A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években, az NBA folyamatos bővülésének időszakában, amikor évről évre újabb és újabb franchise-ok reménykedtek abban a ligába érkezve, hogy a drafton nekik sikerül megszerezniük a következő korszakos tehetséget (jellemzően centert), hogy aztán köréje építhessék csapatukat, három olyan játékos volt, akik a mai kifejezéssel élve, „hype” terén is kiemelkedett társai közül: a hatvanas évek végén Lew Alcindor, a hetvenes évek elején Bill Walton, a nyolcvanas évek elején pedig Ralph Sampson.
Megváltóként, lángoszlopként várták a csapatok mindhárom játékos esetében azt, hogy az egyetemről az NBA-be érkezzenek, mivel mindhármójukat egyedülálló tehetségnek, a jövő nagy centerének, bajnoki címek garanciájának vélték. Alcindor, vagy ahogy manapság ismerjük, Kareem Abdul-Jabbar e várakozásoknak túlnyomórészt meg is tudott felelni, Waltont pedig meggyötörte ugyan az élet és a rengeteg sérülés, de mégis kétszeres bajnokként vonulhatott be a Hall of Fame tagjai közé. Ralph Sampsonról és az NBA-ben elért sikereiről ugyanakkor nem sokat hallani manapság.
Azt, hogy Sampsont miért tekintették egyedülálló tehetségnek, jól leírja az az ő korában rendkívül szokatlan „skillset”, amivel rendelkezett: a 224 centiméter magas játékos center létére irányítóként látott a pályán, remek labdakezeléssel, kiemelkedő kosárlabda IQ-val rendelkezett, és nem csak kosaraival, hanem passzaival is hozzájárult csapata támadójátékához, védekezésben pedig áthatolhatatlan akadályt jelentett, köszönhetően magasságának és blokkjainak. A Virginia egyetem játékosaként már elsőéves korától kezdve óriási médiafigyelem irányult a fiatal centerre, 1979 és 1983 között zajló egyetemi pályafutása során hat alkalommal is ő szerepelt a Sports Illustrated címlapján, háromszor kapta meg az idény legjobb egyetemista játékosának járó Naismith-díjat, és kétszer a Wooden-díjat (igaz, az NCAA Final Fourt megnyerni egyszer sem sikerült Sampson idejében a Virginia Cavaliersnek).
Sampson a Virginia egyetem játékosaként |
Sampson dominanciáját árgus szemekkel figyelték az NBA-csapatok is. A draft lottery bevezetése előtti időkben pénzfeldobás döntött a keleti és a nyugati konferencia két legrosszabb mérleggel záró csapata között az 1/1-es választás jogáról. 1980-ban Sampson még csak első évét teljesítette a Virginia egyetemen, de már ekkor megkörnyékezte a Boston Celtics azzal, hogy jelentkezzen be az NBA-draftra, ők pedig, ha megszerzik az 1/1-es picket, őt választanák, hogy aztán Larry Birddel játszhasson (a Celtics 1979-ben Bob McAdoo-ért cserébe szerezte meg a Detroit Pistons következő évi első körös draftjogát, ami aztán végül tényleg az első választás joga lett). Red Auerbach, a Celtics elnöke állítólag az „új Bill Russellt” látta Sampsonban, és igen dühös volt, amikor Sampson visszautasította a Celtics közeledését, és az egyetemen maradt (a Celtics aztán elcserélte a picket a Golden State-tel, és cserébe Robert Parish-t és Kevin McHale-t, azaz a nyolcvanas évekbeli bajnokcsapataik két kulcsemberét szerezték meg, tehát utólag valószínűleg annyira nem sírtak Sampson után).
Két év telt el, 1982-ben Sampson harmadéves volt a Virginián, amikor meg épp a nyolcvanas évek másik domináns csapata, a Los Angeles Lakers kezdte el magához édesgetni, hasonló körülmények között, mint azelőtt a Celtics. A Lakersnél volt a Cleveland Cavaliers azévi draftjoga, a Cavaliers pedig a keleti konferencia legrosszabb mérlegével zárta az előző idényt. A nyugati utolsó a San Diego Clippers volt, és ugyan Sampson a Lakersbe szívesen ment volna, attól viszont rettegett, hogy a Clippershez kerül. Pedig még egy olyan őrült pletyka is keringett ebben az időben, hogy a Lakers Kareem Abdul-Jabbart is hajlandó lett volna a New York Knickshez cserélni, hogy helyet csináljon Sampsonnak, de ő aztán végül csak nem jelentkezett a draftra, félve attól, hogy a Clippers nyeri a pénzfeldobást (pedig a Lakers nyerte a pénzfeldobást, és így 1/1-nél James Worthyt választották ki).
1983-ban került így hát az NBA-be Ralph Sampson, a Houston Rockets draftolta, természetesen 1/1-esként. A Rockets két évvel korábban még NBA-döntőt játszott, de azt a csapatot szisztematikusan leépítették, szupersztár centerüket, Moses Malone-t elcserélték, és egyfajta korabeli „The Process” eredményeként mindössze 14 meccset nyertek 1982/83-ban, biztosra mentek tehát annak érdekében, hogy megszerezzék Sampsont, és az 1/1-ről döntő pénzfeldobás is nekik kedvezett. Ami aztán arra sarkallta az NBA-t, hogy a pénzfeldobásos rendszert eltörölje és bevezesse a sorsolást, az a következő szezon fejleménye volt: a Rockets Sampsonnal a soraiban ugyan 15-tel több meccset nyert, mint egy évvel korábban, de egy év végi „nagy hajrával” még így is ők lettek a leggyengébbek nyugaton, és ismét megnyerték az 1/1-es picket. Azzal pedig Sampson mellé egy újabb centert, a helyi egyetem kiválóságát, Akeem Olajuwont választották ki.
Sampson NBA-karrierje úgy kezdődött, ahogy azt mindenki várta: 1983-ban ő lett az Év Újonca és egyből ott lehetett az All-Star meccsen is, meccsátlagai (21 pont, 11 lepattanó, 2.5 blokk) kiválóak voltak, és bár újoncidénye második felét a Rockets a tankolás irányába vitte el, Olajuwon érkezése után a houstoni ikertornyok 1985-ben már 48, 1986-ban pedig 51 alapszakasz-meccset nyertek. A korábban még sohasem látott, két centeres felállás a 224 centis Sampsonnal és a 213 centis Olajuwonnal a legtöbb ellenfelet megoldhatatlan feladat elé állította, hiszen hozzájuk hasonlóan technikás, képzett magasemberből nem hogy kettőt, de talán egyet sem látott korábban soha az NBA egy csapatban. Sampson 1985-ben, 1986-ban és még 1987-ben is All-Star volt, az 1985-ös All-Star meccsnek ő lett az MVP-je is, 1986-ban pedig elért pályája csúcsára – viszont ez a csúcsra érés, ahogy azt látni fogjuk, inkább szomorú, mint örömteli tény így visszatekintve.
Sampson Magic Johnson ellen |
A Rockets a Lakers mögött a nyugati második helyen fejezte be az 1985/86-os alapszakaszt, melynek vége felé egy Boston elleni idegenbeli találkozón Sampson egy lepattanóért küzdve elvesztette az egyensúlyát és egy óriásit esett a hátára, a fejét is a padlóba verve. Hordágyon vitték le a pályáról, pár meccset kihagyott, de aztán egy hét múlva újra játszott, és a rájátszásban a Rockets nem kegyelmezett ellenfeleinek: egészen a konferenciadöntőig meneteltek, ahol a címvédő Lakersszel csaptak össze. Az első találkozót ugyan elveszítették, de aztán zsinórban négy mérkőzést nyerve sokkolták és kiejtették a Lakerst, úgy, hogy a továbbjutást érő győzelmet az ötödik meccsen Sampson dudaszós kosarával szerezték meg, így Sampson és Olajuwon karrierjük első nagydöntőjét játszhatták.
A fináléban a hosszú és fényes története tán legerősebb csapatával felálló, Larry Bird vezette Boston Celtics túl sok volt a Houstonnak, 4-2 arányban veszítettek. Emellett a fizikailag nem 100%-os Sampsont lelkileg is eléggé megviselte a bostoni közönség által irányába kifejtett gyűlölet a sorozat hatodik meccsén, Ralph ugyanis kvázi első számú közellenségnek lett kikiáltva Bostonban azok után, hogy az előző, ötödik összecsapáson összeverekedett a Celtics csereirányítójával, a nála jó 40 centivel alacsonyabb Jerry Sichtinggel. A vereség ellenére a jövő így is kimondottan fényesnek tűnt a fiatal Rockets számára, hiszen legnagyobb nyugati ellenfelük, a Lakers nagyon úgy tűnt, hogy tanácstalan velük szemben, hiszen a negyven felé közelítő Abdul-Jabbar látványosan nem tudta tartani a lépést az ifjú Sampsonnal és Olajuwonnal az 1986-os főcsoportdöntőben. A Celtics pedig ugyan legyőzte őket 1986-ban, de az ő magasember-állományuk már veteránnak számított, míg a Rocketsé csak ezután lendülhetett volna bele igazán.
Az élet azonban kegyetlen. Míg 1986 júniusában olybá tűnt, hogy a Houston Rockets az elkövetkezendő évek egyik komoly bajnokesélyese lesz, pár hónappal később gyakorlatilag széthullott a csapat. Sampson fizikai értelemben és fejben sem volt már ugyanaz a játékos 1986 után, mint aki előtte volt (vagy lehetett volna). Soha nem gyógyult fel teljesen az 1986-os alapszakasz végén Bostonban elszenvedett óriási eséséből, folyamatosan fájt a háta, emiatt a mozgásán is változtatnia kellett, amit pedig a térdei sínylettek meg. Bár még az 1987-es All-Star meccsen is részt vehetett, mindössze 43 alapszakasz-mérkőzésen lépett pályára 1986/87-ben. Mindeközben a Rockets további veszteségeket könyvelhetett el, amikor előző évi döntős csapatuk két fontos kiegészítő játékosát, a kezdő dobóhátvéd Lewis Lloydot és a csapat hatodik emberét, Mitchell Wigginst (a Minnesota Timberwolves játékosa, az egykori 1/1-es pick, Andrew Wiggins apját) kitiltották a ligából, miután kokainhasználaton érték őket. A kulcsjátékosait vesztett Rockets egy nem teljesen egészséges Sampsonnal a soraiban 42-40-es mérleget tudott elérni abban az idényben, és egy kört ugyan mentek a playoffban, de minden szurkoló többet várt a csapattól az előző szezon mágikus menetelése után.
A folyamatosan sérülésekkel küszködő Sampson pedig egyre többször rúgta össze a port a Rockets vezetőedzőjével, Bill Fitch-csel (akivel az elejétől kezdve nem volt egyébként felhőtlen a viszonya), mivel idővel beleunt az „ikertornyok” felállásba, amelynek során általában ő kellett, hogy a négyes poszton játsszon, míg Olajuwon lehetett a klasszikus értelemben vett center. Fitch nem volt hajlandó változtatni a felálláson, a Rockets és az elégedetlen Sampson között pedig kisvártatva szakításra került sor: 1987 decemberében a Golden State-hez cserélték Joe Barry Carollért és Sleepy Floydért. Érdekesség, hogy akárcsak Sampson, valaha Joe Barry Carroll is 1/1-es pick volt, a Warriors draftolta őt első helyen épp azon a fentebb is említett 1980-as drafton, amelyen Parishért és McHale-ért cserébe kapták az 1/1-es cetlit a Bostontól. A csere óriási szenzációnak számított akkoriban, hiszen Sampson hanyatló teljesítménye és sérülései ellenére is még szupersztárnak minősült a korabeli NBA-ben, de sok haszna hosszú távon egyik érintett fél számára sem volt az ügyletnek.
Sampson a Golden State-nél befejezett 1987/88-as idényben még nagyjából tartotta átlagait (közel 16 pont, 10 lepattanó meccsenként), egy évvel később viszont a Warriors cserepadjára szorult, és 18 perces átlag-játékidő jutott már csak neki osztályrészül. Az egykori „unikornis” gyakorlatilag egy év leforgása alatt eltűnt a süllyesztőben: 1989 nyarán a Warriors is megvált tőle, ezután két évig a Sacramentónál próbálkozott (mindössze 51 meccset tudott játszani ez idő alatt), majd kivásárolták a szerződéséből. A Washington Bullets adott neki még egy esélyt 1991 novemberében, de mindössze 10 lejátszott mérkőzés után, 1992 januárjában ők is elküldték. Ralph Sampson, a ligatörténet valaha volt egyik legnagyobb „hype”-pal övezett tehetsége teljes érdektelenség által övezve kopott ki a ligából 31 évesen.
Ki is volt valójában Ralph Sampson, és mire lett volna képes az az 1986-os Rockets, ha Ralph egészséges marad, és nem tiltják el váratlanul évekre a csapat két kulcsjátékosát? Vajon Sampson valóban az a korszakos kosárlabda-tehetség volt, akinek egyetemi karrierje alapján tűnt, és csak a sérülések miatt nem tudta befutni a neki jósolt pályát a profik között, vagy ő is csak egy a már NBA-be érkezése előtt szupersztárnak kikiáltott, aztán a „nagyok” közt kevésnek bizonyuló egyetemi sztárok hosszú sorában? Nehéz megítélni, hiszen pár egészséges szezonjában Sampson mindenképp „impact player” volt a pályán, de a sérülések gyakorlatilag egy év alatt lenullázták a karrierjét, és még egy Grant Hill-, vagy ha már itt tartunk, Bill Walton-féle reneszánsz sem adatott meg neki, hogy idősebb korában legalább hasznos kiegészítő embere lehessen egy jobb csapatnak. De azt azért nagyjából megállapíthatjuk, hogy az, amit a Rockets akkori GM-je, Steve Patterson nyilatkozott Sampsonról még a draftolása után, miszerint nem csak az év, de az évszázad játékosa is ő lesz, nos az kissé talán túlzó elképzelés volt.
Ugyanakkor az tény, hogy Sampson és Olajuwon kettőse a pályán, bármilyen nehéz is volt ezt elképzelni a maguk idejében, vagy akár ma is, működött, és ez a duó, körülvéve shooterekkel és kemény védőkkel, bárkit le tudott győzni. John Lucas, aki akkoriban a Rockets irányítója volt, de épp az 1986-os rájátszás előtt dobták ki a csapatból (mint később Lloydét és Wigginsét, az ő vesztét is a droghasználat okozta) nyilatkozta többször is, hogy miután a Houston 1994-ben és 1995-ben is bajnok lett Olajuwonnal, érthető módon mindenki úgy gondolhatja, hogy az volt a Rockets valaha volt legerősebb felállása, de bárki, aki követte a ligát egy évtizeddel korábban, és főleg, aki játszott ellenük, úgy tartja, hogy az 1986-os Rockets minden korábbinál és későbbinél jobb volt.
Hogy ez így van-e, sohasem fogjuk megtudni, mindenesetre amikor Hakeem Olajuwon vezetésével a Rockets 1994-ben története első bajnoki címét nyerte, egykori ikertorony-társa, Ralph Sampson már régesrég nem volt a ligában. 1992-ben nyolc meccset játszott a spanyol bajnokságban, az Unicaja Ronda színeiben, majd egyetemi és alsóbb szintű profi csapatoknál volt segédedző. A játékkal még egyszer, utoljára az 1994/95-ös idényben próbálkozott meg a Rockford Lightning csapatánál a Continental Basketball Association (CBA) ligában, ezután végleg abbahagyta. 2012-ig nagy ritkán, elsősorban magánéleti és jogi problémái (elmaradt tartásdíjat követelt rajta több nő is, volt egy büntetőügye is csalás miatt miatt lehetett róla néha hallani.
Kareem Abdul-Jabbar (balra) és Sampson 2012-ben, Sampson Hall of Fame beiktatása alkalmával |
2012-ben aztán egy időre ismét reflektorfénybe került, húsz évvel utolsó NBA-meccse után – elsősorban egyetemi pályafutása honorálásaként – beiktatták a Hall of Fame tagjai közé. Talán ennek is köszönhető, hogy 2012 őszén állást kapott az NBA-ben: a Phoenix Suns edzői stábjának lett a tagja, de egy szezon után távozott. Úgy tűnik, az üzleti életben sikerült azóta megvetnie a lábát, 2018-ban a Forbes közölt egy cikket arról, hogy Sampson egy philadelphiai székhelyű sportmarketing cég egyik arca lett, amely azzal foglalkozik, hogy profi sportolókat köt össze innovatív technológiákat kínáló startupokkal és vállalkozásokkal, bármit is jelentsen ez.
És annyit még tegyünk hozzá, hogy amikor 2012 körül megkérdezték Ralph Sampsont, hogy miért tűnt el teljesen NBA-karrierje befejeződése után, ő visszakérdezett: „Mégis, hogy tudna eltűnni egy 224 centis ember?”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése