Az ember, akit Michael Jordan előtt draftoltak

A héten, március 17-én ünnepli 56. születésnapját Sam Bowie, az az egykori NBA-játékos, akire sajnálatos módon már csak azért emlékeznek szerte a világon, mert őt választotta ki az 1984-es draft 1/2-es pickjével a Portland TrailBlazers - az 1/3-as pozícióban így a Chicago Bullsé lett Michael Jordan játékjoga. Írásunkban visszatekintünk nem csak Bowie karrierjére, hanem a kosárlabda-történeti fordulópontnak számító 1984-es NBA-draftra is.

Mai ismereteink birtokában már nehezen hihető, de az 1984-es NBA-draftot megelőzően korántsem a North Carolina egyetem ifjú sztárja, Michael Jordan volt a konszenzusos 1/1-es választás. A csapatépítés első számú szabálya ugyanis még a '80-as évek NBA-jében is úgy hangzott: "Végy egy jó centert!". Ebből kifolyólag az évtized során a legjobban a ligába várt egyetemi sztárok - Ralph Sampson, Hakeem Olajuwon, Patrick Ewing vagy David Robinson - kivétel nélkül centerek voltak.

Michael Jordan a North Carolina egyetem mezében (sportsmockery.com)

1984 volt az utolsó év a "draft lottery" bevezetése előtt. Hogy kié lesz az 1/1-es draftjog, az pénzfeldobással dőlt el a Keleti és a Nyugati Főcsoport legrosszabb mérlegével végző két csapat között. A vizsgált évben Keleten az Indiana Pacers, Nyugaton a Houston Rockets (akik egyébként az előző évi, 1983-as játékostoborzón is elsőként választhattak, akkor Ralph Sampsont hozták el) zárt utolsóként, a Pacers pickjét ugyanakkor egy 1981-es játékoscserének köszönhetően a Portland TrailBlazers birtokolta.

A Blazers 1979 óta vágyott egy új franchise-center érkezésére, ekkor történt ugyanis, hogy sorozatos sérüléseit követően a legendás középjátékos, Bill Walton botrányos körülmények közepette elhagyta Portlandet. A Blazers fente is a fogát Olajuwonra, aki tökéletes párosítás lett volna egy évvel korábban draftolt tehetséges ifjú dobóhátvédjük, Clyde Drexler mellé, Drexler és Olajuwon ráadásul jól ismerték egymást, hiszen a houstoni egyetemen csapattársak voltak. Nem volt ugyanakkor szerencséje az oregoniaknak, a pénzfeldobást a Rockets nyerte, és tudni lehetett, hogy ők is a nigériai születésű, ekkor még "Akeem" néven futó későbbi legendát fogják első helyen elvinni.

Akeem Olajuwon és Clyde Drexler a Houston egyetem mezében (sportstalkflorida.com)

Hogy Michael Jordan kiemelkedő tehetség, azt ekkor sem vitatta senki NBA-berkekben, a Blazers ugyanakkor úgy látta, hogy egyszerűen nem fér be a csapatba, hiszen kettes poszton a jövő emberének szánt Drexler mellett a kétszeres All-Star Jim Paxson (All-NBA Second Team-tag 1984-ben) is ott pattogtatott. Meglevő centerük, Mychal Thompson kiváló játékos volt ugyan, de 208 centis magasságával túl alacsonynak vélték ahhoz, hogy eredményesen tudjon fellépni a Lakers és Kareem Abdul-Jabbar ellen (márpedig akkoriban Nyugaton ez volt az első számú szempont egy bajnoki címre vágyó csapat középjátékosának megítélésénél), és maga Thompson is jobb szeretett volna lekerülni a négyes posztra. A Blazers tehát hiába maradt le Olajuwonról, továbbra is elszánt volt a tekintetben, hogy centert akar draftolni, és nem érdekli őket Jordan, ezt az is mutatja, hogy Wayne Coopert, Thompson cseréjét nem sokkal a draft előtt a Denverhez küldték, és az ügylet során egy újabb pontszórót, a hármas-négyes poszton bevethető Kiki Vandeweghe-t szerezték meg.

A 216 centi magas, ennek ellenére kimondottan jó mozgású, jól passzoló és atletikus Sam Bowie papíron tökéletesen illeszkedett a Blazers által megálmodott jövőképbe. A Kentucky egyetemről érkező magasember a '70-es évek végén az egyik legkeresettebb középiskolás játékos volt az országban, és egyetemi pályafutása is nagyszerűen indult, ám második idénye során eltörte a lábát, majd sérülten is játszott még hetekig - ennek eredménye egy műtét, majd két teljes évig tartó (!) kényszerpihenő volt. Bowie 1983-ban tért vissza a pályára a Kentucky színeiben, 10 pontot és 9 lepattanót átlagolva csapatával az NCAA Final Four mezőnyébe jutott, és az All-American második csapatba választották - úgy tűnt tehát, Bowie egészséges és készen áll arra, hogy az NBA-ben játsszon.

A Blazers persze korábbi kétéves kihagyása miatt fázott egy kicsit Bowie kiválasztásától, így még a draft előtt egy hét óra hosszan tartó (!) vizsgálatnak, tesztelésnek vetették alá korábban sérült lábát, a tesztek után azonban azt állapították meg, hogy Sam bírja a terhelést, minden rendben vele. Érthetetlen, hogy annak ellenére, hogy a Blazers szemmel láthatóan fel tudta mérni a Bowie választásával járó kockázatot (azért egy hétórás orvosi vizsgálat nem mondható megszokottnak), és még mindig ott volt számukra a lehetőség, hogy a rizikós vállalás helyett inkább a több fórumon is az 1984-es év legjobb egyetemi játékosának választott Jordant vigyék el, kitartottak előzetes elhatározásuk mellett. Így hát miután 1984. június 19-én az első NBA-draftját felkonferáló David Stern az első helyen Akeem Olajuwon kiválasztását jelentette be, a második pick végül valóban az ezen kissé maga is csodálkozó Sam Bowie lett.

Sam Bowie, David Stern és Aakem Olajuwon az 1984-es drafton (nydailynews.com)

Rod Thorn, a Bulls akkori GM-je későbbi visszaemlékezéseiben bevallotta, hogy ők maguk is sokáig gondolkodtak azon, mit csináljanak az 1/3-as pickkel - hogy, hogy nem, a Bulls is elsősorban egy centert szeretett volna draftolni, ám valószínűsíthető volt, hogy az első két helyen a Rockets és a Blazers Olajuwont és Bowie-t is elviszi előlük, így aztán sokáig azon voltak, hogy elcseréljék a picket egy középjátékosra. Olyan magasembereket szerezhettek volna meg érte, mint a seattle-i Jack Sikma, a Golden State-ből Joe Barry Carroll vagy a San Diego Clippersből Terry Cummings - remek játékosok, de egyikük sem egy eget rengető név. Ennek ellenére egyik üzlet sem jött össze. 

Ahogy közeledett a draft, úgy emelkedett aztán Jordan ázsiója, egyre többen kilincseltek hirtelen az 1/3-as draftjogért: az egyik legkitartóbb kérő a Philadelphia 76ers volt, akik többek között az 1983-as bajnokcsapatuk egyik kulcsemberét, Andrew Toney-t, majd pedig magát a legendás Dr. J-t, az öregedő Julius Ervinget is felajánlották a pickért cserébe; a Dallas pedig All-Star hátvédjével, az előző idényben közel 30 pontot átlagoló Mark Aguirre-rel próbálkozott. Talán a Bulls a fokozódó érdeklődés hatására döntött végül úgy, hogy megtartja a picket, és valamelyik center hajkurászása helyett mégiscsak elviszi Jordant. (Történelmi kontextusban Sam Bowie biztosan jobban jár, ha megvalósult volna az az abszurd szcenárió, hogy a Bulls is elmulasztja MJ kiválasztását mondjuk Terry Cummings megszerzése érdekében.)

Sam Bowie első NBA-szezonja egyáltalán nem sikerült rosszul: 76 meccsen 10 pontot, közel 8 lepattanót, 3 gólpasszt és 3 blokkot átlagolt, ő volt az egész liga harmadik legjobb dobásblokkolója. Bowie bekerült ezzel az All-Rookie First Team soraiba, teljesítménye azonban így sem volt összehasonlítható az Év Újonca díjat utcahosszal elhódító, és a Bullst egyből a rájátszásba vezető Jordanével. A Blazers reményei, hogy Bowie idővel beváltja a hozzá fűzött reményeket, és valóban franchise-centerré fejlődik, Sam második idénye során sajnos szertefoszlottak: Bowie 38 meccs lejátszása után eltörte a bal lábát. A sérülések ezt követően egészen elképesztő módon, sorozatosan jöttek: hiába épült fel és tért vissza Sam, 1986/87-es szezonból mindössze öt mérkőzés ment le, amikor ismét megsérült a fiatal center, ezúttal a jobb lábát törte. Egy év kihagyás után, az 1987-es előidény során melegítés közben megint fájdalmat érzett a jobb lábában, újabb fáradásos töréssel diagnosztizálták - a teljes 1987/88-as idényt kihagyta, 1988/89-ben is csak 20 meccsen tudott pályára lépni. Ezek voltak az utolsó szereplései portlandi mezben, a Blazers 1989 nyarán a New Jersey Netshez cserélte.

Szomorú, de sajnos gyakori látvány: a sérült Sam Bowie (kentucky.com)

Bár Bowie négy New Jersey-ben töltött éve során relatíve egészséges tudott maradni, és szép számokat is hozott (közel 15 pont, 10 lepattanó és 2 blokk meccsenként 1989/90-ben), elfeledett ember lett, akit ekkorra már hatalmas "bust"-nak könyveltek el a szupersztárrá fejlődött Jordan előtti kiválasztása miatt. 1993-ban (amikor MJ, immár háromszoros bajnokként, váratlanul visszavonult), Sam Bowie-t a Los Angeles Lakershez cserélte a New Jersey Nets, ahol még két évet eltöltött cserecenterként, ismét sok sérüléssel kínlódva. 1995-ben (amikor Jordan visszatért a pályára, és újabb három bajnoki cím megszerzése várt még rá) Sam Bowie befejezte kosárlabda-pályafutását, és úgy döntött, inkább lóversenyeztetéssel fog foglalkozni a jövőben.

Minden idők legnagyobb draft-buktája lenne-e Sam Bowie kiválasztása? Ha összehasonlítjuk Bowie karrier-statisztikáit (10 szezon, 10.9 pont, 7.5 lepattanó, 1.8 blokk, 14.6 PER) olyan, vele egy kategóriába sorolt nagy melléfogásokéval, mint Michael Olowokandi (9 szezon, 8.3/6.8/1.4, 10.7 PER), az ugyebár Jordan által draftolt Kwame Brown (12 szezon, 6.6/5.5./0.6, 12.5 PER), Darko Milicic (10 szezon, 6.0/4.2/1.3, 12.3 PER) vagy a Blazers történetének másik nagy befürdése, Greg Oden (3 szezon, 8.0/6.2/1.2, 18.7 PER), megállapítható, hogy Bowie számai egy kivétellel minden vizsgált "bust" minden vizsgált mutatóját meghaladják. Ráadásul Sam barátunk védelmében mind a sérülés-kártya (Oden), mind a "nem tehet róla, hogy ilyen magasan draftolták"-kártya (Milicic, vagy épp a közelmúltból Anthony Bennett) kijátszható.

Bowie és Olajuwon harca a pályán (nba.com)

Kétségtelenül az sem tett jót Bowie történelmi megítélésének, hogy Jordanen kívül még olyan legendák is őutána keltek el a drafton, mint Charles Barkley vagy John Stockton, illetve olyan All-Starok, mint Alvin Robertson, Kevin Willis vagy Otis Thorpe. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy bár az 1984-es draftot minden idők három legerősebbje közé sorolják, még így is három totális bukta szerepelt az első tíz kiválasztott között: a hatodikként elhozott Mel Turpin öt éves NBA-pályafutása során végig súlyproblémákkal küzdött (soha nem tudta feldolgozni a karrierje során őt ért kritikákat, pár évvel ezelőtt öngyilkos lett), a nyolcadik helyen draftolt Lancaster Gordon négy színtelen-szagtalan idényt játszott a Clippersnél, majd kikopott a ligából, az 1/10-es kiválasztott, Leon Wood pedig karrierje nagy részét a CBA-ben és Európában töltötte.

Legyünk igazságosak, Sam Bowie nem volt rossz kosárlabdázó, csak épp irdatlanul balszerencsés két tekintetben is: az egyik a sérülések, a másik pedig az, hogy a közvetlenül utána kiválasztott játékosból minden idők legjobbja vált. Mindez csak annyit bizonyít, hogy akárcsak az élet bármely területén, az NBA-ben is csak akkor érhet fel a csúcsra valaki, ha az egészség és a szerencse sem pártol el mellőle az út során.