Nélkülük megy tovább az NBA

A napokban kezdetét vette az NBA 2018/19-es idénye. Az új szezont megelőzően ismét számos ismert név, a liga arculatához az elmúlt tíz-tizenöt-húsz évben hozzátartozó figura vett búcsút a profi kosárlabdától, vagy vett épp őtőle búcsút a liga, őrájuk tekintünk most vissza.

Egy hónappal azután, hogy betöltötte 41. életévét, hosszas gondolkodást követően végül a visszavonulás mellett döntött Manu Ginobili, a San Antonio Spurs argentin legendája. 1995 óta íródó profi karrierje során gyakorlatilag mindent megnyert, amit a kosárlabda világában csapaszinten meg lehet nyerni. Négyszer volt NBA-bajnok (2003, 2005, 2007, 2014), nyert Euroligát (a Bolognával 2001-ben, akikkel egyébként egy olasz bajnoki címet és két olasz kupagyőzelmet is szerzett), és 2004-ben Athénban olimpiai aranyéremig vezette az argentin válogatottat (1992, azaz a barcelonai Dream Team színre lépése óta ez az egyetlen alkalom, hogy nem az USA válogatottja lett az olimpiai bajnok). A Spurs még 1999-ben draftolta, NBA-karrierjét három évvel később, 2002-ben kezdte meg náluk, kétszer volt All-Star (2005, 2011), két All-NBA Team soraiba került be (Third Team, 2008 és 2011), és volt a liga Legjobb Hatodik Embere is (2008). A Spurs fennállásának legsikeresebb korszakát meghatározó „nagy hármas” utolsó megmaradt tagja volt ő, hiszen Tim Duncan már két éve visszavonult, Tony Parker pedig július elején a Charlotte Hornetshez igazolt. Ginobili távozásával végleg lezárult tehát egy emlékezetes korszak, az argentin pedig tizenhat idényt követően, melyet végig a Spursnél töltött, a franchise történetének ötödik legjobb pontszerzőjeként, negyedik legjobb gólpasszadójaként, valamint bedobott hárompontosok és labdaszerzések terén a Spurs-örökranglista első helyezettjeként távozik.

Szintén túl van már a 41. születésnapján is, de még szeretett volna egy 20. idényt eltölteni a ligában Jason Terry, aki sajnos erre már nem kapott lehetőséget egyetlen csapattól sem. Terryt, akárcsak Ginobilit, még 1999-ben draftolták, őt az Atlanta Hawks választotta ki. Nem sok sikerélménye volt az újjáépülőben levő franchise-nál karrierje első éveiben, 2004 nyarán viszont a keleti sereghajtó Hawkstól a nyugati élcsapatnak számító Dallashoz került, és nyolc szép idényt tölthetett el Texasban, akikkel minden itteni szezonjában a rájátszásba jutott. 2006-ban nagydöntőt játszottak a Miami ellen, de azt elveszítették, 2011-ben pedig emlékezetes körülmények között vissza tudtak vágni az akkor már LeBron James vezette Heatnek, megszerezve ezzel a franchise történetének első bajnoki címét. A "The Jet" becenévre hallgató Terry sosem volt ugyan All-Star, de a 2006-ban döntős (majd az egy évvel később alapszakaszt nyerő, de aztán a playoff első körében kieső) Mavericks kezdő hátvédje volt, majd lekerült ugyan a kispadra, de onnan is hatékony tudott maradni, sőt, 2008/09-ben ő kapta a Legjobb Hatodik Ember díját, és a 2011-es bajnoki menetelésből is számos clutch dobással vállalt fontos szerepet. 2012-ben hagyta el Dallast, a következő két idénye (Bostonban, majd Brooklynban) nem sikerült túl jól, de aztán még két éven át Houstonban, majd még két évig a Milwaukee-nál szerepelt hasznos veteránként (sőt, a Rockets 2015-ös playoff-menetelése során ő volt a csapat kezdő irányítója, 37 évesen), az évek során egyre kevesebb játékidőt kapva, de szükség esetén még mindig bármikor helyére küldve egy-két triplát. 18881 dobot ponttal fejezi így hát be NBA-pályafutását.

Bár Terryhez hasonlóan azt nyilatkozta, hogy folytatni szeretné karrierjét, az új idény kezdetéig nem talált magának csapatot a hétszeres All-Star dobóhátvéd, Joe Johnson sem. A 37 éves „Iso Joe” 2001-ben kezdte NBA-pályafutását a Bostonnál, de már újoncéve közepette a Phoenixhez került, ahol a Steve Nash és Mike D’Antoni vezette, rendkívül szórakoztató csapat tagjaként szerzett magának hírnevet, majd a Suns 2005-ös főcsoportdöntős vereségét követően egy jelentősebb összegű ajánlatért a liga egyik sereghajtójának számító Atlantához igazolt. Hét évet töltött a Hawksnál, ahol a keleti konferencia egyik legmegbízhatóbb scorere és az All-Star meccsek állandó meghívottja lett, igaz, hiába volt 2008 után már stabil playoff-résztvevő a Hawks, a második körnél messzebbre nem jutottak.  Johnsont, aki 2010 nyarán csillagászati mértékű, hat éves, közel 124 millió dolláros szerződés-hosszabbítást írt alá Atlantában, 2012-ben Brooklynba cserélték, ám itt sem sikerült közelebb kerülnie a bajnoki címhez. Utoljára 2014-ben lépett fel az All-Star meccsen, majd miután a Nets kivásárolta szerződése utolsó évében, 2016-tól kezdve megfordult még a Miaminál, a Utah Jazznél (ahol a 2016/17-es idényben még időnként felvillantott valamit a régiből, győztes kosarat szerzett például a Clippers elleni első körös playoff-párharcban is), egy újabb kivásárlás után pedig a legutóbbi szezont Houstonban fejezte be, de már nem sok érdemi lehetőséget kapott a nyugati konferenciadöntőig jutó alakulatnál. Tizenhét idény után, több mint húszezer dobott pont gazdájaként veszünk most búcsút tőle.

Kétszeres bajnokként zárta le NBA-karrierjét a nyáron David West. A magasembert 2003-ban draftolta a New Orleans Hornets, egyéni szempontból legeredményesebb éveit itt töltötte. 2008-ban és 2009-ben is meghívták az All-Star meccsre, miután húsz pont feletti és kilenc lepattanó körüli meccsátlagokat produkált mindkét szezonban, mindeközben pedig Chris Paullal alkotott párosuk 2007/08-ban franchise-rekordot jelentő 56 alapszakasz-sikerig vezette a Hornetst. Nyolc évet töltött West New Orleansban, a lezárás viszont nem sikerült túl jól, a 2010/11-es alapszakasz végén, pont, mielőtt szabadügynökké vált volna, ACL-szakadást szenvedett. Kérőkből azért így sem volt hiány, leginkább az Indiana bízott a súlyos sérülése ellenére is Westben, aki végül a Pacershez szerződött. Mindkét fél részéről jó döntésnek bizonyult ez, ugyan számai valamelyest visszaestek, West továbbra is egy igen megbízható, hatékony négyes tudott maradni, aki alapembernek számított a 2013-ban, majd 2014-ben is keleti főcsoportdöntőt játszó Indianánál. Miután a Pacers nem tudott kikerülni a LeBron James-féle Miami árnyékából, West totális "ring chasing" üzemmódba kapcsolt. Emlékezetes módon 12 millió dolláros fizetésért maradhatott volna Indianában még egy évre, ő 2015 nyarán mégis úgy döntött, nem kíván élni ezzel a játékosopcióval, és a veterán minimumért a San Antonio Spurshöz szerződött a bajnoki aranygyűrű reményében. Akkor ez még nem jött össze, így West 2016-ban még inkább a biztosra ment, és az azon a nyáron Kevin Duranttal is megerősödő Golden State-et választotta. Hőn áhított első bajnoki címét tavaly szerezte így hát meg, majd idén júniusban ismételni tudott a Warriorsszal, és azért korántsem csak a padot melegítő díszként, hanem fontos rotáció-játékosként vette ki a részét ebből a két győzelemből.

Már az előző idényben is csak elvétve került pályára a visszavonulását hivatalosan pár napja bejelentő Richard Jefferson. A kiscsatár atletikus játékával, a Jason Kidd passzaiból behúzott zsákolásaival vétette elsősorban észre magát karrierje első éveiben a New Jersey Netsnél, akikkel újoncként 2002-ben, majd egy évvel később is nagydöntőt játszhatott, de mindkétszer veszítettek. A kiváló pontszerző, Jefferson hét évet töltött New Jerseyben, de eredményeik a két döntős szereplés után visszaestek. Miután a csapat elcserélte Kiddet 2008-ban, ugyanebben az évben Jeffersontól is megváltak, ő előbb a Milwaukee-hoz, majd a San Antonióhoz, aztán a Warriorshoz került. A Spursnél nem nagyon találta a helyét az ott töltött két és fél év alatt, majd a Golden State-nél igen mostohán bántak vele, 2012/13-ban már csak átlag tíz perc játékidő jutott neki, de aztán újra fel tudta építeni magát. A 2013/14-es idényben a Utah Jazz fiatal csapatánál újra kezdőként kapott szerepet, majd Dallas érintésével kötött ki 2015-ben a Clevelandnél, ahol LeBron James oldalán bajnoki címet ünnepelhetett volt csapata, a Warriors legyőzése után az emlékezetes 2016-os nagydöntő végén, és e győzelemből fontos cserejátékosként vette ki a részét. Ekkor már egyszer bejelentette visszavonulását, de végül még két évre aláírt a Cavsnél, akik aztán a 2017-es nagydöntő után már nem tartották meg. Tavaly 20 meccset kapott a Denvernél. Közel tizenötezer pontot szerzett a ligában tizenhét éves karrierje során.

Névrokonához hasonlóan lejárt az ideje az NBA-ben Al Jeffersonnak is, aki egy kihalófélben lévő faj, a képzett palánk alatti-környéki „low post scorer” egyik utolsó példánya volt a ligában. 19 évesen, a középiskolából került a Boston Celticshez a 2004-es drafton, akik három évnyi fejlesztést követően köré építették a 2007 nyarán Kevin Garnettért cserébe a Minnesotának adott csomagot. Jefferson a Timberwolves totális újjáépítésének első éveiben volt a csapat húzóembere (meccsenként 21 pont, 11 lepattanós átlag 2007/08-ban), de aztán egy 2009 februárjában elszenvedett ACL-szakadás, valamint Kevin Love előretörése következtében e szerepkörből kiesett, és inkább váltott. 2010-től a Utah Jazz kezdő négyeseként tevékenykedett (három év alatt egy playoff-szereplést tudott kivívni a csapattal, 2012-ben), majd némi meglepetésre 2013 nyarán a Charlotte Bobcatshez szerződött. Itt futotta karrierje talán legkomplettebb idényét 2013/14-ben, amikor a két évvel korábban még a ligatörténet negatív rekordját jelentő győzelem/vereség mutatót elérő Bobcats a vezetésével a rájátszásba jutott, Jeffersont pedig az All-NBA harmadik csapat soraiba is beszavazták a szezon végén. Ez volt az utolsó nagy dobása, az utóbbi pár évben sérülésekkel küszködött és egyre kevesebb játéklehetőséget kapott, ahogy a liga kitolódott a periméterre, és játékstílusa felett eljárt az idő. Az Indiana Pacers kispadján töltött két idényt követően idén nyáron Jefferson Kínába igazolt, több mint tizennégyezer dobott ponttal a háta mögött hagyja el a ligát.

Jameer Nelson neve elsősorban mint a Stan Van Gundy-Dwight Howard-féle Orlando Magic irányítója fog fennmaradni az utókor számára. Nelson tíz évet húzott le Orlandóban, Dwight Howarddal egy évben, a 2004-es draft alkalmával szerezték meg, és egészen 2014-ig viselte a floridai csapat mezét. Sosem számított sztárjátékosnak, ugyanakkor 2009-ben, abban az évben, amikor a Magic döntőt játszott a Lakers ellen, Howard és Rashard Lewis mellett Nelsont is beválogatták a keleti All-Star csapatba - sajnos aztán egy súlyos vállsérülés miatt nem csak karrierje egyetlen All-Star fellépéséről maradt le, de a Magic playoff-meneteléséről is. A nagydöntőben vissza tudott ugyan térni a pályára, de ebben nem volt sok köszönet, a több hónapos kihagyás miatt gyengén játszott, némiképp váratlan visszatérése továbbá kizökkentette a formájából a helyén addig kiválóan teljesítő Rafer Alstont is, és az Orlando ki is kapott a Lakerstől 4-1 arányban. Nelson a Van Gundy/Howard-éra végét követően is még évekig a Magicnél maradt, majd 2014-től kezdve volt a Dallas, a Boston, a Denver, a New Orleans és a Detroit játékosa is, csereirányítói minőségben.

Számos további ismert név van a 2018/19-es idény kezdetén csapat nélkül maradó NBA-veteránok között, ilyen például az évtized elején támadó- és védőoldalon is ígéretes tehetségnek számító Arron Afflalo, aki aztán nem tudott különösebben izgalmas pályafutást befutni, miután a 2012-es nagy Dwight Howard-ügylet keretében Denverből az újjáépítésbe fogó Orlandóba került. Köztük van a tavalyi évben egy ACL-szakadás után a New Yorknál veterán mentorként visszatérő, 2005 óta nyolc csapatnál is megforduló, megbízható irányító, Jarrett Jack is. 

Tavaly már egyszer elköszönt a ligától, de első NBA-csapatának, a Milwaukee Bucksnak köszönhetően még vissza tudott térni Kínából az alapszakasz vége felé az irányító Brandon Jennings, az új szezont viszont már ismét nem az NBA-ben, hanem ezúttal a Zenit Szentpétervárnál kezdi meg. Még látványosabb visszatérés, igazi "feel-good" sztori volt, hogy négy teljes egészében kihagyott idény után idén februárban ismét pályára lépett a ligában a 2004-es draft 1/2-es kiválasztottja, a 2005-ös Év Újonca, Emeka Okafor, a New Orleans Pelicans az új szezonra viszont már nem tartotta meg a súlyos nyaksérülés után kemény munkával magát a ligába visszaküzdő centert.

A "Grindfather" becenévre hallgató Tony Allen a Boston Celtics 2008-as bajnokcsapatának tagja, majd a liga egyik legkeményebb emberfogójaként a Memphis Grizzlies népszerű "grit 'n' grind" identitásának egyik legfőbb letéteményese volt, hét év alatt hatszor is beválasztották valamelyik All-Defensive csapatba, de a legutóbbi szezonban egy lábtörés miatt már nem igazán tudott hasznára lenni új csapatának, a New Orleans Pelicansnak. Mario Chalmers kétszeres bajnok a Miami Heattel 2012-ből és 2013-ból, ő egy Achilles-szakadás után volt képes még egy idény erejéig visszatérni a Memphis színeiben az előző szezonban, új szerződést viszont már nem kapott. Kendrick Perkins visszatérése még rövidebbre sikeredett, inkább már csak kabalafigurának szerződtette őt az előző alapszakasz végén a Cleveland, a 2008-ban szintén a Bostonnal bajnok center egyetlen meccsen léphetett ismét pályára a Cavs mezében.

Marreese Speights a Golden State 2015-ös bajnokcsapatának, majd a 73-9-as alapszakaszt futó Warriorsnak volt az egyik fontos cserejátékosa, majd a Clippersnél és Orlandóban már nem annyira találta a helyét, a nyáron Kínába szerződött. Nick Collison teljes pályafutását, 15 évet töltött a Seattle SuperSonics/Oklahoma City Thunder kötelékében, a visszavonulását májusban bejelentő magasember Kevin Durant és Jeff Green mellett a harmadik olyan aktív játékos volt a ligában, aki még viselte a Sonics mezét, illetve tagja volt a Thunder 2012-ben a Miami ellen döntőző csapatának. Aaron Brooks 2010-ben a liga Legtöbbet Fejlődött Játékosa volt még houstoni színekben, de a fejlődése ezután megrekedt, hiába próbálkozott még hat másik csapatnál is, jobb napjain a padról beszállva képes volt 15-20 pontot termelni, mindezt azonban hullámzó gyakorisággal és alacsony mezőnyszázalékkal tette, az elmúlt idényben a Minnesota kispadján ült jobbára. Brookshoz hasonlóan számtalan csapatnál (11 év alatt nyolcnál) fordult meg Ramon Sessions is, aki kezdő irányítónak gyenge, csere-játékmesternek viszont pont megfelelő volt, ő a legutóbbi szezonban a Knicks és a Wizards mezét is viselte.

És még néhány név, aki az új idényben már nincs az NBA-ben: a 2007-ben 1/8-asként draftolt, kiválóan védekező, de rendkívül sérülékeny magasember, Brandan Wright, a 2011-es drafton még magasabban, második helyen kiválasztott, de jó pár csapatnál megbukó Derrick Williams, a középiskolás korában még óriási hype-ot kapó, de a Minnesotánál kiteljesedni nem tudó, Milwaukee-ban pedig nem sok sót megevő Shabazz Muhammad, illetve a visszavonulását nemrég bejelentő, de a tüdejében talált vérrögök miatt már tavaly november óta nem játszó Mirza Teletovic, aki azóta már a bosnyák kosárlabda-szövetség elnöke.

Frissítés/disclaimer (2019.03.19.): a bejegyzés eredeti, 2018. október 23-án közzétett változata tartalmazta Andrew Bogut, Corey Brewer, Joakim Noah és Nick Young pályafutásának hosszabb-rövidebb leírását is, ugyanakkor ez a négy játékos a 2018/19-es alapszakasz folyamán visszatért az NBA-be (négyük közül Nick Youngnak ugyanakkor jelenleg ismét nincs csapata, miután még 2018 decemberében el is köszönt tőle az őt pár héttel korábban leigazoló Denver).