baylor 41, West 35 ponttal zárta a hetedik mérkőzést, a győztes csapatban Bill Russell 30 pontot és 40 lepattanót szerezve volt ismét a legfontosabb alkalommal a legjobb.
 |
| Hátsó sor: Frank Ramsey, Tom "Satch" Sanders, Tom Heinsohn, Bill Russell, Gene Guarilia, Jim Loscutoff, Carl Braun, Buddy LeRoux segédedző. Elülső sor: K.C. Jones, Gary Phillips, Walter A. Brown tulajdonos, Red Auerbach vezetőedző, Louis A.R. Pieri társtulajdonos, Bob Cousy, Sam Jones. |
Carl Braun. Utolsó NBA-szezonja erejéig csatlakozott a Celticshez az addigi teljes karrierjét a New York Knicksnél töltő, 34 éves Braun, aki ugyan percember volt már csupán a bajnokcsapatban, de az ötvenes években a liga legjobb hátvédjei közé tartozott. 1953 és 1957 között zsinórban ötször volt ott az All-Star mérkőzésen, tagja volt az 1953/54-es All-NBA második csapatnak (sőt, még az 1947/48-as All-BAA második csapatnak is), 1953-ban pedig nagydöntőt játszott a New Yorkkal. A visszavonulása után Wall Street-i brókerként dolgozó Braun 2010-ben, 82 éves korában halt meg.
Bob Cousy. Az utolsó előtti idényét futó legendás irányító természetesen ott volt még az All-Star mérkőzés kezdőcsapatában 1962-ben, de karrierje során először már nem fért be az All-NBA első csapatba, csak a második ötösben kapott helyt. A nagydöntőben volt azért 23 és 24 pontos teljesítménye is, és a hetedik meccs rendes játékidejének legvégén kulcsfontosságú védekezést mutatott be Frank Selvy ellenében (aki persze, mint azt fentebb már említettük, a mai napig esküszik rá, hogy Cousy faultolta).
Gene Guarilia. A csereember élete nagy pillanatát hozta el az 1962-es döntő hetedik mérkőzése, Guarilia volt ugyanis az, akit Red Auerbach pályára küldött Heinsohn, Satch Sanders és Jim Loscutoff kipontozódása után Elgin Baylor ellen védekezni a hetedik meccs hajrájában, ő pedig annak ellenére, hogy a döntő előző hat meccsén addig összesen egyetlen percet játszott, állta a sarat, hősies teljesítményével a mérkőzés után Bill Russell dicséretét is kiérdemelte.
Tom Heinsohn. "Tommy Gun" karrierje legmagasabb pontátlagát érte el az 1961/62-es alapszakaszban (22.1), ott volt az 1962-es All-Star meccsen, és az All-NBA Second Team soraiban úgyszintén. A nagydöntő második és ötödik meccsén volt ezúttal ő a Celtics legjobb dobója, 27, illetve 30 ponttal.
K.C. Jones. Megnövekedett játékidejét (közel 26 perc mérkőzésenként) 9.2 pontos, karriercsúcsot jelentő átlaggal, valamint meccsenkénti 4-4 lepattanóval és gólpasszal hálálta meg a negyedéves hátvéd 1961/62-ben, és persze a tőle megszokott kemény védekezést is hozta. A döntő hét meccséből négyszer is elérte a tíz pontot, miközben azt az igen hálátlan feladatot is el kellett látnia, hogy Jerry Westet fogja.
Sam Jones. Bill Sharman visszavonulásával a kezdő kettes pozícióját megöröklő Sam Jones pályafutása során 1962-ben volt először All-Star, átlag 18.4 pontot dobott meccsenként az alapszakaszban, a rájátszásban pedig több, mint húszat, és ekkoriban kezdett a liga egyik legjobb "clutch" játékosává válni. A Philadelphia Warriors elleni keleti döntő hetedik meccsén ő dobta a Celtics győztes kosarát Wilt Chamberlain fölött, a nagydöntő utolsó mérkőzésének hosszabbításában pedig öt pontot szerzett, és Bill Russellel együtt győzelemre vezette a Bostont annak ellenére, hogy a meccs rendes játékidejében borzalmasan dobott. A finálé első és hatodik meccsén is ő volt a Celtics legjobb dobója, a hetedik találkozón végül 27 pontig jutott.
Jim Loscutoff. Az igen kemény magasember átlag 5 ponttal, 4 lepattanóval és - K.C. Jones-hoz hasonlatos módon - a statisztikában nyomot nem hagyó lelkes játékkal, kemény védekezéssel volt továbbra is biztos pont a Celticsnél, bár 1962-ben már 32 éves volt, és játékideje egyre inkább csökkent.
Gary Phillips. Az újonc hátvédnek ez volt az egyetlen bostoni idénye, és egyetlen bajnoki címe is, 1966-ig tartó karrierje hátralevő részét a San Francisco Warriorsnál töltötte. Legjobb szezonja az 1963/64-es volt, amikor 10 pontot, 4 lepattanót és 3 gólpasszt átlagolt az abban az évben nagydöntőt játszó (és a Boston ellen elveszítő) Warriors színeiben. Manapság a 77 éves Phillips feleségével Texasban él.
Frank Ramsey. A mindig konzisztens Ramsey 1961/62-ben is menetrendszerűen szállította meccsenkénti 15 pontját és 5 lepattanóját. Bár a rájátszásban az ekkor már főleg hatodik emberként használt swingman nem volt olyan hatékony, mint az elmúlt évek során, amikor nagyon kellett, odatette magát, a nagydöntő mindent eldöntő hetedik meccsén 23 pontot szerzett.
Bill Russell. Karrierje legmagasabb, 18.9 pontos átlaga mellé 23.6 lepattanót szedett le mérkőzésenként az alapszakaszban Russell, ezzel ismét kiérdemelte az MVP-címet, de ismét csak az All-NBA második csapatba szorult Chamberlain mögött, aki az All-Star meccsen is kezdő volt Russell ellenében. A keleti csoportdöntőben aztán kiélezett csatában ismét felülkerekedett riválisán a Boston centere, a sorozat hetedik meccsén szokatlanul kevés, 22 ponton tartva a nagy Wiltet. A nagydöntőben is a hetedik meccs hozta el Russell legjobb teljesítményét, 30 pontja mellé leszedett 40 lepattanójával saját döntőbeli rekordját állította be.
Tom "Satch" Sanders. Az alapszakaszban 11 pontot és 9.5 lepattanót tett átlagosan hozzá a Celtics sikereihez, a rájátszásban pedig hasznos és lelkes védekezéssel segítette a Bostont a végső győzelemhez a másodéves kiscsatár, miközben olyan játékosokat kellett fognia, mint Elgin Baylor, vagy a keleti döntőben a Chamberlain melletti másik philadelphiai dobógép, Paul Arizin. Sanders a döntő hatodik meccsén 20 pontjával nyújtotta legjobb teljesítményét a sorozatban.
Vezetőedző: Red Auerbach.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése