Nélkülük megy tovább az NBA

A múlt héten kezdetét vette az NBA kurta-furcsának ígérkező 2020/21-es idénye. Ilyenkor szokásos gyűjtésünkben számba vesszük azokat az ismertebb játékosokat, akik már nem tagjai egyetlen csapat keretének sem az új idényben. Lesz, akinél ez végleges állapot, míg lesz, akinél csak átmeneti, de jelenleg nélkülük megy tovább az NBA.

Vince Carter. 43 évesen, rekordot jelentő 22 lejátszott NBA-szezonnal a háta mögött akasztotta szögre a kosárcipőjét a bámulatos kiscsatár. Carter karrierje üstökösként indult a Toronto Raptors színeiben, a kilencvenes-kétezres évek fordulóján a liga egyik legizgalmasabb fiatal sztárjának számított: 2000-ben legendás teljesítménnyel nyerte meg az azévi zsákolóversenyt, majd ugyanebben az évben olimpiai bajnok is lett Sydney-ben. Karrierje ezután kissé megfeneklett, jöttek a sérülések, az évekig ígéretesen építkező Raptors a középszerűségbe süppedt, majd csúnya válásra is sor került. Carter 2004-ben a New Jersey Netshez „cseréltette magát”, ahol 2009-ig szerepelt, majd volt egy-egy rövidebb, sikertelen kitérője Orlandóban és Phoenixben is. 2011-től a Dallas játékosaként sikerült újjáépítenie megtépázott renoméját, mint a csapat hatodik embere, az elmúlt években pedig, már negyven felé közelítve, majd azt át is lépve, veterán mentorként segítette a Memphis, a Sacramento és az Atlanta gárdáit, időnként még most is behúzva egy korát meghazudtoló zsákolást, vagy helyére küldve egy fontos triplát.

Pau Gasol. A spanyol magasember az előző idényt még a Portland TrailBlazers kerettagjaként kezdte meg, de a még 2019 tavaszán a Milwaukee-nál összeszedett sérülése meggátolta abban, hogy pályára lépjen, és már 2019 novemberében búcsút is vett tőle a Blazers. Bár továbbra is időnként lenyilatkozza, hogy szívesen szerepelne még a ligában és egy Lakershez való visszatérésnek is örülne, a 40 éves Pau jó eséllyel már lejátszotta utolsó meccsét az NBA-ben. A 2002-ben a Memphis játékosaként az Év Újoncának választott, a Lakers színeiben 2009-ben és 2010-ben is bajnokságot nyerő Gasol így is lehúzott 18 szezont a ligában, négyszer volt valamelyik All-NBA csapat tagja, hatszor pedig All-Star, legutóbb 2016-ban, még a Chicago Bulls játékosaként. Minden idők egyik legjobb európai kosárlabdázójaként fogunk emlékezni rá, aki mind az NBA-ben, mind a nemzetközi színtéren szinte mindent megnyert, amit lehetett, egyedül az olimpiai bajnoki cím kerülte el (két ezüst- és egy bronzérme van).

Kyle Korver. A negyvenedik életévét tapossa már a veterán triplaspecialista, aki a 2003-as drafton volt második körös kiválasztott, és 17 éves karrierje során jellemzően mindig jó csapatok fontos kiegészítője tudott lenni. Philadelphiában még Allen Iversonnal játszott együtt, majd Utah-ba került, ahol a kétezres évtized végén segítette három playoff-szerepléshez csapatát. 2011-ben a Chicago Bullsszal a keleti főcsoportdöntőig jutott, majd következett az Atlanta, ahol egyfajta karrier-elismerésként még egy All-Star szereplést is fel tudott jegyezni 2015-ből, abban az évben, amikor a Hawksszal is a konferenciadöntőig jutott. 2017-ben és 2018-ban a Clevelanddel aztán két nagydöntőt játszhatott, de bajnoki címet szereznie LeBron James oldalán sem sikerült. Egy utah-i visszatérés és egy Milwaukee-ban lejátszott előző idény után búcsúzunk tőle, hogy végérvényesen-e, azt még nem tudhatjuk, hiszen, bár jelenleg nincs csapata Korvernek, triplát dobni nem felejt el az ember.

Tyson Chandler. 19 év után kezdődött meg először NBA-idény Chandler nélkül, aki még a 2001-es draft második kiválasztottjaként, a középiskolából került a ligába. A Chicago Bullsnál volt újonc, de hírnevet inkább 2005-től, a New Orleans színeiben játszva, Chris Paul passzait látványos zsákolásokra váltva szerzett magának, majd 2011-ben ért karrierje csúcsára, amikor a Dallas Mavericks kezdő centereként, a csapat Dirk Nowitzki utáni második legfontosabb játékosaként bajnoki címet ünnepelhetett. Aztán a Mavs emlékezetes módon főképp anyagi okok miatt nem tartotta meg, Chandler pedig New Yorkba szerződött, 2012-ben őt választották az Év Védőjátékosának, a 2013-as playoff második köre volt ugyanakkor a legjobb eredmény, amit csapatszinten elért a Knicks Chandlerrel a soraiban. A center egy rövid dallasi visszatérést követően a Phoenix, a Lakers, a legutóbbi idényben pedig a Houston mezét viselte még a ligában, de az előző szezonban már csak percek jutottak neki a pályán.

Isaiah Thomas. Hiába nyilatkozza le rendszeresen, hogy most már aztán tényleg felépült sérüléseiből és jobb formában van, mint valaha, a mindössze négy évvel ezelőtt még a liga egyik legizgalmasabb játékosaként brillírozó, a Boston Celtics színeiben közel 30 pontos meccsenkénti átlagot produkáló mélynövésű scorernek február óta nincs csapata. A Sacramento által a 2011-es draft utolsó pickjével elhozott, majd Bostonban All-Starrá váló és 2016/17-ben MVP-szintű szezont futó Thomas karrierjét a 2017-es rájátszásban összeszedett csípősérülése törte ketté. Miután komoly indulatokat kiváltva a Celtics még ugyanezen a nyáron Clevelandbe cserélte Kyrie Irvingért, Thomas próbálkozott ugyan a Cavsnél, a Lakersnél, a Nuggetsnél és az előző szezonban a Wizardsnál is, de sehol nem tudta huzamosabb ideig még csak meg sem közelíteni a 2015 és 2017 között látott bostoni önmagát. Félő, hogy több lehetősége már nem lesz bizonyítani, hogy helye van még az NBA-ben.

Marvin Williams. A mai napig nehezen érthető, hogy az az Atlanta Hawks, amely az azelőtti idényt irányító pozícióban a Tyronn Lue-Royal Ivey párossal játszotta végig, miért nem Chris Pault vagy Deron Williamst, hanem egy hármas-négyes átmenetet, Marvin Williamst húzta ki a 2005-ös draft 1/2-es választási jogával. Williams karrierjét végigkísérte az emiatti értetlenség úgy is, hogy bár soha nem lett belőle sztárjátékos, tisztességes tizenöt éves karriert húzott azért le a ligában, hét évig az Atlantát, két idény erejéig a Utah Jazzt, majd 2014-től egészen idén februárig a Charlotte-ot erősítve. A Hornets általi kivásárlását követően a bajnokesélyes Milwaukee igazolta le az előző idény „hajrájára”, de nem sikerült hozzásegítenie a csapatot karrierje első aranygyűrűjéhez.

Wilson Chandler. A szebb napjain a pálya mindkét végén hasznos, atletikus kiscsatárként érvényesülő Chandler 2007-ben volt újonc a New York Knicksnél, 2011-ben a Carmelo Anthony-csere egyik ellenértékeként került Denverbe, ahol – a 2011/12-ben a lockout miatt tett kínai kitérőjét, valamint egy sérülés miatt kihagyott 2015/16-os idényt nem számítva – egészen 2018-ig szerepelt. Azóta megfordult Philadelphiában, a Clippersnél és legutóbbi szezonban Brooklynban is, de sehol nem nyújtott már maradandót. Tavaly a liga drogellenes szabályainak megsértéséért 25 meccsre el is meszelték, a szezon nyári újraindításakor nem lépett már pályára a Netsnél, októberben pedig ismét Kínába szerződött.

Chandler Parsons. Minden „albatrosz” szerződések alfája és omegája a 2016 nyarán a sérülékeny kiscsatár által a Memphisszel aláírt négy éves, 94 millió dolláros paktum, amelyet Parsons csapnivaló teljesítménnyel és állandó sérülései miatt három év alatt összesen 95 lejátszott meccsel hálált meg. Pedig a 2011-es második körös pick karrierje ígéretesen indult houstoni színekben, ahol három év alatt meghatározó, kezdő játékossá nőtte ki magát, de már a 2014-től a Dallasban mutatott teljesítménye is hagyott kívánnivalót maga után, ezért pláne érthetetlen, miért is tömte őt ki a Memphis két évvel később. A Grizzlies tavaly nyáron tudta végre elcserélni Parsons orbitális, de akkorra már lejárónak minősülő szerződését. Az előző idényben 5 meccset játszott az Atlanta színeiben.

Ryan Anderson. A még most is csak 32 éves, tripladobásból élő magasember karrierje teljesen váratlanul hullott atomjaira az elmúlt években. A 2008-ban draftolt Anderson 2012-ben, az Orlando játékosaként a szezon Legtöbbet Fejlődött Játékosa volt, majd négy évre a New Orleanshoz, azután pedig – szintén a 2016. nyári nagy pénzeső során – újabb négy évre a Houston Rocketshez szerződött. A négy éves, 80 millió dolláros szerződés akkor még korántsem tűnt akkora túlfizetésnek, hiszen Anderson papíron kiváló fitnek nézett ki James Harden mellé és Mike d’Antoni rendszerébe, ám olyannyira nem szolgálta meg a fizetését, hogy a Rockets két évvel később kitette a szűrét. Anderson a Sunshoz került, onnan Miamiba, a Heat pedig kivásárolta tavaly nyáron a szerződése hátralevő részét, és még egészen 2022-ig folyósítja a fizetését a „stretch provision” jóvoltából.

Ersan Ilyasova. Életkorát és képességeit tekintve is a fent említett Andersonra hajaz a török tripladobó, Ilyasova, akit a Milwaukee tett ki a keretéből novemberben, véget vetve ezzel a Bucks és a magasember harmadik együtt töltött időszakának (Ilyasova korábban 19 éves újoncként a 2006/07-es idényben, majd 2009 és 2015 között, utána pedig 2018-tól volt a Bucks játékosa). A Detroitban, Orlandóban, Oklahoma Cityben, Atlantában és Philadelphiában is megforduló töröknek azóta újabb kérője nem akadt az NBA-ből.

Marco Belinelli. Az olasz shooter 34 évesen int búcsút az NBA-nek, 13 idényt követően ugyanis hazatért és a Virtus Bologna csapatához szerződött. Belinelli kilenc NBA-csapatnál is megfordult karrierje során, a legtöbb időt (két részletben összesen 4 évet) San Antonióban töltött el, ahol tagja volt a 2014-es bajnokcsapatnak, volt továbbá a Golden State, a Toronto, a New Orleans, a Chicago, a Sacramento, a Charlotte, az Atlanta és a Philadelphia játékosa is. Régi-új olasz csapatával, ahol anno tizenévesen a profi karrierjét kezdte, három éves szerződést kötött.

Corey Brewer. A Dallas Mavericks 2011-es bajnokcsapatának tagja volt a vándormadár kiscsatár, a 2007-es draft 1/7-es kiválasztottja, aki legutóbb a Sacramento Kings színeiben bukkant fel az előző NBA-szezon nyári újraindítása során pár perc erejéig, jelenleg pedig már a New Orleans Pelicans edzői stábjának a tagja. A karrierje talán legemlékezetesebb momentumaként 2014 áprilisában a Minnesota színeiben egy teljesen váratlan 51 pontos meccset is produkáló Brewer a Timberwolves-nál két etapot is lehúzott (2007 és 2011, majd 2013 és 2014 között), de volt még a Nuggets, a Rockets, a Lakers, a Thunder és a 76ers játékosa is.

J.J. Barea. Tyson Chandler és Corey Brewer után a 2011-es bajnok Dallas harmadik képviselője ezen a listán a Puerto Ricó-i hátvéd, aki egy három éves minnesotai kitérőt leszámítva 2006-tól egészen mostanáig a Mavericks játékosa volt, és egyfajta „cult hero” a franchise háza táján, hiszen draftolatlan újoncként futott be elismerésre méltó karriert és játszott fontos szerepet a dallasiak egyetlen bajnoki címének megszerzésekor. Egy 2019. januári Achilles-szakadásból még vissza tudott térni az előző szezonban, és bár a Mavs az új idényben már nem számol vele, decemberben Mark Cuban „megajándékozta” egy egyéves, veteránminimum szerződéssel érdemei elismeréseképpen.

Evan Turner. A 2010-es draft 1/2-es választottja nem futotta be azt a karrierívet, amire draftpozíciója alapján számítani lehetett, ám így is némiképp váratlan volt a bejelentése, hogy mindössze 32 évesen a Boston Celtics edzői stábjához csatlakozik az aktív játék folytatása helyett. Turner, akit a 76ers draftolt, játékosként is Bostonban töltötte tán leghasznosabb éveit 2014 és 2016 között, majd a 2016 nyári őrület során kapott ő is egy kimondottan zsíros szerződést, a Portlandtől, melyet megszolgálni nem igazán tudott. Az előző idényben javarészt Atlantában kispadozó kiscsatár utolsó csapata a Minnesota volt, ahol pályára viszont már nem került idén februári odacserélését követően.

Jamal Crawfordtól, J.R. Smith-től és Joakim Noah-tól már a tavalyi, az NBA-ből távozó játékosokat összegyűjtő cikkünkben elbúcsúztunk, ám aztán a három kalandos életű veterán egyaránt visszatért az NBA-be a 2019/20-as szezon nyári újraindítása során. A 40 éves Crawford sajnos mindössze 5 percet tudott játszani a Brooklyn Netsnél sérülés miatt, Noah 5 „seeding game” és 2 playoff-meccs erejéig került pályára a Clippersnél, míg J.R. Smith a Lakers kispadjának végében ülve karrierje második bajnoki címét ünnepelhette októberben. Most ismét mindhárman csapat nélkül vannak, és Noah már be is lengette a visszavonulás gondolatát, de a tavalyi példájukból okulva, soha ne mondd, hogy soha.

És ha már szóba került J.R. Smith és a Lakers: szintén ott ült a bajnokcsapat kispadjának végén az a Dion Waiters, aki, miután az előző idényben botrányt botrányra halmozott a Miaminál, végül Los Angelesben kötött ki és bajnok lett, ámde jelenleg Smith-hez hasonlóan szintén nincs csapata. Waiters is tett nemrégiben olyan nyilatkozatot, hogy a visszavonulást fontolgatja, de a problémás egykori 1/4-es pick még mindig csak 29 éves, nem lenne meglepő, ha a veteránminimumért még látna benne fantáziát egy sérülések miatt megszoruló csapat ebben az idényben is.

Waitershez hasonló cipőben jár Brandon Knight, aki szintén még csak 29 éves, de a 2011-es drafton nyolcadikként kiválasztott hátvéd 2017-es ACL-szakadása óta nem találja a helyét a ligában, hiába próbálkozott vele azóta a Houston, a Cleveland és az őt eredetileg draftoló Detroit is. A karrierje első éveiben a Pistonsnál, a Bucksnál és a Sunsnál is bíztató dolgokat produkáló Knight jelenleg szintén csapat nélkül várja, hogy kapjon még egy újabb esélyt a bizonyításra.

Michael Kidd-Gilchrist, az előző idényt a Dallasnál befejező, a mostani előszezonban pedig a Knicksnél próbálkozó, de onnét végül elküldött egykori 1/2-es pick pedig még mindössze csak 27 éves, meglepő lenne, ha ennyi idősen véget érne karrierje a ligában. Rondae Hollis-Jeffersont pedig a Minnesota küldte el az alapszakasz kezdete előtt, a Brooklynt és a Torontót is megjárt kiscsatár még csak januárban lesz 26, valószínűleg fog még kapni esélyt egy új csapattól.

Ugyanakkor a 36 éves svájci védőspecialista, Thabo Sefolosha, a 35 éves, a Dallasnál már az előző szezonban is csak veterán mentornak tartott Courtney Lee, vagy a 33 éves, már tavaly november óta nem játszó shooter, C.J. Miles esélyei egy újabb NBA-szerződésre elenyészőnek látszanak.